Műfaji sokszínűségre kell törekedni

"Egy Szombathely típusú vidéki városban nem lehet rétegszínházat csinálni, hiszen sokféle igényt és ízlést kell, ha nem is kiszolgálni, de figyelembe venni. (...) Sokat kell tennünk azért, hogy a jelenlegi és majdani közönség érezze, hogy minden egyes néző fontos számunkra."

"Egy Szombathely típusú vidéki városban nem lehet rétegszínházat csinálni, hiszen sokféle igényt és ízlést kell, ha nem is kiszolgálni, de figyelembe venni. (...) Sokat kell tennünk azért, hogy a jelenlegi és majdani közönség érezze, hogy minden egyes néző fontos számunkra. Ezt szolgálva igyekszünk majd olyan bérletrendszert kialakítani, ami minden társadalmi réteg és korosztály számára megfelelő kínálatot tud nyújtani." - Szabó Tibor Andrással, a Weöres Sándor Színház új igazgatójával készítettünk karantén-interjút.

Először is gratulálunk az igazgatói kinevezéshez! Bár az elmúlt 12 év alatt a szombathelyi közönség megismert és megszeretett téged, mégis arra kérnélek, hogy mesélj egy kicsit magadról! Hogyan és mikor jött először a gondolat, hogy színész legyél?

Mondhatnám, hogy a tanító nénim volt a hibás, hiszen harmadikos koromban ő osztotta rám az Egyszer egy királyfi című mesejáték főszerepét. Akkor megpecsételődött a sorsom, hiszen attól kezdve magától értetődő volt, hogy szavalok, énekelek, s néha még táncolok is - amit nemigen szerettem soha - az iskolai ünnepélyeken. Aztán egy családi összejövetelen, már gimnazista koromban, az egyik nagybácsim megkérdezte, hogy mi leszek, ha nagy leszek, amire én kapásból azt válaszoltam, hogy színész. Apám felkapta a fejét és csak annyit mondott: hát ezt jól kitaláltad, hogy ne dolgozzál.

Hogyan emlékszel vissza a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen eltöltött évekre?

Összesen háromszor felvételiztem a színművészetire, az első két alkalommal sikertelenül, harmadszor pedig már másfél évtized szakmai múlt volt mögöttem, amikor - nem kis mértékben a rektor és a dékán unszolására - jelentkeztem. Nem voltam szokványos egyetemista, hiszen én a tanulmányi éveim alatt is folyamatosan végeztem a színházi munkáimat, csak az elméleti vizsgák alkalmával jártam be az egyetemre.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál színészként és igazgatóként dolgoztál, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze és aligazgatója voltál, játszottál Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Székelyudvarhelyen, Gyulán és Debrecenben. Honnét jött az ötlet, hogy szerencsét próbálj Szombathelyen, a Weöres Sándor Színháznál és az egyik alapító tagja legyél?

Az ötlet Anger Zsolttól származik, akivel 2007 nyarán egy szabadtéri produkció alkalmával dolgoztunk együtt Gyergyószárhegyen, a Lázár grófok kastélyának udvarán. Akkor még úgy volt, hogy ő is Szombathelyre szerződik, és addig rágta a fülemet, amíg rávett, hogy hívjam fel Jordán Tamást. Aztán ő nem jött, én pedig itt vagyok.

 

Milyennek találtad Szombathelyt?

2008 július elején jöttem először Szombathelyre, az alakuló társulatot bemutató sajtótájékoztatón vettem részt, Kiss Marival és Jordán Tamással együtt. A tájékoztató után Marival a nyakunkba vettük a várost, és amikor a Pelikán parkban megláttam a platánfákat, azt mondtam: én hazaérkeztem. Ugyanis Nagykárolyban, ahol felnőttem, van a Károlyi grófoknak egy gyönyörű kastélya és az azt körülvevő parkban sokévtizedes, hatalmas platánfák vigyázzák a letűnt kor emlékeit.

Hogyan foglalnád össze az elmúlt 12 évet a Weöres Sándor Színház tagjaként? Mi volt a legnagyobb élményed?

Azon túl, hogy Szombathely az első pillanattól kezdve otthonos és kellemes helynek bizonyult, velem minden olyan lényeges dolog, ami egy felnőtt férfi életében megtörténhet, ebben a városban történt meg. Párommal, Bálint Évával itt házasodtunk össze, itt születtek a gyermekeink, ráadásul egy nagyon ígéretes társulatnak lettünk a tagjai.

Nagyon jó érzés volt egy színházalapításban részt venni és volt néhány szerepem, amire mindig örömmel fogok emlékezni. Közülük leginkább a Konferansziét őrzöm a szívemben, amit a Béres Attila által rendezett Kabaré című előadásban játszottam. Nagyon nagy élmény volt, hogy 2009-ben kipróbálhattam magam bábszínházi közegben is (János vitéz, rendező: Kovács Géza/Mesebolt Bábszínház, Szombathely - Ibusár, rendező: Lőrincz Zsuzsa/Griff Bábszínház, Zalaegerszeg), méghozzá sikeresen, hiszen még abban az évben elnyertem a pécsi nemzetközi felnőttbábszínházi fesztivál legjobb férfiszínész díját. Viszont az elmúlt tizenkét év legnagyobb élménye és értéke, legalábbis számomra, hogy Szombathely jó választásnak bizonyult és hogy a város befogadott, elismert és megszeretett minket.

 

A pályázatodban részletesen ismerteted a művészi koncepciódat. Azt írod, hogy a totális színházban hiszel, olyan színházban, ahol együtt van a szó, a test, a mozgás, a tánc, a zene, a látvány, a gondolat és a szenvedély. A koncepció másik fontos eleme a népszínház. Mit jelent a népszínház, és hogyan lehet megvalósítani Szombathelyen?

Amikor népszínházról beszélek, akkor elsősorban arra gondolok, hogy egy vidéki színháznak, mint amilyen a Weöres Sándor Színház is, a műfaji sokszínűségre kell törekednie. Egy Szombathely típusú vidéki városban nem lehet rétegszínházat csinálni, hiszen sokféle igényt és ízlést kell, ha nem is kiszolgálni, de figyelembe venni. Ez azt is jelenti, hogy nekünk a klasszikus drámai művektől a zenés műfajokon át a kortárs szerzők darabjainak bemutatásáig mindent játszanunk kell, és hiszek abban, hogy a legszélesebb közönségréteget is meg lehet szólítani anélkül, hogy a legszigorúbb szakmai és művészi követelményeket szem elől tévesztenénk.

Kiemeled a testtudatos színész és a formanyelv fontosságát és szeretnéd, ha a társulat a verbális tartalom gesztussá konvertálására tudna koncentrálni, arra, hogy miként lehet egy helyzetet vagy az alakok közti viszonyt szöveg helyett egy-egy mozdulattal vagy mozdulatsorral hangsúlyosabbá tenni. Hogyan lehet ezt a formanyelvet megvalósítani?

Nagyon sok munkával, akarattal, nyitottsággal és jó szándékkal. Mindehhez szükség van egy kreatív, minőségi társulatra és benne olyan színészekre, akikben megvan a kellő nyitottság és befogadókészség az új elképzelések iránt. Ugyanakkor szükség van olyan elkötelezett, kreatív, minőségi szakemberekre is /rendező, koreográfus, dramaturg/, akiknek a segítségével, a társulattal közös színházi nyelvet beszélve, komoly műhelymunkát lehet megvalósítani. Az általam felkért és összeállított Művészeti Tanács is ezt a törekvést hivatott szolgálni.

 

Milyen darabokat tervezel a jövőben? Hogyan lehet megnyerni a különböző érdeklődési körű közönséget?

A pályázatomban szép számmal soroltam fel olyan darabcímeket, amelyek eddig még nem szerepeltek a Weöres Sándor Színház kínálatában. Ez nem kötelező jellegű felsorolás, hanem inkább ajánlás, hiszen egy színház repertoárját többnyire az határozza meg, hogy találkozik-e a színházvezetés és a felkért alkotók elképzelése, nem utolsósorban pedig az, hogy éppen milyen a társulat összetétele, kondíciója. Ha pedig komolyan vesszük a népszínházi küldetést - nem összetévesztendő a népi vagy népies színházzal! -, és az ezzel együtt vállalt műfaji sokszínűséget, akkor azt gondolom, hogy lesz mondanivalónk az eddig hozzánk hűséges nézők mellett azok számára is, akik valamilyen okból eddig nem tanúsítottak érdeklődést a színházunk iránt.

