ugrás a tartalomra

„Ez egy nagyon erős társulat”

2009. április 5.
„Csehov nagyon nagy erőpróba, de úgy néz ki, hogy győztünk. Azt hiszem: meggyőzte a szombathelyi színházszerető közönséget, hogy ez egy nagyon erős társulat.” – értékelt a premier után Jordán Tamás rendező.
[p] [q]Voltak pillanatok, amikor nem volt könnyű, de azt hiszem, hogy olyan harmonikus próbafolyamaton vagyunk túl, amilyen egy összekovácsolódott csapattól elvárható. A 9700 már összehozta a társulatot, és ez a munka is olyan békésen, jó értelmű, konzultatív beszélgetésekkel, nagy szeretettel telt el, ami az eredményben is megmutatkozott. A három előadás - 9700, Szerelmes Balázs és Cseresznyéskert - együtt jelzi, hogy ez a társulat szinte mindent tud.[/q] – összegzett Jordán Tamás. [/p] [p] [q]Ó, gyerekkorom, tisztaságom! Minden, minden fehér! Ó, én kertem! A sötét, borús ősz és a hideg tél után fiatal vagy újra, tele boldogsággal, nem hagytak el az égi angyalok! Bárcsak ledobhatnám mellemről és vállamról ezt a nehéz követ, bárcsak elfelejthetném a múltamat![/q] – vágyódik egy jobb világba a ház úrnője, Ranyevszkaja, aki nem akarja észrevenni, hogy lassan elveszti egyetlen, öröknek hitt értékét, amely az állandóságot, a biztonságot jelenti számára, a cseresznyéskertet. Nem akar tudomást venni a változásról, makacsul tartja magát, míg végül nem sikerül megmenti a családi szimbólumot. A darab egy varázslatos kert, és egy nem mindennapi lélek hervadásáról szól.[/p]
szerző: Gomba