Végállomás: Koltai Róbert rendezésében
Annyit már most elmondhatunk, hogy a Végállomás című színdarab szerzője B. Török Fruzsina, akinek a neve nem ismeretlen Szombathelyen (vagy Szentgotthárdon), és aki ezúttal nem Móricz Zsigmondtól, hanem Lev Nyikolajevics Tolsztojtól választott alapanyagot. A téma azonban ugyanaz, akár a Móricz-naplókat, akár a WSSz-ben tavaly bemutatott Jelenetek 2 házasságbólelőadás alapjául szolgáló Móricz-regényeket, akár a Végállomás forrását, a Kreutzer-szonátát nézzük: férfi és nő kimeríthetetlen, titkokkal és hazugságokkal, vágyakkal és szenvedélyekkel teli kapcsolata.
A Végállomás-előadás rendezője Koltai Róbert, és ő játssza majd a főszerepet is: Pozdnisevet, a gyónáskényszerbe került férjet, aki végzetes bűnt követett el – abból a meggyőződésből, hogy a felesége a legmegátalkodottabb bűnös a világon. Érdekes összevetésekre adhat alkalmat, hogy a WS Színházban nemrég került színre a Dosztojevszkij Szelíd teremtés című kisregénye nyomán készült előadás (Ivo Krobot rendezésében). A Szelíd teremtés és a Kreutzer-szonáta között többféle párhuzam vonható, bár a különbségek legalább akkorák, mint a hasonlóságok. Az biztos, hogy itt is, ott is egy férfiember (férj) tesz vallomást, és itt is, ott is van halál. És a színpadi átirathoz itt is, ott is meg kellett teremteni a női figurát: a nőknek egyik alapműben sincs közvetlen szavuk. De hát mások az irodalom, és mások a színház törvényei, Tolsztoj és Dosztojevszkij írásművészetének különbözőségeiről nem beszélve.
A Végállomás-előadás női főszerepét Bálint Éva – Koltai Róbert kipróbált partnere játssza. A Tolsztoj nyomán megszületett darab bevezető instrukciója szerint „az 1900-as évek elején járunk, a Transzszibériai expressz étkezőkocsijában vagyunk”. Ez a zárt tér a vallomás helye. A helyzetet egy ügyvéd és egy kereskedő – Kelemen Zoltán és Endrődy Krisztián – alapozza meg. A szó a női emancipáció körül forog. Ha többeknek még ma sem egyértelmű, hogy a nő is ember, képzelhetjük, hogyan vitatja meg a témát egy orosz kereskedő és egy orosz ügyvéd a múlt század elején egy végtelenül hosszú vonatúton. Első alaptétel: a házassághoz nem kell szerelem (mert minek). Második alaptétel: minden rossznak „az a fene nagy műveltség az oka”. Aztán az étkezőkocsiban kettesben marad az idősödő férfi és a ragyogó fiatal nő, és a vonat csak szeli a teret meg az időt – de hogy végül mi lesz ebből, és voltaképpen ki ez a nő, tényleg ne áruljuk el.
Koltai Róbert nagy átéléssel olvassa föl a művet, a többi majd az őszi premieren kiderül. Addig hallgassuk Beethoven „bűnös muzsikáját”, a regény egyik főszereplőjét, a Kreutzer-szonátát – amelynek dallamai nyilván az előadásban is fölbukkannak. Az olvasópróba végén viszont máris élénk beszélgetés kezdődik arról, hogy a feleség vajon megcsalta-e a férjét, Pozdnisevet. Akinek a neve a „késő” szót rejti magában. Késő bánat. Eső után köpönyeg. Vagy ki tudja. Elvégre nem tudni, hogy „megtörtént” – vagy sem. Hogy ez a megtörténés egyáltalán fontos-e. Hogy mi a látszat, és mi a lényeg. Hogy ki a bűnös – és mi a bűn. Végállomás, Tolsztoj nyomán, Koltai-rendezésben. Ősszel meglátjuk.