ugrás a tartalomra

A nevető szemünk nagyobb

2013. február 17.
A Miért szép? sorozat hatodik előadásán rendhagyó helyszínen köszöntötte az érdeklődőket a Weöres Sándor Színház Stúdiószínpadán Jordán Tamás.

Miután a kiállításmegnyitón Oroszy Csaba "mosolyt faragott" az érdeklődők arcára, egy derűs beszélgetésnek lehettünk tanúi Kovács Gábor faragásszal, majd Fűzfa Balázs József Attila költészetén, Mérei Tamás pedig a zenén keresztül mondta el nekünk: Miért szép?

A pótszékek, ülőalkalmatosságok beállítása után, mikor már a színpad felét is birtokba vette a közönség,Jordán Tamás elmondta: egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen voltak, akik sajnos nem fértek be az előadásra, bár úgy fogalmazott, az érdeklődők nagy száma miatt a „nevető szemünk nagyobb".

Oroszy Csaba vette át a szót - és többnyire tartotta magánál - aki Kovács Gábor faragásztól kérdezett, és néha válaszolt is saját kérdéseire, hiszen Gábor nem szeret szerepelni és beszélni: minden egyes szóért meg kell vele küzdeni.

Csaba és Gábor élete több metszéspontban találkozott. Voltak olyan helyek, ahol együtt voltak, jártak, ténykedtek. Ilyen helyszín volt Zalaegerszeg, Pécs, és ilyen közös metszéspont az életükben Mártély is, ahol a Tisza-holtágnál régen egy művésztelep működött. Egy nagyon érdekes természeti jelenséget láthatunk ott, hiszen a holtág „megeszi az erdőt", és van benne egy kanyar, amiben több száz halott fa áll. Talán Gábor innen ered Gábor talált fák iránti vonzalma, hiszen ott egy szoborparkot is létrehozott annak idején a Szúnyog-szigeten.

Gábor különféle anyagokkal próbálkozott: a fát már tizenkét éves korában egy erdélyi faszobrász megszerettette vele, de dolgozott üveggel, agyaggal, fémmel.

Megtudtuk, életútja során sokféle dolgot kipróbált. Főiskola idején volt Magyarszombatfán a kerámiagyárban segédmunkás, de mint mondta, nem bánja, hiszen megismerte az anyagot. EzutánPécsett hómunkás volt, de kiderült, hószobrot ugyan csinált, de nem Michelangelo hasonló alkotása ihlette... Volt cipőtisztító, és kipróbálta magát utcaseprőként is.

Egyszer eltervezte, hogy elindul Afrikába. Erről így mesélt: "Indult egy busz Portugáliába, mi pedig stoppal indultunk a barátnőmmel. Tudtuk, hogy a busz körülbelül hol áll meg és mikor, így ha valami nem jött volna össze, akkor tudtuk, hogy hol szállhatunk fel rá. Átjutottunk Gibraltárba, aztán hajóval mentünk Afrikába. Mértem az időt: 24 percet voltam ott, aztán visszatoloncoltak."

A kertjébe egy vermet ásott, kilenc hónap alatt, ennek ötlete talán onnan jöhetett, hogy Molnaszecsődön egy föld alatti harcállásponton volt katona. Negyvenöt tonna földet mozgatott meg a kertben kézzel, mert gépeket nem engedett az udvarra. Belül téglával kirakta, és majd terménytárolásra szeretné használni. Környezettudatos gondolkodásából ered, hogy a verem levegőjét bevitte a házba a két ablak közé: télen ezzel próbál fűteni, nyáron hűteni, és most készül a dokumentációja, hogy mennyit spórol ezzel.

Sokféle helyen járt, sokféle mentalitással találkozott. Egyszer Hollandiában a saját kiállításának megnyitóját olvasgatta, amikor egy plázában nekiment egy ajtónak, ami darabokra tört. Jó magyar szokás szerint próbálta minél gyorsabban elhagyni a helyet, ám egy barnaköpenyes dolgozó követte őt. Végül futásnak eredt, de később megtudta, nem azért "üldözte" őt az ott dolgozó, hogy fizettessen vele, hanem hogy megkérdezze, mennyi kártérítést kér, hiszen akár meg is sérülhetett volna.

Előkerült közben egy szépen csiszolt fa, ami talán önmagában semmit nem ábrázolt, de egy kis kalappal és egy szivarral a "szájában" Oroszy Csaba nézett vissza ránk fából, amit Gáborral közösen találtak pár hete. (Csaba közben elmondta, reméli, hogy nem a nyolc tonnás fából lett ez a kis tenyérnyi alkotás...)

