Versenyez a kritikusok díjáért a Vitéz Mihály

A Színházi Kritikusok Céhe közzétette az idei kritikusdíj­-várományosok listáját, a 2014/15­-ös évad teljesítményei alapján. A jelöltekről is szavazás dönt, a várományosok között több kategóriában is ott van a szombathelyi Vitéz Mihály.

A kritikuscéh közleménye szerint a szervezet „az idén 35. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat". A tizenöt kategória mindegyikében a három legjobb szerepel, és hogy közülük kié a díj, az csak szeptember 20-­án, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában megrendezett átadó ünnepségen derül ki, amelyet idén Boross Martin rendez. A kritikusok itt fogják átadni negyedik alkalommal életműdíjukat: a titkos szavazással megválasztott nyertes nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák. A legtöbb jelölést, összesen tizenkettőt a Katona József Színház szerezte, míg az Örkény István Színház hat jelölést, a Nemzeti Színház négy, a szombathelyi Weöres Sándor Színház három nominációt kapott. A jelöltek között két vidéki és két határon túli magyar alkotót, illetve előadást találunk.

A Katona József Színház négy előadása tizenkét jelölést kapott. A Faustot megtaláljuk a legjobb rendezések között (rendező: Schilling Árpád), a címszerepet alakító Máté Gábort a legjobb férfi főszereplők, Monori Lilit a legjobb női mellékszereplők, Mészáros Blankát a legígéretesebb pályakezdők között. A Faust díjat kaphat a legjobb díszletért és jelmezért (tervező: Ágh Márton), a legjobb új színházi zenéért (Dargay Marcell), valamint Márton László a szöveg újrafordításáért. A Kurázsi mama és gyermekei című előadásból Fullajtár Andreának a legjobb női fő­, Pálos Hannának a legjobb női mellékszereplők között drukkolhatunk. A két Korea újraegyesítése című előadás (rendező: Máté Gábor) a zenés/szórakoztató produkciók között versenyez. Az M/S című előadás zenéjét (Kákonyi Árpád – Matkó Tamás) is jelölték a kritikusok. Az Örkény István Színház három előadása hat jelölést kapott. Az e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY jelölt a legjobb előadások (rendező: Mohácsi János), a legjobb új magyar drámák (Kovács Márton – Mohácsi István – Mohácsi János), valamint a legjobb új színházi zenék között is (Kovács Márton). A Bernhardi­-ügy két jelölést kapott: versenyez a legjobb előadások (rendező: Ascher Tamás) között, Gálffi László pedig a legjobb férfi mellékszereplők között. A Diggerdrájver című produkciót (rendező: Bagossy László) különdíjra jelölték a kritikusok. A Nemzeti Színház Brand című előadása négy jelölést kapott: Zsótér Sándor rendezése esélyes a legjobb előadások és a legjobb rendezések között, Törőcsik Mari a női mellékszereplők, Trill Zsolt a férfi főszereplők között nominált. A szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című, három kritikusdíjra jelölt előadása a legjobb új magyar drámák (Székely Csaba) között szerepel. Bajomi Nagy György a férfi főszereplők között versenyez, és jelölt lett Pilinyi Márta a jelmezekért. A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság koprodukciója, a Koldusopera a legjobb zenés/szórakoztató előadások között versenyez (rendező: Bodó Viktor). A Szputnyik A heilbronni Katica című előadása (rendező: Kovács D. Dániel) a függetlenek között kapott jelölést, míg a címszerepet játszó Kurta Nikénevét a legígéretesebb pályakezdők között találjuk. A Vígszínház Julius Caesar című előadása egy jelölést kapott: az El Kazovszkij­motívumok felhasználásával készült díszlettervért Menczel Róbertet nominálták. Két jelölést kapott az Újvidéki Színház a Bánk bán című produkcióért: Urbán András előadása a legjobb rendezések, Krizsán Szilvia a legjobb női főszereplők között. Két nominációt kapott a Budapest Bábszínház Kabaré című előadása: amellett, hogy a legjobb zenés/szórakoztató előadások (rendező: Alföldi Róbert) egyike, Bercsényi Péter megkaphatja a legjobb férfi mellékszereplő díját. Két kategóriában esélyes a Stúdió K Színház: a W.S. Othellót a legjobb független előadások (rendező: Zsótér Sándor), a Maya hajóját a legjobb gyerek­ és ifjúsági előadások (rendező: Fodor Tamás) között találjuk. Szintén két jelölést kapott a k2 Színház és a Szkéné Színház koprodukciója, a Züfec, aminek a legjobb új magyar drámák és a legjobb független színházi előadások (rendező: Benkó Bence, Fábián Péter) között is drukkolhatunk. A Színikritikusok Díja idei várományosai között találjuk továbbá Lázár Katit (az Orlai Produkciós Iroda Kripli Mari című előadásában nyújtott alakításáért),Friedenthal Zoltán (a Pintér Béla és Társulata és az Átrium Film­Színház koprodukciójában bemutatott BÁRKIBÁRMIKOR című előadásban nyújtott alakításáért). A kritikusok jelölték ifj. Vidnyánszky Attilát, a Színház­ és Filmművészeti Egyetem hallgatóját a legígéretesebb pályakezdők között. A legjobb gyerek­ és ifjúsági előadások között szerepel a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház Kutyafül, macskakő, egérút című produkciója (rendező:Kolozsi Angéla) és a Kolibri Színházból A trollgyerek (rendező: Novák János). Jelölést kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatától Adrian Damian díszlete A nyugalom című előadásban. Jelöltek a Radnóti Miklós Színház Oresztészének Benedek Mari tervezte jelmezei. A kritikusok különdíjra jelölték a KOMA Blokkoló című projektjét.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

A várományosok listája

Vitéz Mihály

Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
2015. augusztus 06.

Támogatók