Színházak éjszakája 2017
Különleges inverzvilág tárult azok elé, akik ellátogattak szombat este a Weöres Sándor Színházba. Láttuk a színét és a fonákját. Láttuk a színpadig vezető utat, az embert a színész mögött, a hajat a paróka alatt, hallottuk a súgó minden mondatát a kész darab előtt. Bizalmi terep ez, igazi ajándék, amellyel a színház megkínálja a nézőt. Személyes kapcsolat az intézmény és az ember között.
Mesélő képek
Jordán Tamás sétál Mészáros Zsolt képei mellett. Ahogy elhalad egy-egy fotó előtt, megelevenednek az alakok. Az ő álmában vagyunk, egy évtized színes beteljesülése mozog most egy különös téridőben. Ivanov, A falu rossza, Tartuffe, A király mulat, Kísértetek, Mágnás Miska, A Dédi, Volpone, A szelíd teremtés – így pörögnek az évadok, azt mondják: tíz éve színháza van Szombathelynek. Elkapott pillanatok ezek, amelyek évtizeddé tágulnak. Az otthonosság köszön ezekről a fotókról. Látszik, hogy a fotós szeme ismeri a pillanat utáni pillanatot, így képes a darabot úgy fényképezni, hogy a színház illékonysága, a pillanat mámora újra és újra megtörténhessen, elkezdődhessen és folytatódhasson. Jelen van a múlt.
Mohácsi a térben
Az Aranycsapathoz hasonlítja Jordán Tamás a WSSz rendező gárdáját, amikor felkonferálja A Vőlegény nyílt próbáját a közönségnek. Mohácsi János hetedszer rendez a szombathelyi színházban. Ő is itthon van. Épp ezért nem teketóriázik, nincs szüksége a bemutatkozásra, ismerjük egymást. Csak folytatjuk a kezdetet. Előbb beéneklés Kovács Mártonnal és érdekes fúziós hangszerével, a trombitahegedűvel. Holnapután, holnapután… hangzik a kánon. Ismételgetik az elodázott mát. Meg nem történt életek párhuzamos veszteglése. Aztán kezdődik a próba. Szövegösszemondás az ötöstől – jelenti be a rendező.
És már pattognak is a mondatok, érezzük, nem akármilyen fordulatszámon pörög majd ez a darab. A súgó és a segédrendező aktív része a térnek, látjuk őket is, ámulunk, hogy bizony fejükben, bőrük alatt van az egész. És nemcsak a szöveg meg a koncepció, hanem a színészek ritmusa is. Ismerik, mikor rezdül úgy Gonda Kata arca, hogy épp nincs szerepben, mikor sóhajt úgy Mertz Tibor, hogy szót kell adni arra a levegőre, mikor babrál úgy Matusek Attila a tárgyakkal, hogy oda még bele kell rendezni egy következő mozzanatot. Mindent látni engednek. Attól, hogy hibáznak, csak még közelebb kerülnek hozzánk. Meghasadt állapot, bizalmi gesztus. Egyszerre van még jelen a szerep és az ember. Gyönyörű skizofrénia, a színház mágiája. Figyeljük az alakulás útját, a képlékenység kreatív, formálható, dinamikus változatait. Ahogy átalakul az arc a játszó lélektől. Különleges szimbiózis működik itt, az intimitás magas foka. A színház nemcsak reagál arra a környezetre, ami körülveszi, hanem alakítja is azt. Ilyenkor valahol a színpad és a néző közötti csillagtengelyen létrejön egy élhetőbb világ. Egy hihető ma.
Mágikus alakok
A Krúdy Klub színpadán a Mágikus Mintha varázsol zárásképp. Érzékeny névválasztás. A WSSz színészei bebizonyítják Sztanyiszlavszkij mesternek, hogy a színész érzelmi emlékezetéhez a meghatározó dalok, a fiatalság zenébe oltott pillanatai nagyban hozzájárulnak. Őrült hangulatban tobzódtunk a jobbnál jobb slágerek között. Kicsit visszajön a nyár, kicsit a kamaszkor, kicsit a múlhatatlanság. Közös emlékezet, együtténeklés. Azt érezzük ezen az estén (is), hogy a színház megtörténik velünk, hozzánk tesz, átalakít. Amikor Fekete Linda a Márti dalából azt a sort énekli, hogy kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak… akkor bekapcsolódva a dalba, visszaöleljük ezt a szombathelyi színházat, ezt a közös teret, amely a részünk, amelyről lehet mesélni. A helyről, ahol a varázslat életté válik. 9700, a közös irányítószám.