Varga Dóra arcaiból

A Rák Jóska, dán királyfi című "mai, magyar" Hamlet-átirat egyik meglepetése Varga Dóra, akit A nevető ember varázslatosan szép hercegnőjeként ismerhetett meg a szombathelyi közönség.

Est Balogh József emlékére

Lángvirágok címmel emlékműsorra várta az érdeklődőket vasárnap a színház. A költő-tanár tiszteletére rendezett esten Balogh József saját költeményeit adták elő a színészek.

Játék az arccal: Selection No. 4.

Játékkal szemléltette a portréfestő munkáját Silló Sándor rendező a Rokonok premierje napján a Selection No. 4: Portrék című kiállítás megnyitóján az aulában.

Nemzeti dal Jordán Tamással

Rendhagyó módon emlékezett meg az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcról a Nagy Lajos Gimnázium: Jordán Tamás a Nemzeti dalt tanította meg szerdán a csaknem félezer diáknak.

Zöld-fehérek a színpadon

Labdarúgók foglalták el a Nagyszínpadot hétfőn este. Ezúttal azonban nem futballoztak, hanem a Rokonok című előadás házi főpróbáját nézték meg Jordán Tamás meghívására.

Háy János: Hamlet

Háy János már két előadást írt a Weöres Sándor Színház számára: A Herner Ferike faterja és a Rák Jóska, dán királyfi című előadások szövegét. Ezúttal egy kiállítás megnyitójára a Hamletet dolgozta át a mai kornak megfelelően.

Pintér-portrék Hamlet-átirattal

Groteszk - ez volt a jellemző a Selection No. 3: Pintér Gábor című kiállítás megnyitójára csütörtökön este a színház első emeleti előterében.

A medve nem játék

Ki gondolta volna, hogy Szabó Tibor és Horváth Meggie életében közös kapcsolódási pont a szájharmonika: mindkettejüknek édesapja játszott gyermekkorában a hangszeren.

Beszélgetés az újságírókkal

Lehetne persze „könnyebb” darabokat is játszani – lamentált Jordán -, de ha nincs Jeles vagy Mohácsi-rendezés, akkor nincs a szombathelyi társulatban Trokán vagy Kiss Mari sem, ugyanis a színészek szakmai kihívásokra is vágynak…

A Szentivánéji álom a POSzT-on

A Szentivánéji álom című előadás bekerült a 2012-es évi Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A zsűri március 5-én hirdette ki az ezévi versenyprogramot.

Orosz Róbert a rapper szerepében

Legtöbbször ez a nóta hallatszik ki mostanában a színház Márkus Emília terméből: készül a Rák Jóska, dán királyfi előadása – elkezdődött a főpróba hét.

Rendszerváltó játék

Háy János egyébként is kedveli a nem mindennapi műfaji megjelöléseket: Rák Jóska, dán királyfi című darabját például rendszerváltó játékként határozza meg.

Koncentrációs gyakorlat Kiss Marival

A legerősebb szombathelyi hívószó számomra Jeles András volt, mondja Kiss Mari, a Weöres Sándor Színház művésze - aki a legújabb Jeles-rendezésben meghalni indul: föl a hegyre.

Kötelező olvasmány

Vámos Miklós Kedves kollégák című kötete adta a Thea-tér Kötelező olvasmány című estjének témáját hétfőn a Nagyszínpadon. A szerzővel dr. Iker János és Jordán Tamás beszélgetett.

Lasszóval (l)azúrt

Hogy pontosan miért szép, arra persze nehéz válaszolni; de hogy nagy sikert hozott a Miért szép? címmel útnak indított Thea-tér-program, az biztos.

Áhítozik a sikerre

Bár az ősbemutató még a múlt év végén megvolt Budapesten, egy kis alternatív színházban, Koltai Róbert a szombathelyi vendégjátéktól számítja Móricz-estjének premierjét.

Elkezdődött A nők iskolája

Az ügynök halálát rendező Valló Péter ismét Szombathelyen ténykedik: Molière A nők iskolája című darabját rendezi. A próbafolyamat február 23-án az olvasópróbával kezdődött.

"Durva" a Tűzvonalból

Tizenkét évig kajakozott. Magyar-történelem szakos bölcsészként végzett, majd a színház- és filmművészeti egyetemen is diplomázott. Ő rendezte a Tűzvonalban című sorozatot.

Móricz unokája is eljött

Koltai Róbert színművész tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a WS Színházban tartja Napló-szilánkok című Móricz-estjének országos bemutatóját.

Bálint Éva és Szabó Tibor esküje

Már hivatalosan is magyar állampolgár Bálint Éva és Szabó Tibor. A két magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű színész ma dr. Puskás Tivadar polgármester előtt tett esküt a Városháza házasságkötő termében.