Oblomov másodszor is kivonul

Az emberi élet végső kérdéseivel szeretnék foglalkozni – így fogalmaz Valló Péter, a Weöres Sándor Színház visszajáró rendezője, amikor bevezeti a darabot.

Oblom-off, olvassuk a beszédes címet a színház honlapján. Vagyis valami kikapcsol, leáll, nem működik. Valaminek vége van, valami megszűnik lenni. De minek van vége, akkor, amikor az előadás kezdődik?

Kivonulás másodszor

Különleges feszültséget kelt már a cím is. Van egy ismerős irodalmi alak, az ellenállás egyik legnagyobb melankolikusa, az oblomovizmus névadója, aki újra azt mondja: elég volt. Tehát még egyszer visszatér. Ezzel a gesztussal igazi pofon a mának ez a darab. Egyfajta ébresztő. Ez a másodszori kivonulása Oblomovnak ijesztőbb, mint az első, mert azt üzeni, hogy nem változott semmi. Az első exodus, az első halál hiábavaló volt. Ott áll még mindig, vagyis jobbára ágyban fekszik, vagy épp az asztal alatt (odúban) bujkál Ilja Iljics Oblomov. Felszámolta addigi életét, kilépett az úgynevezett társadalmi konvenciók közül, hátat fordított a mindennapoknak.

Oblomovizmus

Valló Péter tehát megint a kályhához nyúlt vissza, alapművet, alapkérdést választott. Az Ivan Goncsarov 1859-es regényére épülő, 2000-ben íródott Ugarov-dráma Oblomov (Bajomi Nagy György) figuráját, a felesleges ember őstípusát írja újra.

A Mihail Ugarov által megírt szereplő már olvassa a Goncsarov-regényt, de olvassa Dosztojevszkijt és Csehovot, Turgenyevet is, vagy épp Tolsztojt. Hisz a dráma címe eredetileg nem Oblom-off, hanem Ilja Iljics halála. Azt is mondhatjuk, hogy erősen párbeszédben van az őt megelőző irodalmi hagyománnyal, így a drámában szereplő Oblomov már nem feltétlenül a Goncsarov-regényben kialakított problémavilággal magyarázható. Sokkal rétegeltebb, érzékenyebb alak. A szöveg magyarul a Zavarka Szlavista Műhely által összeállított Orosz népi postában olvasható.

Szélmalomharc

Ő egy új Don Quijote, egy másfajta ellenállással, másfajta metsző időszerűtlenséggel, de ugyanolyan szatirikus társadalomszemlélettel. A rendező az olvasópróbán úgy fogalmazott, hogy bizony a regény megjelenése óta eltelt 150 évben még inkább átalakultak a dolgok. Mintha az látszana – mondta –, hogy az a magatartás, hogy valaki nem kel ki az ágyból, mert nem akar részt venni a világ jelenlegi folyamataiban, valahogy tisztességesebb dolog lenne. Ahhoz, hogy valaki erkölcsös tudjon ma maradni, elengedhetetlenül fontos, hogy valamiféle averzióként tekintsen a tágabb és szűkebb környezetében zajló változásokra.

Mert mi történik? A hős viselkedésével, sőt egész alakjával ellenpontozza a környezetet, amely körülveszi. Ellentmond a társadalmi rációnak, a többségi észnek. Egészen más intuíciókra hallgat.

Beburkolja magát. Kívül tart mindent, ami nem érdekli. Elhatárolódik a hivatali ügyektől, a saját üzleti tevékenységét is felszámolja, nem érdekli a háztartás, a szerelem, vagy épp a tudomány. Vagyis a magatartása, az ellenállása egyetlen kérdéssé áll össze, egyetlen kérdés felé mutat: mi értelme van az életnek?

A rend megbomlik

Egy a milliók ellen. Az apátia szélmalomharca kezdődik ebben a drámában. Ilyenkor megbomlik a reális idő, már nincs köze a múlthoz, de nem tartozik a jelenhez sem. Aktív kontempláció. Teljes elmélyülés. A kívülállás esztétikája. A szemlélés összezavaró ereje. Erre a tulajdonképpen inzultáló jelenlétre érkezik a társadalmi válasz: beteg. A belépő orvos, Arkagyij (Kálmánchelyi Zoltán) szerint egyszerűen nem létezik az, hogy Oblomov nem beteg. A betegség van, csak még nevet nem találtak neki. Vagyis a társadalom ezt a különbözőséget egyből anomáliaként érzékeli. Ahhoz, hogy a kollektív gépezet működni tudjon, meg kell nevezni ezt a másságot, le kell fedni. Mert a rendszer az csak akkor tud fennmaradni, ha meg tudja nevezni az alkotóelemeit. Aminek neve van, az már beépíthető, a felett már uralkodunk, a felett már hatalmunk van.

Egészség

Valaki, aki lekapcsolódik a társadalomról, az pont ez alól a hatalmi gépezet alól akar kibújni, nem akar alkotó darabka lenni, elege van. A teljességre vágyik, a totális autonómiára. „Nem vagyok férfi... Én Oblomov vagyok... Egy Oblomov több, mint egy férfi!... A férfi az egy fél, a nő meg pontosan ugyanennyi. Hogy állíthatnám magamról, hogy férfi vagyok? Hisz ez azt jelentené, hogy egy egész helyett csak egy fél lennék! Így akarnának darabokra tépni!” Az ember önmaga egésszé lesz. Ez az egészség pedig társadalmi betegségként fogalmazódik meg. Kifejező ellentmondás. A kívülállás hangtalan teljessége, a pont, amikor az ingaóra a földre koppan.

Akik házban vannak: Bajomi Nagy György (Oblomov), Trokán Péter (Zahar), Kálmánchelyi Zoltán (Arkagyij), Szerémi Zoltán (Stolz), Józsa Bettina (Olga), Csonka Szilvia (Psenyicina).

Vas Népe (Szerző: Pintér Viktória)
2017. szeptember 06.

Támogatók