Gyökerek nélkül nem létezhet a jelen

Grecsó Krisztián volt a Weöres Sándor Színház Kötelező olvasmányának vendége. Az író a legújabb könyvéről, a Jelmezbálról beszélgetett Lévai Balázzsal és Jordán Tamással.

Pótszékes teltház fogadta Grecsó Krisztiánt a Kötelező olvasmány októberi összejövetelén, ahol legújabb könyve, a Jelmezbál volt a téma. Az íróval, ahogy a Kötelező olvasmányokon megszokhattuk, Lévai Balázs és Jordán Tamás beszélgetett. Jordán Tamás elmondta, minden bérlet elfogyott, az előadások nagy sikerrel zajlanak.

Grecsó Krisztián regényeiben főleg a családja történetéből, szűkebb pátriája, a Viharsarok ihlette élményekből, vagyis a „hazaiból" táplálkozik, ezért Lévai Balázs első kérdése arra irányult, vajon tart-e még a „hazai". Krisztián erre azt válaszolta, hogy a Jelmezbálban már nem csupán a hazai ihlette, jócskán támaszkodott a fantáziájára is. Egy családregény mozaikjait rakosgatta össze, sok-sok szereplővel, bonyolult rokoni kapcsolatokkal. Az Ördögkatlan Fesztiválon egy olvasója oda is ment hozzá egy listával a kezében, majd felolvasta, hogy miért nem hitelesek ezek a rokoni szálak, hol hibázott a kapcsolatok összetett szövevényének kialakításában. A kritikusok gyakran nem veszik észre ezeket a hibákat, ám az olvasók sokkal jobban elmélyülnek a könyveiben, és meglátják az ellentmondásokat. A regény megírása nem volt könnyű feladat, mintegy két éven át zajlott, Grecsó egy ízben még a kiadótól is visszavette. Még a kiadás előtt megkérte Darvasi Lászlót, akivel jó barátságban van, hogy olvassa el. Darvasi keményen megmondta a véleményét, hogy ez így nem jó, ezért Krisztián újraírta. Az átírás következményként egy még bonyolultabb történetet kapunk. A szerző fő célja az volt, hogy képet nyújtson Magyarországról, a magyar viszonyokról, mentalitásról - a nők szemszögén keresztül. Az nem baj, ha valaki nem ismer fel pontosan egy visszatérő karaktert, a lényeg, hogy a nők sorsán keresztül bepillantást nyerhessen bizonyos élethelyzetekbe. A regényben - melynek fejezetei akár önálló novellaként is felfoghatók, míg végül összeáll a kép -, megismerkedhetünk a temetői kultúrával, az özvegyi léttel, mikor egy-egy özvegyekkel teli utcasor marad, vagy a termékbemutatóval egybekötött kirándulásokkal.

A könyv ötlete akkor született, amikor az író édesanyja megtalálta a nagyapja iratait egy fiókban. A többi dokumentum között ott volt a dédnagyapa leszerelési papírja is. 1919-ben távozott a seregből Doberdóban, miután elveszítette a látását. Ezt a tényt sosem bírta feldolgozni, 1940-ben öngyilkosságot követett el. Akkor még nem voltak fényképek a hivatalos iratokban, helyette részletesen leírták az illető külsejét. A dédpapa göndör hajú, szeplős ember volt. A felesége viszont sokáig élt, még öregkorában is futkározott a gyerekekkel az udvaron, Krisztián is jól ismerte. Ott volt tehát a két véglet, egyfelől Doberdó, ami történelem, másrészt a dédnagymama, aki élő hús-vér valóságként generációk felnevelésében vett részt. Ekkor a szerző rájött arra, hogy a családot valójában a nők tartják össze. A férfiak különböző okok miatt kiszállhatnak, akár önhibájukból, akár önhibájukon kívül, például válás vagy baleset miatt, de a nőknek ott kell maradniuk, vállalniuk kell a harcot. A könyv a Megyek utánad férfi-központú szemléletének ellentételezéseként is felfogható. A novellafüzérekből felépített regény komoly koncentrálásra készteti az olvasót, olykor vissza kell lapozni az előző fejezetekhez, mivel az események nem lineárisak.

Grecsó egyik példaképe Szabó Magda, mivel az írónő művei is egyetlen, közös gyökérből táplálkoznak, akárcsak Krisztián írásai. Grecsónál ez a gyökér a Viharsarok, illetve Szegvár, a szülőfaluja. Ahogy Szabó Magdánál egyetlen egésszé áll össze a gyökérből való szétágazás, úgy Grecsó Krisztiánnál is. A Jelmezbál szövegei már korábban is megjelentek, négy, már meglévő novellát írt tovább. A szereplők át- és visszajárnak a műveiben. Szeretett volna a Jelmezbálhoz is családfát készíteni a könnyebb érthetőség kedvéért, de mivel a Mellettem elférsz című regényében már volt egy családfa, most nem lehetett. Az olvasók azért így is csinálnak maguknak, meg maga a szerző is készített egyet a honlapján.

A másik példakép Móricz Zsigmond, a hihetetlenül élethű leírásaival. Móricz remekül tudta ábrázolni a korabeli a Budapestet, a Margitszigetet, a Körutat és a többi helyszínt, visszaadni a hangulatát. Krisztián is egy ilyenfajta megjelenítésre törekszik. A humorral átszőtt beszélgetést Krisztián anekdotákkal színesítette, megtudtuk például, hogy Móricznak azért volt annyi kalandja a nőkkel, hogy női karakterekkel ismerkedhessen meg az írásaihoz.

Hogy minden még rejtélyesebb legyen, a Jelmezbálban egy krimivel van dolgunk. Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. Grecsó nemcsak regényeket ír, két könyv között, hogy az előző befejezése és a következő elkezdése közötti sokkot kiheverje, színdarabokat készít. Gyakran hívják író-olvasó találkozókra, gimnáziumokba is szívesen megy, bár a diákok néha csalódnak, mert azt várják, hogy majd lediktálja nekik az érettségi tételként szereplő művét.

Január 16-án rendkívüli Kötelező olvasmányra kerül sor, Jordán Tamás ugyanis nem a kérdező, hanem a válaszoló székében fog ülni. Az Alexandra Kiadó kérésére megírta életrajzát. Rájött, rengeteg olyan dolog van, amit eddig szőnyeg alá söpört, lassan egy dobogó nagyságú az a szőnyeg, ideje volt, hogy előhalássza őket. Izgatottan várjuk!

Vaskarika (Szerző: Rozán Eszter, Fotó: Varga András)
2016. október 26.

Támogatók