Hallhattuk egy érdekes szilveszter történetét is, ami Balatonon történt. Gábor egy barátjánál aludt volna, akinél már járt többször. A szilveszteri buli után be is ment a házba, és lefeküdt balról az első szobába, ahogy megbeszélték. Reggel, amint kinyitotta az ajtót, egy teljesen idegen család reggelizett az étkezőben. Szerencsére a barátja már felkészítette a szomszédokat, hogy valószínűleg Gábor alszik a szobában. Egy alkalommal nem egy házat, de egy várat is eltévesztett, hiszen a saját kiállítására utazott fel Budapestre, a Budai-várba, de kiderült, hogy a kiállítás a Vajdahunyad várában lesz. Az volt az utolsó utazás, amit ő szervezett, azóta a felesége vette át az ügyintézést.

A beszélgetés közben Jordán Tamás szavalt el három József Attila verset, majd meghallgathattuk ezeketMérei Tamás által válogatott zenékkel együtt is - mennyire passzol a választott zene a "betűk zenéjéhez", a sorok hangulatához.

A Tanítások, az Istenem és a Könnyű emlékek című versek hangzottak el, amiket Brahms negyedik szimfóniájának különböző tételeivel együtt hallgathattunk meg. A zenék csodálatosan egészítették ki a verseket, amiből az utolsó, A számokról egy "mindig érvényes" vers, és Ravel Boleróját kapta párnak.

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
és csudálkozik módfölött az irka,
hogy mindegyik csak magára gondol,
különb akar lenni a többinél
s oktalanul külön hatványozódik,
pedig csinálhatja a végtelenségig,
az 1 ilyformán mindig 1 marad
és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok -
adódjatok össze,
hogy roppant módon felnövekedvén,
az istent is, aki végtelenség
valahogyan megközelítsétek.

Jordán Tamás elmondta, hogy ez ma a legérvényesebb vers, ahogy lesz ez jövőre, és azután, és mindig...

Fűzfa Balázs hozzátette, hogy Karinthy Frigyesnek is van egy gondolata, ami talán ideillik: nullától egyig hosszabb az út, mint egytől a végtelenig. A teremtés pillanata akkor következik be, amikor létrejön az egyes szám.

Ezután egy nagyon érdekes filmet láthattunk Gáborról, és egy szobor születéséről. A film Kaczmarski Ágnes munkája, Oroszy Csaba elmondta: ilyen nehéz forgatásuk még sosem volt, hiszen ő nem színész, Gábor pedig nem szólal meg...

Fűzfa Balázs vette át a szót a film után, aki elmondta: "Számítottam rá, hogy Fűzfaként elég nehéz lesz megszólalni ebben a műsorban". Ő a kevésbé ismert József Attiláról mesélt. Nagyrészt alig ismert verseket hallottunk az este folyamán Jordán Tamástól, ezek nem részei a középiskolai tananyagnak, de megmutatkozik bennük az a költő, aki valóban a mindenséggel vágyott birokra kelni. Jordán Tamás által elmondott versek közül kettő nagyon korai, még nem volt húsz éves József Attila, mikor megírja ezeket a sorokat. Istennel "leül vacsorázni", hétköznapi emberként beszélget vele, mintha egy gyermeki én lenne, aki Istennel társalog. Az ember még a szerelmi egyesülés mámorában sem válhat fizikailag eggyé egy másik emberrel. Ennek segítségére születnek a művészetek.

József Attila ezt a magányt szeretné feloldani. Az a kérdés, hogy ennek a kísérletnek milyen nyelvi formációi jönnek létre, és azok az eredmények, amik létrejönnek, miképp képesek megragadni a mi magányosságérzetünket. Egyedül a művészet alkalmas arra, hogy elhitesse velünk, hogy ez a magány leküzdhető, és hogy érdemes a másik ember felé fordulnunk. József Attila korai verseiben nincs műegész, nincs harmónia, hanem a mindenséggel birkózó költő munkáját érezzük benne.

