ugrás a tartalomra

Könnyű préda - netkomédia premier

2011. szeptember 3.
A Karneválszínház halotti tornak induló kertipartiján Lőrinczy Attila komédiájával végéhez ért a netkomédia közel egy éve kerekedő története.

A közönség bátrabbja már hat óra előtt, az esőben is ott toporog a megyeháza udvarának bejárata előtt, aztán a tanácstalanság ugyanolyan gyorsan megszűnik, mint az eső: hétkor már süt a nap, a nézőtér fából készült (nyilván még nedves) padsorait közben lefóliázták, sőt: párnák is kerültek minden egyes helyre. (Sokan már a megboldogult Kamara Savaria piros-feketében pompázó, az egyik oldalon látványosan domborodó, meztelen női ülőalkalmatosságot ábrázoló párnáin elnevetgélnek; pedig az igazi, könnyes-nevetős, boldog-szomorú nosztalgia még csak ezután árad szét.) A leglazább kertiparti-hangulat hamarosan tényleg a végsőkig fokozódik, de egyelőre a nem mindennapi játéktérnek örülünk: színpad nincs, csak az a szép, zöld fű mindenütt; sőt: újgazdag medence és hinta is az ideiglenesen újgazdag palotává avanzsáló épület előtt. A füvet nem lehet varázsszóra megszárítani, de ebbe a minimum duplafenekű előadásba sok minden belefér.

Például az is, hogy a címszereplő Udvaros Dorottyának egyszer csak leröpül az egyetlen körömcipő a lábáról (aztán soha többé nem is látjuk viszont), úgyhogy a továbbiakban egyrészt mezítláb, másrészt a nevezetes, gyógyító hatású gördülőcipőben játssza a kb. 50 , hervadó szépasszonyt - nem mellesleg a dúsgazdag építési vállalkozó friss özvegyét. Akárhogy is: öröm nézni - és hallgatni. Azok a kacagások, az a telt, összetéveszthetetlen beszéd- és énekhang, az az ártatlan rafinéria, az a szeretnivaló (ön)irónia.

Ha Jordán Tamás (még színigazgatói minőségében) az előadás előtt nem jelentené be, hogy Udvaros Dorottya lábát (egy korábbi színházi akció következményei okán) meg kellett műteni, Lázár Kati pedig (egy egészen friss, múlt heti lábtörés miatt) tolószékbe kényszerült, biztosan azt hinnénk, hogy ez is, az is a karneválszínházi koncepció része . Pont az a kettősség jellemzi a legjobban Lőrinczy Attila komédiáját, amit Udvaros Dorottya körömcipő-gördülőcipő összeállítása is megmutat. A verbális poénok csak úgy röpködnek a levegőben, egyet-egyet talán el is veszítünk a nagy nevetések miatt (de például a t-shirt versus tíz sört a premieren tisztán megvan); aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy a leginkább mégis sírni volna kedvünk. Magunkon persze. Nem kell ezt az egészet nagyon túlgondolni , de az ötletnél több is lehet, hogy a három látványos, könnyű lányt éppen Olgának, Másának, Irinának hívják (a premieren ez a poén kevéssé működött, nem biztos, hogy a közönség miatt). Csehovot nemcsak Ljudmila Ulickaja írta-variálta tovább mostanában, hanem - szintén nagy leleménnyel - egy kicsit Lőrinczy Attila is: csak itt és most a semmivé váló cseresznyéskert semmit nem értő, éppen kisemmizett nagyasszonya nem Párizsba megy - hanem eljön érte a dúsgazdag Bunda Tomi személyesen, hogy igazi, tűzpiros meseautón repítse el, valahova nagyon messze. Az előadásnak tényleg talán az a legszebb pillanata, amelyben a ragyogó mosolyú, gyémántflitteres Poppre Ádám ölbe kapja az örök, nagy dívát, Udvaros Dorottyát. Másrészt meg ekkor facsarodik el az ember szíve igazán: ez itt egy szép mese, kell a csodás és biztató happy end. (Szinkronban, de egyszerre.)

Közben meg túlságosan ismerősek ezek a halotti torra érkező, prédára éhes, eleinte decens és elegáns figurák. Mindenekelőtt dr. Zám, a széplelkű, Erdély-nosztalgikus, keresztényi lelkületű nőgyógyász, aki a kisujjából rázza ki Szerb Antalt, Berzsenyi Dánielt vagy éppen Kosztolányi Dezsőt - és Richter úr, aki hiába lett munkásőrből nagyvállalkozó, azért a nyolcvanas évek embere maradt : máig visszasírja a régi rendszert . (Kedvenc mondása szerint meghalt Kádár, oda az igazság .) Micsoda véletlen: egyiküket Viktornak, másikukat Gyulának hívják - ahogy a szerepében majdnem szó szerint lubickoló Jordán Tamás és a rezignált kiskirályt játszó Hollósi Frigyes egymás (jellem)hibáinak és túlélési stratégiáinak felhánytorgatása közben gyakran és szertartásosan megszólítják egymást. (És akkor a fátyolos Béla kutyáról meg az egyszer csak tévedésből bemasírozó Savaria Legióról még nem is beszéltünk.)

Jól jár Lázár Kati (az elhunyt testvére) azokkal a sziporkázó telefonosjós-monológokkal, jól jár Orosz Róbert (az elhunyt fia) a frenetikus alkoholista-monológgal - és persze a monológok is nagyon jól járnak velük. Élvezetes mellékszál az autótolvajlás (kizárólag Suzukit, az a miénk): Alberti Zsófiával és Endrődy Krisztiánnal. ( Pavarotti szintén megkerül.) Zayzon Zsolt alig-nevetséges, ici-picit vészjósló, nárcisztikus topmenedzser (nyoma sincs a tavalyi karneválszínházi főszerepnek: ez egy másik helyzet), Mrcz Fruzsina az évadra is hatásos belépőt produkál az erdélyi havasokból érkező friss-ropogós meglepetés-vendég, Suhanik Kincső Bíborka szerepében. (A szőke szépségről csak annyit: a Gyilkos-tó képét hordozza a pénztárcáján.)

Zsennyei horgászásokkal vagy nagy utazásokkal, teljesen mindegy: a Könnyű préda című új magyar komédia egy misénél többet ér.

 

szerző: forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia)