"Állítom, meg van őrülve a város”

Valló Péter rendező a 20. század egyik legjelentősebb drámai teljesítményének tartja Brian Friel Pogánytáncát. Június 2-án volt az olvasópróba a Weöres Sándor Színházban.

Kedden volt az olvasópróba a Weöres Sándor Színházban – azzal a „különös rémülettel” megalapozva, hogy „az emberek be vannak zárva valamibe, valami végzetességbe”. És akkor megszólal a rádió, kezdődhet a tánc.

Márciusban a veszélyhelyzet kihirdetésének napján volt az Ádám almái olvasópróbája az Akacs Mihály utcában. És bár a színházak azóta se nyitottak-nyithattak ki, az oldás valamelyest itt is érezhető. Egyrészt tegnap kinyitott a jegyiroda (a színházban), másrészt újabb olvasópróbát tartottak; miközben az Ádám almái színészei Czukor Balázs vezetésével próbálnak.

 

Úgyhogy ezen a június eleji délelőttön majdnem olyan a színház, mint „régen”. Működik a büfé, az ügyelő jelzi a kezdést, csak a nagyterem színpadára telepített hosszú asztal körül várakoznak a szokottnál szellősebben a székek. A színház emblematikus kelléke, a maszk most másféle szerepet kapott.

Valló Péterrel pedig – aki kezdettől „évi rendes vendég” itt – újra megjelent a szombathelyi színházban a finom, bölcs és napsugaras irónia, amelynek csöndes ragyogásából az asztal körül mindenki kap egy kicsit. Valló Péter azzal indít, hogy a Pogánytáncot a 20. század egyik legjelentősebb drámai teljesítményének tartja a rendező. Az ír Brian Friel (1929 – 2015) „különös önéletrajzi történetében” a narrátor, Michael – Kálmánchelyi Zoltán – saját gyerekkorára emlékszik vissza: arra az 1936-os augusztusra, amikor egy isten háta mögötti ír faluban, az öt Mundy lánynál (egyikük Michael édesanyja) megjelenik a rádió, föltűnik a szerelemgyerek Michael apja, Jack bácsi 25 év után visszatér Afrikából – és mindenki az aratási bálra készül. A katolikus hit mögül – amelyhez úgy ragaszkodnak a lányok, mint megtartó erőhöz, amikor minden egész eltörik – pogány kelta rítusok árnyai tűnnek elő.

 

Ehhez jön most az a különös rémület, aminek „aktualitására” Benedek Mari jelmeztervező hívta föl a rendező figyelmét: hogy az emberek be vannak zárva valamibe, valami végezetesbe. Ráadásul: – Minden színdarabot, amelyben nők vannak összezárva, a Három nővérhez hasonlítanak – mondja Valló Péter, aki nem veti el a Csehov-párhuzamot; sőt. Az öt Mundy lány története számára végső soron a helytállás derűjéről, a kitartásról, a ragaszkodásról (a szeretetről) beszél; olyan szépen, ahogyan csak lehetséges. A fordító Upor László, a dramaturg Duró Győző.

Az öt lányt Nagy Cili, Alberti Zsófi, Dunai Júlia, Nagy-Bakonyi Boglárka, Herman Flóra játssza. (Nagy Cili a Három lány-előadásban Olga volt, tanárnő – most ő Kate, állami iskolában tanít. A másik négy testvért pedig az 5 fiú-előadásban láthattuk együtt nemrég.) Michael apjának szerepében Lábodi Ádámot üdvözölhetjük: társulati tagként a Pogánytáncban debütál, különben ő volt Liliomfi. Jack bácsi: Szerémi Zoltán.

„Állítom, meg van őrülve a város: mintha járvány ütött volna ki” – dohog Kate, merthogy még az alig 15 éves Sophie kisasszony is az aratási bállal állítja meg: „Idén szuper lesz.” Pogánytánc-bemutató: szeptemberben.

Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
2020. június 03.