ugrás a tartalomra

Szólít a drámapedagógus (2.)

2022. január 26.
A Szólít a szörny ifjúsági előadásait követően drámapedagógiai foglalkozás várja az ifjú nézőket, amelyeket két kitűnő szakember, Németh Gyöngyi és Németh Andrea vezet. Velük beszélgettünk a módszerről, és a tapasztalatokról. A beszélgetést két részre bontva közöljük, az első részben Németh Gyöngyi gondolatait osztottuk meg olvasóinkkal, ezúttal Németh Andrea következik.

A Szólít a szörny ifjúsági előadásait követően drámapedagógiai foglalkozás várja az ifjú nézőket, amelyeket két kitűnő szakember, Németh Gyöngyi és Németh Andrea vezet. Velük beszélgettünk a módszerről, és a tapasztalatokról. A beszélgetést két részre bontva közöljük, az első részben Németh Gyöngyi gondolatait osztottuk meg olvasóinkkal, ezúttal Németh Andrea következik.

 

- A beszélgetés előző részében már elmondtuk, hogy Szombathelyen lényegében Önök ketten foglalkoznak drámapedagógiával. Mondana néhány mondatot Önmagáról?

- Aktívak, igen, ketten vagyunk. Hogy hol foglalkozom gyerekekkel? Én tényleg napi szinten tanítok iskolásokat, most az előbbi előadáson is az én osztályom volt itt. Magyar és történelem szakos tanár vagyok eredetileg, de a konkrét drámapedagógia foglalkozások mellett a napi tanítási gyakorlatomban abszolút használom a drámapedagógiát, amit a színművészetin végeztem el a Gabnai Kati vezette képzésben. Egyértelmű, hogy például magyarórán, tudom használni a tanítási gyakorlatomban a drámapedagógiát, akár olyan szinten is, hogy a tanításba „drámás” helyzeteket illesztek be. Aztán szerencsére egyre többször kérnek már meg a kollégáim is, amikor mondjuk egy adott osztályfőnöki órán probléma merül fel, hogyan és milyen drámás megoldással lehetne feldolgozni, foglalkozni a dologgal? Nagyon sokáig dolgoztam picikkel, alsósokkal, a gimnáziumban pedig a színjátszás az, ami meghatározó volt, és ma is az. Amíg a régi NAT volt érvényben, az NLG a dráma és táncot választotta, így hat éven át taníthattam a kilencedik évfolyamon. Nagyon jó volt, nagyon szerettem. Az új NAT a tizenegyedik évfolyamra tette, s egyben választhatóvá a médiával párhuzamosan. A tizenegyedikben nem biztos, hogy akkora létjogosultsága van, mint egy kilencedikes gyereknél, ahol magabiztosságot adhat, társas kapcsolatok kialakítását segítheti elő. Rengeteg olyan dologgal dolgoztunk, ami nekik kilencedikben tényleg fontos volt, és látszott, hogy szükséges, meg eredményes is. Mindemellett természetesen próbálom osztani azt az igét, hogy a tanárok, tanítók számára mennyi segítséget adhat a drámapedagógia, s most már az egyetemen is tanítok szerencsére magyar szakosokat, tanítósokat arra, hogy a drámapedagógiát, hogyan lehet alkalmazni a tanítás keretein belül, hogy ez bizony a tanítási folyamat szerves része.

- Fontos hogy a gyereket elhozzuk a színházba, hogy a színházi konvenciókat megismerje, vagyis szépen felöltözik, elmegy, megnéz egy előadást? Legyen tapintható, hogy a színház az egy másik világ. Vagy nem fontos?

- Azt gondolom, hogy fontos, de én mostanában inkább azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy annyi minden rárakódott a színházi közegre, hogy talán néha a legkevésbé fontosnak az előadás tűnik. Az, hogy a gyerekek találkozzanak emberekkel, szembesüljenek a polgári színházi kultúrával, az fontos, de ha a darab gyomron vág, akkor nem is biztos, hogy ez a jó megoldás. Azt gondolom, hogy ha a gyerek a megszokott közegében, nem feltétlenül egy osztályteremben, de kap egy színházi előadást, akkor az lehet, hogy arra indítja, ösztönzi, hogy jobban elfogadja a klasszikus színházi közeget, s az nem távolítja el magától.

