ugrás a tartalomra

Ki viszi át a Szerelmet

2010. szeptember 26.
A 12 legszebb magyar vers elnevezésű konferencia- és könyvsorozat immár hagyományossá vált Nagy versmondásán, Jordán Tamás vezetésével ezúttal hatszázan szavalták egyszerre Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című költeményét Ajkán, a Templomdombon.

Először 2008 tavaszán 1300 középiskolás diák Apokrif-kórusa nyújtott felemelő élményt Szombathelyen. Azóta háromszáznál is többen szavalták el a Szondi két apródját a legméltóbb helyen, Drégely várában, mintegy ezren Babits Mihály Esti kérdését az esztergomi Bazilika lépcsőin, s hatszázan a Levél a hitveshez-t Abdán, Radnóti Miklós meggyilkoltatásának helyszínén, most pedig újra hatszázan Nagy László jól ismert költeményét Ajkán, a hetedik konferencián. A Nagy versmondást most is, mint minden alkalommal, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a Weöres Színház igazgatója vezényelte.


Ma már elmondható, hogy a több száz fős közös versmondások hagyományt teremtettek ezen a tájon az utóbbi években. Azt hiszem, különösen egyetértenek ezzel a kijelentéssel azok, akik velünk voltak az idei magyar kultúra napján a körmendi színházban, vagy azok, akik március 15-én együtt mondták el velünk a Nemzeti dalt Szombathelyen. Életkorra, felekezetre, pártállásra való tekintet nélkül. Hiszen a költészet nem más, mint az egymásértés lehetősége az ember számára. A közös versmondás visszavezet bennünket oda, ahonnan ez a művészet, az irodalom elindult: az ősi, szóbeli, közösségi, derűvel övezett élményszerzéshez.” – írja Fűzfa Balázs, irodalomtörténész, a sorozat kitalálója.

 

 

Vonatkozó cikkek:

Hajnali részegség Szerbiában

Szondi két apródja a drégelyi várnál

A 12 legszebb magyar vers: Babits Mihály – Esti kérdés