ugrás a tartalomra

Csapdákat állít a fénynek

2016. október 5.
Roncsolások, különleges vizuális hatások kinn és benn: a WS Színház Baráth Noémi Roncsolások című kiállítását ajánlja a közönségnek, a Kísértetek előterében. Egy jó előadás mindig határátlépés. A fiatal fotós is átlép most egy határt.

Mindig megtiszteltetés számomra, ha volt diákom nyilvánítja ki, hogy egy neki különösen fontos helyzetben, a nagy nyilvánosság elé lépés azaz egy nagy határátlépés ­pillanatában megbízik abban, ahogyan én mint volt tanára oda be tudom őt vezetni, be tudom ott mutatni. Még inkább növeli ennek a kérésnek, bizalomnak a súlyát, hogy ez a bemutatkozás immáron nem egy iskolai galéria falai között történik, hanem a kultúra egyik szombathelyi fórumán, a Weöres Sándor Színház társművészetekre és a Szombathelyhez kötődő kreatív személyiségekre kezdettől fogva nyitott Thea-térben.

Így kezdi megnyitóbeszédét Vágvölgyi András a WSSz emeleti kamaraterme előtt berendezett kiállítótérben, Baráth Noémi fotói között, a Kísértetek-premier előtt félórával. Baráth Noémi érettségi után az alkalmazott grafikus szak utolsó, szakmai évét végezte a Művészeti Szakközépiskolában a múlt tanévben. Jelenleg a Kaposvári Egyetem fotósképzésének hallgatója. Vágvölgyi tanár úr szerint eléggé gyorsan kiderült róla, hogy azok közé a fiatalokközé tartozik, akiknek esetében a pedagógusi szerepünk nem annyira az aktív személyiségformálásban lesz, hanem leginkább abban, hogy ne akadályozzuk őt, hogy megfuthassa a saját pályáját, formába önthesse azt a kreatív energiát, amit ő maga nagyon is határozottan, gyakran nem is kicsit kényszerítő erővel érzékelt magában.

Megszállottság, konokság, folyamatos kísérletezés, gondolkodás, érzékenység ­- ezek Baráth Noémi fotográfusi működésének legfőbb jellemzői. De hogyan lehet az eleve gépesített fotográfia egyedi és eredeti a túlautomatizált digitális korban? Akkor tehát, amikor a fotó véglegesen elszakadni látszik az egyediséget, személyiséget eredendően feltételező művészi, kreatív alkotás irányától? Vágvölgyi András javaslata úgy szól, hogy tessék szíves lenni meghallgatni a digitális gépeik technikai paramétereinek elképesztő tárházáról és azok egymással is összefüggésben álló kombinációiról, a gépbe érkező fények mennyiségéről és intenzitásáról, az objektívek térmélységet és látószöget befolyásoló tulajdonságairól ­- és mindezen elképesztő mennyiségű technikai változónak a témák és motívumok végtelen számával fennálló viszonyáról, valamint az ezekkel kapcsolatos tapasztalataikról, sikereikről és kudarcaikról beszélgető-­beszélő fotósokat! Rá fognak jönni, hogy a fotózás minden technikai fejlesztés ellenére alapjában szinte semmit nem változott a XIX. század első fele óta. Még ma is a sötétkamrába érkező, ott a fényérzékeny anyagon vagy az erre érzékeny jelátalakító felületen hagyott egyszeri és megismételhetetlen fény­árnyék mintázatok létrehozásán alapul. Minden automatizmus, minden gépi­technológiai kódolás ellenére mágia és varázslat maradt. Baráth Noémi kiállításának darabjai ráadásul nagyon is ráerősítenek, rájátszanak erre a kettősségre. Színez, nyomtat, szkennel, visszadigitalizál. Vágvölgyi András úgy látja, hogy Baráth Noémi egyfajta digitális kézművesség lehetőségeit keresgeti ­-ha egyelőre óvatos és kezdő lépésekkel is. (...) Remélem, hogy a fények és árnyékok csapdába ejtése egyre rafináltabb módozatainak a kutatása mellett előbb-­utóbb karakteres és erős saját témáira is rátalál ­hiszen akkor egészen bizonyosan nem egyetlen alkalommal találkozunk majd alkotásaival.

Az emeleti korlátnak támaszkodva (a korláton kihajolva, lám, megint határ) ezután Takáts Fruzsina és W. Horváth Tibor performanszában gyönyörködhet, performanszához viszonyulhat a közönség. Ritka a jó tárlatnyitó. A Thea-­térben ez is működik. Aztán a Márkus Emília Teremben Zsótér Sándor, Ibsen és a színészek csapdába ejtik az árnyékot és a fényt.

A kiállítás megtekinthető: november 19-ig

szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia, Főcím-kép: Szendi Péter)