Ha benn a bárány, hol a Művészet?

A Művészet ártatlan, hófehér, mint a ma született bárány. A Művészet az egyik legrafináltabb szerkezet a drámairodalomban. Ez is, az is „igaz”; attól függ, honnan nézzük. És hol. Nézhetjük a Weöres Sándor Színház Márkus Emília Termében.

A konfliktus kirobbantója egy méregdrága hófehér festmény (hófehér pászmákkal). Ez a látszat. Mindegy, hogy pontosan mennyibe kerül, kár számokkal dobálózni, és nem csak azért, mert Yasmina Reza egy párizsi műkedvelő orvos pénztárcájához méri a kép árát. Ráadásul állítólag ez a fehér „semmi” még azt a pénztárcát is megterheli. Legyen elég, hogy a festmény nagyon-nagyon sokba kerül. Már a kis herceg megmondta, hogy a fölnőttek mindent az ára után ítélnek meg. Bezzeg a gyerekek, ők tudják, mi a szép. Például egy bárány, de föltétlenül ládában. Ki gondolná, hogy Saint-Exupery bezárt báránykája közel vihet minket a hófehér festmény titkához.

Szóval van egy festmény, hozzá három barát, tizenöt éve leosztott szerepekkel, a felszínen olajozottan működő emberi játszmákkal, a háttérben magánéleti hiányokkal. A képvásárló Serge (sznob vagy inkább virgonc játékos, ki tudja): Jordán Tamás; a kissé karótnyelt, de annál szenvedélyesebb Marc: Szabó Tibor, és a kettejük között egyre kétségbeesettebben pendliző Yvan: Szerémi Zoltán.

Mintha mindannyian egy-egy puritán, voltaképpen hófehér festményből lépnének ki (jobbára beszélő jelmezben) a közönség elé, sokszor egyedül, monológokban morfondírozva. Mindhárom szereplőhöz tartozik egy-egy festmény, titokban majdhogynem végigvezetve a művészettörténeten: Marcé a hagyományos tájkép, Yvané az absztraktba hajló modern, Serge-é ugye a vadonatúj, hófehér kortárs szerzemény. Csak csöndben mondjuk ki, nehogy Marc pumpája túlságosan fölmenjen: ez a fehérség talán a posztmodern. Pedig Marc mondja ki a Művészet ördöglakatját nyitni képes kulcsszót; igaz, Serge kedvenc fordulatát idézi megfeszülve: „dekonstrukció”. (Mert hogyan lehet ilyesmit irónia nélkül kimondani?) Akkor sem szitokszó, csak annak tűnik. Titokban Yasmina Reza sem tesz mást a szinte szabályos kört leíró, a végén majdnem a kezdőponthoz visszajutó Művészetben: egy hármas barátságot lebont, elemeire szed szét. Hogy aztán újra összerakhatók-e a barátság előttünk heverő alkatrészei? Marc, vagyis Szabó Tibor kis zárómonológja mindenesetre valahonnan nagyon mélyről szól, mélyen érint.

Van egy előadás a WSSz-ben, három embert ábrázol, akik átszelik a tér egy darabját és aztán eltűnnek.

(Yasmina Reza: Művészet. Fordította Bognár Róbert. Díszlet: Khell Csörsz, jelmez: Pető Kata, zene: Kovács Márton, rendező: Lukáts Andor.)

null

Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
2017. december 05.

Támogatók