Hartai Petra

Születtem Budapesten 1992. július 30-án. Rákoscsabán nőttem fel, és máig oda megyek haza. Céltudatosan készültem erre a pályára, már hatévesen harisnyával a fejemen, teljes menetfelszerelésben aludtam, utaztam, fürödtem. Szüleim odafigyelésének köszönhetem, hogy már tizenegy évesen főszereplője voltam egy ifjúsági filmnek. Egyenes út vezetett a Vörösmarty Mihály drámatagozatára, ahol 2011-ben végeztem. Érettségi után felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem Színművész szakára, Kocsis Pál osztályába. Kaposváron három évig együtt éltem tizennégy emberrel, együtt dolgoztunk, gondolkoztunk, mindig fontos lesz számomra ez az időszak.

Negyedévesen érkezem Szombathelyre, nyitott szemmel, nyitott szívvel.

 

Eddigi szerepeim:

Anton P. Csehov: Három nővér

Irina, R.: Kelemen József

 

William Shakespeare: Rómeó és Júlia

Az egyik Júlia, R.: Rusznyák Gábor

 

A nap már lement

Az egyik modell, R.: Jeles András

 

Anton P. Csehov: Novellák

R.: Kocsis Pál

 

Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert: Boldogságlabirintus

R.: Galambos Péter

 

Weöres Sándor Színház

Arthur Miller: A salemi boszorkányok

Mary Warren, R: Alföldi Róbert

Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek

Aliz, R: Réthly Attila

Oscar Wilde: Ernst (komoly) az élet (Bunbury)

Dicséretes Gwendolen Fairfax, R: Zsótér Sándor

William Shakespeare: Ahogy tetszik

Rozalinda, R: Horgas Ádám

Anton Csehov: Ivanov

Szása, R: Lukáts Andor

Ben Jonson: Volpone

Colombina, R: Alföldi Róbert

Eugène Labiche: Olasz szalmakalap

Virginie, R: Réthly Attila

Játék egy regénnyel - Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Darvas Benedek-Pintér Béla: Parasztopera

Julika, R.: Mohácsi János

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Velika, erdélyi udvarhölgy, R.: Béres Attila

Michael Fryan - Hamvai Kornél: Szigliget

Szabó Vera, főhadnagy, R.: Balikó Tamás

Martin McDonagh: A kripli

Helen, R.: Ivo Krobot

Devecsery László: A kék pék

Kiflicske, a feleség, R.: Devecsery László

Anton Csehov: Ványa bá

Szonya, R.: Réthly Attila

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk - Történelem XIV órában

1. DORA (1920-1941) 21, R: Lukáts Andor

 

Díjak:

Arany Medál-díj 2016: A legígéretesebb fiatal tehetség

Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 (Thália Színház) - A legígéretesebb pályakezdő színésznő díja - Hartai Petra - Ványa bá
(rendező: Réthly Attila)

Vidéki Színházak Fesztiválja 2017 (Thália Színház) – A legjobb női alakítás díja – Hartai Petra - Ivanov (rendező: Lukáts Andor)

 

Hartai Petra ösztöndíjas!

A fiatal színésznőt választotta a szakmai bizottság az Esztrád Színház és az European-American Cultural Institute ezévi, közös, művészeti ösztöndíj-pályázatán.

Támogatók