Fűzfa Balázs hozzátette, van egy szürrealista József Attila is, akinek versei olyanok, mintha öt zenekar játszana egyszerre, annyi regiszteren szólal meg a vers:

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között.
Szívemben kivasalt ruhát hordok, amikor megszólítlak.
Nem szabad, hogy rád gondoljak,
munkám kell elvégeznem. Te táncolsz.
Nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni.
5 hete, hogy nem tudom mi van veled.
Az idő elrohant vérvörös falábakon,
az utak összebújnak a hó alatt.
Nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
Néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

(A bőr alatti halovány árnyék)

Értelmetlen kifejezések halmaza, de mégis megérzünk benne valamit, egy emberi érzés lenyomatát. Arany Jánosról írta, hogy „Verseidre raktál szép cseréptetőt s homokot kötöttél, a futó időt." A képzavar határán mozog a szöveg, de mégis, soha senkinek nem sikerült jobban megfogalmazni, hogy milyen volt Arany János. Aranynak van egy olyan kijelentése, miszerint a költészet nem más, mint a bizonytalanság megragadására tett kísérlet. A költészet az el nem érhető bizonyosságért való küzdelem.

"Vajon van-e „másik” József Attila? Van-e derűs oldala ennek a költészetnek? A Jordán Tamás által elmondott, örökkön aktuális versek (Könnyű emlékek, Istenem, Tanítások, A számokról) – melyek jószerivel alig ismert szövegek, hiszen nincsenek benne az iskolai kánonban – azt sugallják, igen, volt költőnknek egy olyan énje, amely, ha nem is versegészekben, de azok részleteiben mégiscsak a létezés értelméről szólt. A megértés lehetségességéről. Arról, hogy az Isten nélküli korokban és helyzetekben is van remény. Arról, hogy az ember eredendő magányra ítéltetettsége a művészet, az emberi szó, a költői beszéd – és a szobrász vésője, a csellóművész hangszere, a festő ecsetje– segítségével feloldható. Arról, hogy a művészet által megszólítható az Isten, szóra bírható a végtelen – amiképpen ezt a nagy elődök, Balassi Bálint, Arany János és Ady Endre is tudták. A bizonyosság ugyan soha el nem érhető, de a művészet segítségével mégiscsak a közelébe juthatunk az ismeretlen tartományoknak – ahol aztán rájövünk, hogy amonnan egy másik ember néz vissza ránk, aki éppen úgy megértésre vágyik, mint mi mindannyian." - mondta el Fűzfa Balázs.

Mérei Tamás kifejtette, hogy az elmúlt alkalommal csak arra figyelt, hogy az adott versekhez az általa választott zenék hangulatban illeszkedjenek, de most próbált kicsit továbbmenni. A Könnyű emlékek című versnél (Brahms: 4 szimfónia 2. tétel eleje) az emlék szó lehet szenvedélyes, vagy lehet háborúra emlékeztető, vagy akár egy szerelemre, de mindenképpen egy fátyol mögött látjuk a már elmúlt képet. A hangszerek között a kürt az egyetlen, aminek a végét befogja a zenész a kezével, és úgy játszik, s ezáltal, szinte egy fátylat von elé.

Az Istenem című vers fő mondanivalója a második sor: "Istenem én nagyon szeretlek". Mérei Tamás hozzátette: "A zenében a moll hangnemek a szomorúak, a dúr hangnemek pedig a vidámak. A D-dúr a legvilágosabb, és ez az első, ami erről a versről eszembe jutott" (Brahms, 4. szimfónia 2. tétel). A hegedű játssza a D-dúrt, és a hangnem állandóan módosul egy zeneműben, hiszen ettől szép, de itt elég hosszú ideig D-dúrt játszik a hegedű, mintha végig azt mondaná el, hogy Istenem, én nagyon szeretlek.

A Számokról című vershez Ravel Boleróját választotta Mérei Tamás, aminek témáját a klarinét nyitja, majd bekapcsolódik ugyanazzal a fagott, később pedig a többi hangszer - ugyanazt játszva. Akkor jön az igazi zene, amikor ezek összeadódnak. Az igazi üzenete a zenének, hogy „adódjatok össze".

Az este folyamán egy rendkívül jó hangulatú, sok nevetéssel tarkított beszélgetést láthattunk, hallhattunk, lehettünk részesei. A mondanivaló komoly, néhol megható, megdöbbentő volt, de mégsem (pontosabban nemcsak) nagy művészeket láthattunk a színpadon, hanem embereket, akik nem nekünk beszéltek, hanem velünk beszélgettek.

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Egy fataláló feltaláló - Kovács Gábor faragász tárlata a színházaulában

Miért szép? - T.Takács Tibor festőművésszel

Az ifjú Batman őrzőangyala

Kamper Lajos és a vörös hajú nők

A néző érez, nem a színész

Lasszóval (l)azúrt

 

 

szerző: Vaskarika (Szerző: Waldo)