Hogyan, milyen módszerekkel lehet elérni a fiatalabb korosztályt?

Én nagyon komolyan gondolom, hogy a színházi munka egyik legfontosabb területe a fiatalok színházzal való, színház általi nevelése. Szándékaink szerint ennek a munkának az első lépése egy színházpedagógiai műhely, amelynek létrehozásában városunk egyik legelismertebb drámapedagógusa, Németh Gyöngyi lesz a segítségünkre. A színházpedagógiai műhelynek sokrétű feladata lesz. Arra fogunk törekedni, hogy a repertoárban pedagógiai céllal létrehozott előadások is helyet kapjanak, párbeszédet kezdeményezünk a diákokkal, pedagógusokkal és szülőkkel, szeretnénk egy diákstúdiót működtetni, ahol a színház iránt érdeklődő fiatalok megismerhetik a színházi munka alapjait, és annak is örülnénk, ha valamelyik művészeti iskolával együttműködve a növendékek képzését hivatalossá tudnánk tenni.

Megváltozik a bérletek rendszere?

Azt gondolom, sokat kell tennünk azért, hogy a jelenlegi és majdani közönség érezze, hogy minden egyes néző fontos a számunkra. Ezt szolgálva igyekszünk majd olyan bérletrendszert kialakítani, ami minden társadalmi réteg és korosztály számára megfelelő kínálatot tud nyújtani. Ehhez fel kell térképeznünk a potenciális közönség rétegeinek különböző ízlését, a színházba járás eltérő szokásait, igényeit. A bérletcsomagok összeállításánál figyelni fogunk arra, hogy külön-külön meg tudjuk szólítani azokat, akik a klasszikusabb előadásokat kedvelik illetve azokat, akik a modernebb, formabontóbb produkciók hívei, és természetesen a színházi mindenevők számára is lesz ajánlatunk.

Fogsz játszani igazgatóként is?

Többet, mint eddig, biztosan nem, inkább az a valószínű, hogy kevesebbet. Rendezni nem fogok, az igazgatói munkával kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy egyrészt az azzal járó feladatok sokasága egész embert kíván, másrészt pedig még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy ezt a pozíciót a színészi karrierem építgetésére használnám fel.

 

Mik a terveid a Thea-térrel és az Aulával?

A Weöres Sándor Színház azáltal, hogy a fő tevékenysége mellett nyitott volt az egyéb előadói műfajok és társművészetek iránt, igyekezett egyfajta művészeti központ is lenni. Ezt én sem gondolom másképp, ezért munkatársaimmal igyekszünk majd újragondolni a Thea-tér címszó alatt futó programokat és az ezekhez társuló helyszínek, a Krúdy Klub és az Aula kiállító terének jövőbeni funkcióját.

A kérdések összeállítása közben derült ki, hogy ismét bezárnak a színházak. Hogyan érint ez benneteket?

Rosszul. A munkánknak csak akkor van értelme, ha estéről estére felmegy a függöny, a nézők pedig a személyes jelenlétükkel segítenek a színészeknek megteremteni azt a varázslatot, amit színháznak szoktunk nevezni. Ez most nincs. Az új darabot próbálni még be lehet menni az épületbe, de lehet, hogy amire ez az interjú megjelenik, már az sem lesz. Nem tudom, lehet-e vagy szabad-e, de eszembe jut egy párbeszéd.

Azt mondja a pesszimista az optimistának:
- Hát öregem, ennél rosszabb már nem lehet. Mire az optimista, vigyorogva:
- De lehet!

Én nem vagyok sem pesszimista, sem optimista, csak bizakodó.

 

***

Szabó Tibor András színművész lesz február elsejétől a Weöres Sándor Színház igazgatója, akinek kinevezését egyhangúlag szavazta meg október végén Szombathely önkormányzatának közgyűlése.

Vaskarika (szerző: Rozán Eszter)
2020. november 19.