ugrás a tartalomra

"Elsősorban indiánnak készültem" - Színházszerda Horváth Ákossal

2010. november 13.
Először indiánnak készült, majd rendezőnek, végül mégis színész lett Horváth Ákos. Egy koncertturnén pár méterre állt Michael Jackson-tól, és a vörös szőnyegen is végigvonult a Cannes-i Filmfesztiválon, azonban a legfontosabb és legnagyszerűbb élmény az életében lánya születése.

Volt már szerencsém hallgatni Horváth Ákost, ahogy mesél, és rendkívül élvezetesek a történetei. Így azt gondoltam, nem okozhat túl nagy meglepetést a Színház szerda legutóbbi alkalma, amikor is Vlahovics Edit kérdezte Horváth Ákost. Tévedtem. Már a kávézóba belépve érdekes látvány fogadta az érdeklődőket, ugyanis mint kiderült a két színművész A kis lord előadásáról lógott el, és Horváth Ákosnak még átöltözni sem volt ideje tisztből civilbe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a színészek igazoltan jöttek el az MMIK épületéből, ugyanis mindegyiküknek a darab elején van jelenése, így csak arra kellett figyelniük, hogy visszaérjenek a meghajlásra.

A zenei szünetekről ezúttal Németh Judit (ének) és Aradszki Zsombor (gitár) gondoskodtak. A színésznő éneke jóval nagyobb helyiséget is betöltött volna, erős hang és minden figyelmet lekötő előadás volt, amit a nézők élvezhettek.

Minden ilyen beszélgetés alkalmával érthetően az első kérdés az, hogy miként lett az adott személyből színész. Horváth Ákosról - saját bevallása szerint - mindenki tudta, hogy színész lesz, csak ő nem. Esetleg tudat alatt valahogy készült rá, de gyermekkorában leginkább indián szeretett volna lenni. Ezt az álmát az a megrendítő felismerés törte össze, hogy ő valójában sápadt arcú, és nem igazi indián. Márpedig Horváth Ákos igazi rézbőrű akart lenni, nem amolyan indiánok közé befogadott fehérbőrű, mint mondjuk Old Shatterhand.

Eme gyermekkori tragédia után valószínűleg sportolónak készült, mivel Horváth Ákos sportiskolába járt. Ott aztán gyorsan kiderült róla, hogy nem lesz olimpiai úszóbajnok. Szerencsére a tornateremben már könnyebb dolga volt, mivel a gyűrűről már akkor leért a lába. Első komolyabb lépése a színész szakma felé egykori magyar tanárának köszönhető, ugyanis ő indította el a fiatal Horváth Ákost szavalóversenyen - városi szinten még dobogós helyezést is elért.

„A gimnáziumot egyetemi szintre emeltem." - mondja a színész, azaz öt évig járta. De legalább volt ideje csiszolni első szerepein, amik leginkább tanárparódiák voltak. Az is kiderült Horváth Ákosról, hogy először filmrendező szakra jelentkezett - többször is. Majd később jelentkezett a Színművészeti egyetemre is, miközben a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. Majd a - Lázár Kati és Jordán Tamás nevével fémjelzett - Merlin Színház Junion Csoportjába is felvételt nyert sok jelentkező közül. Természetesen erről a felvételiről is volt egy vicces története, ugyanis a jól előadott vers után Lázár Kati megkérte Horváth Ákost, hogy adja elő még egyszer a verset, de ezúttal „erektált" állapotban.

Kiderült az is, hogy kik hatottak a színészre pályája során. Az egyik jelentős személy Horváth Ákos számára Beatrice Bleont román rendezőnő, akivel két előadáson is dolgozott együtt a színész. Ezután ismét előjött a román és a magyar színjátszás közötti különbség, amit már Bálint Éva is megemlített pár héttel ezelőtt. Horváth Ákos annyiban foglalta össze a lényeget, hogy amikor egy rendező azt mondja a színésznek, hogy Fuss!, egy román színész azt kérdezi Meddig? egy magyar pedig, hogy Miért?

A másik szakmailag fontos ember Horváth Ákos életében Cserhalmi György, akivel első találkozásukkor szkandereztek, amiben nem az utóbbi nyert. Ezután szóba jött a TÁP színház is, amiben Horváth Ákos is részt vett. A TÁP színház lényege, hogy túl sok jó színház és színész van, legyenek rosszak is. Ezek után már nem meglepő egy olyan előadás cím, mint a Minden Rossz Varieté.

Mielőtt a Weöres Színház tagja lett, Horváth Ákos évekig a Nemzeti Színházban játszott. Szombathelyen kedvencei között említi a Farm Bt., a Szerelmes Balázs előadásokat. A mostaniak közül pedig a Herner Ferike faterja és a Jó pálinka itassa magát című műveket. Vlahovics Edit kérdésére elárulta, hogy van szerepálma, de babonából nem mondta meg, hogy mi az.

A beszélgetés alatt két fontos családi történetre is sor került. A rövidebb a színész szombathelyi kötődéséről szólt, ugyanis édesapja Szombathelyen született, igaz csupán három napot töltött a városban. De állítólag szívesen maradt volna még, csak csecsemőként nem tudta akaratát kellőképpen érvényesíteni. A másik, és jóval fontosabb családi történet, amit Horváth Ákos elmesélt, kislánya születése volt - aki most már nagylány, de apa és lánya naponta többször is beszél telefonon. Apás szülés volt, így nagy szerep jutott a színésznek gyermeke világra jötténél. Ismerősök esetéből okulva Horváth Ákos háromnapi hideg élelemmel érkezett az Ikea berendezésű, családbarát szülőszobába. A születése után a mosdatás is az újdonsült apuka feladata volt, gyakorlott emberek figyelme kíséretében. Vlahovics Edit meg is jegyezte, milyen szép, hogy a színész erről a témáról beszél a legnagyobb lelkesedéssel.

Ezek után még gyorsan megemlítette Horváth Ákos, hogy amikor színpadépítő munkásként dolgozott, olyan világsztárt láthatott közelről, mint Michael Jackson. De sajnos közben megérkezett a figyelmeztető sms Vlahovics Edit mobiljára, és a színészeknek sietniük kellett vissza, hogy még odaérjenek a színpadra meghajolni. Azt már csak az egyik néző kérésére mesélte el pár mondatban Horváth Ákos, hogy a Pál Adrienn című, Kocsis Ágnes által rendezett film kapcsán sikerült eljutnia a Cannes-i Filmfesztiválra, ahol felvonulhatott a vörös szőnyegen.

Ezután a tiszt gyors ütemben, taps kíséretében távozott.

Következő alkalommal Endrődy Krisztiánt kérdezi Horváth Ákos. Valami azt súgja, hogy az sem lesz egy unalmas beszélgetés...

A fotógaléria itt tekinthető meg.

szerző: forrás: vaskarika.hu