- A hagyományos színházi kellékek hiányában viszont nem történik egyfajta illúziórombolás? Ha ezek nincsenek, akkor miért nézzek meg egy valódi színházi előadást?

- Én a diákokról beszélek, nem a felnőttekről. Azt szeretném elérni, hogy a diákot elkezdje érdekelni a színház, tehát nagyon fontos, hogy először a problémák érdekeljék őket, amiket felvetek. Ha megtalálom azt a formát - mindenféle külsődleges kényszer nélkül -, ami a gyerek érdeklődését felkelti, ne adj’ isten, bele tud avatkozni az előadásba, kérdezni tud, ki meri nyitni egy közösségben a száját, és nemcsak beül egy székbe, és nem biztos, hogy két perc múlva figyelni fog arra, amit neki mutatnak , akkor az egy idő után elhiteti vele, hogy ha bejön a színházba, akkor érdekelheti őt az a darab, sőt maga a színház is. Ha viszont első perctől kezdve csak az van, hogy üljünk be, viselkedjünk, nézzük a szép effekteket, miközben ő a színházinál sokkal erősebb effektekkel találkozik, nap mint nap, az online térben. Értenie kell, hogy amit itt kap, az más mint, amit a moziban kap, és nem az effektek, a fény, a hang és egyebek miatt, hanem amiatt, mert a színház meg tudja őt szólítani. Ehhez először a kis közegek kellenek, kis közösségek, intim szféra, nem a nagy körítés. Aztán kell az is persze.

- Ez a megértés, hogyan következik be?

- Fel kell kelteni az érdeklődését. A kamasznál is az a fontos, hogy át tudjak törni azon a védőburkon, ami körülötte van. Ha a hűvös távolságtartás falát át tudom törni, akkor tudok vele elhitetni dolgokat, de ezt valószínűleg nem a színház épületében kell kezdeni.

- Ön szerint elérik ezek a foglalkozások a céljukat?

- Ezek a foglalkozások nem azért kellenek, hogy a gyerekek jobban megértsék a darabot, hanem egyszerűen arról van szó, hogy olyan témát dolgoz fel az előadás, ami után nem állhat fel egy gyerek, nem viheti magával azt a problémát, ami az előadást követően benne marad. Az a fél óra, ami utána még következik, létfontosságú a feldolgozás szempontjából.

- Mert ha magával viszi, akkor mi fog történni?

- Ez az, amit valójában nem tudunk, erről csak gondolataink, elképzeléseink vannak. Elképzelhető hogy valakinél simán szülői beszélgetés során megtörténik a feloldás, de az is elképzelhető, hogy a gyerek magára marad ezekkel a kérdésekkel, és nincs, akivel ezt megbeszélje, vagy nincs valaki, aki csak meghallgassa. Több olyan diák van egyébként, aki nem szólal meg, ott van résztvevőként, de gondolkodik azon, amit hall.

- Mennyire érzékeny ez a korosztály? Gátlásos, bezárkózó?

- Bezárkóznak, és úgy érzik, nekik szerepelniük kell, amikor például bemutató foglalkozás van.

- Pedig látszólag ez egy nagyon nyitott korosztály, azt gondolnám, mindent elmond, megmutat magáról, neten, instán.

- Látszólag, de a lényeget, és az igazságot elrejtik. És persze nagyon különböző gyerekek vannak, másként viselkednek, reagálnak ugyanarra a helyzetre. Az a lényeg, hogy ez a lehetőség most nyitott, működik, létezik.

- A város iskolái mennyire partnerek?

- Nyitottak, de ezen azért folyamatosan dolgoznunk kell. Van jócskán dolog ezzel kapcsolatban, de hál’ isten a meghirdetett előadásaink megtelnek, már csak azért is, mert sok esetben egy előadásra, egy osztály jöhet. Az intimitás miatt még az sem szerencsés, ha egyszerre két osztály van jelen.

- Önök elfáradnak egy ilyen foglalkozás végére?

- A színészek jobban, de azért igen, mi is.

szerző: Ráadás Magazin