Ibsennek nem kell a plüssfotel

A szokásoktól eltérően este nyolckor kezdődik a Kísértetek olvasópróbája a Weöres Sándor Színházban. Bár rendező szerint ilyen szöveget jobb is este olvasni, mint nappali fényben.

„Igazán nagy öröm, hogy veled kezdődik a 2016/17-es évad”, köszönti Jordán Tamás igazgató Zsótér Sándort, aki először rendez a Weöres Sándor Színházban. Mondhatni így válik teljessé az Akacs 7. nevezetes „rendező válogatottja”, amelyben a legjobbak vállalnak munkát Szombathelyen évről évre: Mohácsi Jánostól Valló Péteren át – most már az országjáró, garabonciás „vándorrendezőig”, Zsótér Sándorig.

Amíg fölérünk az igazgatói iroda előterébe, Trokán Péternek muszáj gratulálni – színésznő lányához, Trokán Nórához, aki a kecskeméti Katona József Színház legutóbbi Zsótér-rendezésében az idei POSzT-on nemcsak a közönséget bűvölte el, hanem a szakmai zsűrit is: a csodálatos Tennessee Williams-előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat; de mindenestül ez, a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn volt a legjobb előadás (a díjazás szerint is). Zsótér Sándor különben az új évadban újra rendez Kecskeméten, méghozzá Ibsen Hedda Gablerét. Legutóbb pedig a Nemzetiben vitte színre – ráadásul magyarországi ősbemutatóként – Ibsen Brand-drámáját, Törőcsik Marival és Trill Zsolttal. (És akkor a Peer Gyntről például nem beszéltünk. Ahogy arról az Elfriede Jelinek-drámáról se, amely két Ibsen-darabot „ír tovább”; az egyik a Nóra.)

Pedig volt idő, amikor Zsótér Sándor nem ápolt ilyen bensőséges viszonyt „Hajdú Henrik” műveivel. Minderről már fönn, az olvasópróbán esik szó. Az asztal körül: Kiss Mari, Fekete Linda, Bajomi Nagy György, Trokán Péter, Szerémi Zoltán. Zsótér Sándor azzal nyit, hogy 20 éves korában egyenesen dühös volt Ibsenre, például a Nórára (Babaszoba): „Avíttnak gondoltam. Minek ilyet csinálni? Azt hiszem, mára megöregedtem hozzá”, veszi kézbe a példányt, amelyen a Kísértetek – „egy családi dráma három felvonásban” – alatt a cím norvég eredetiben is olvasható: „Gengangere.”Részint azért, hogy érzékelhető legyen a két nyelv közötti különbség. Bár Zsótér Sándor nagyra tartja például Kúnos László Ibsen-szövegeit, véleménye szerint a magyar Ibsen-változatokban „mindig van egy pici plüssfotel” – vagyis egy kis plusz puhaság, bőbeszédűség, eltúlzott „polgáriasság” –, amely a pergő és jóval pőrébb, puritánabb norvég eredetiből hiányzik. Részint pedig azért került föl a példányra az eredeti cím, mert a magyarul kanonizált Kísértetek nem fejezi ki pontosan az eredeti norvég cím jelentését. A „kísértethez” a magyarban „lepedő”, esetleg huhogás társul, a norvég „gengangere” azonban árnyaltabb ennél: „Túl sok mindent jelent a norvégban.” Olyannyira, hogy a megszokott „Kísérteteket” végül nem is sikerült kiváltani mással. („Se zombik, se szellemek.”) Viszont Zsótér Sándor – mondhatni szokásához híven – új (nyers) fordítást kért, a végső szövegváltozat az ő keze nyomát is magán viseli. Az újrafordítás leglényegesebb szempontja az volt, hogy a magyar változat lehetőség szerint ne legyen se több, se kevesebb az eredetinél: „Csak ami oda van írva. Például ne legyen benne több meghittség, mint amennyi van.” A pontos szövegelemzés, illetve a minden sallangtól megszabadított „szoros szövegértés” egyébként is a „Zsótér-színház” egyik alapvető védjegye. Ibsen 1881-ben írta meg a Kísérteteket, Zsótér Sándor szerint mintegy válaszképpen a Nórára, amellyel a szerző „sok mindenbe beletapicskolt, ami a saját korában felkavaró volt”. Bántották is érte, ő évtizedekre elhagyta Norvégiát. A Kísértetekben egy asszony Nórához hasonlóan „elszalad a férjétől”, de vonzalma alanya és tárgya „visszaküldi” a törvényes házasságba. Hát tessék, most itt van az a történet, amikor a nő menekülne – de végül nem teszi meg mégsem. Melyik a jobb döntés? Így vagy úgy, ennek a döntésnek is a jelenben vannak súlyos következményei. Tett, következmény, szembenézés. Férfi - és női szerepek, házasság, család, gyerekek. Zsótér Sándor úgy látja, hogy „titokban minden Ibsen-dráma főszereplői a gyerekek”. Hogy velük mi van, mi lesz.

A Kísértetekben a felnőtté vált fiú, Osvald Alving – Bajomi Nagy György – éppen hazatér anyjához: Alvingné (Ilona) szerepében Kiss Mari. A kamaradrámában szerepet kap asztalos Engstrand – Trokán Péter –, pásztor Manders – Szerémi Zoltán – és Regine Engstrand: Fekete Linda. „Közép-Norvégiában vagyunk, se közel, se távol semmi. Esik az eső.” Olyan hely ez, ahol nehéz átélni a létezés önmagáért való, ragyogó és önfeledt örömét.

Kedden este nagyjából két óra elteltével Zsótér Sándor becsukja a példányt: „Ez a sztori.” Az olvasópróba véget ért, a próbafolyamat ezzel megkezdődött. A Kísértetek lesz a 2016/17-es évad első bérletes kamarabemutatója a Márkus Emília Teremben.

Fekete Linda azt mondja, többszörösen az első számára ez az alkalom: még sose fordult elő, hogy évadkezdő előadásban vett volna részt – és főleg még sose dolgozott Zsótér Sándorral. De már nagyon várta, tulajdonképpen a színművészeti egyetem óta. Zsótérnak régóta (jó) híre van: mert mindig a színészt látja és keresi, pontosabban az embert; nem tűr manírt. Linda ragyog: „Káprázatos személyiség. Imádom az izgágaságát, a lelkesedését, az éleslátását. Itt nem történhet semmi megszokásból, és ez nagyon jó.”

megosztás Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
2016. augusztus 25.