Az új évad első hűsítője - A peleskei nótárius a Weöres Sándor Színházban

Vaskarika, 2011.10.01.

Nem érintett különösebben mélyfilozófiát, társadalmi problematikákat, drámai hatásokat ezúttal Színházunk. Semmi komolykodás, mondanivaló, semmi bele- vagy mögéláttató párhuzam, csak egy, amolyan limonádé jellegű darab Gaál Józseftől, 1838-ból. Limonádé, persze kellemes értelemben. Kedves mese… valamiről.

Születésnapi bepillantás a WS Színház kulisszái mögé

Vas Népe, 2011.10.02.

A színész nemcsak próbál, játszik, meghal a takarásban hanem süt és főz is, plusz idegenvezetést vállal. De nem ez a legnagyobb tanulsága a szombaton pont négyéves WSSz nyílt napjának. Hanem az, hogy a színháznak tényleg nagy a vonzása.

Boldog Szülinapot, Weöres Sándor Színház!

nyugat.hu, 2011.10.03.

Új oldaláról ismerhette meg a közönség a csodapalotát és a benne élő társulatot. Bárki bepillanthatott a kulisszák mögé, a színészek pedig sütöttek, főztek, énekeltek, de még idegenvezetést is vállaltak. Így ünnepelte negyedik születésnapját Szombathely első, állandó színháza.

Face to Face: Stekovics Gáspár fotói a Thea-térben

Vas Népe, 2011.10.10.

Stekovics Gáspár fotóit Szebeni András fotográfus, Érdemes művész - a portréfotózás nagymestere - ajánlotta a közönség figyelmébe pénteken este a Weöres Sándor Színház aulájában: a Thea-térben. Celebritások a színen.

Märcz Fruzsina: Na, ehhez a pasihoz fogok férjhez menni!

Vas Népe, 2011.10.15.

Ő volt a meglepetésvendég az idei karneválszínházi előadásban: ártatlan, erdélyi klisé-kislányból egyetlen jól irányzott mozdulattal változott kemény, céltudatos üzletasszonnyá. Märcz Fruzsina tulajdonképpen meglepetésvendég a SzínházSzerda-délutánon is.

Akkor élek, ha dolgozom - Mertz Tibor a Café Frei színpadán

Westindex, 2011.10.22.

Olyan SzínházSzerda sem volt még, hogy a feleség felrohanjon a pódiumra, és meséljen, mert a férje úgy sem tenné, mondván túl szerény ahhoz. - Mertz Tibor Luciferként jött Szombathelyre, ma már a Weöres Sándor Színház társulatát erősíti. Azt azért elárulta: a legnehezebb szakma szülőnek lenni, és az igazgatóváltások mindig hatással voltak a pályafutására.

Tizenkét dühös ember premier a színházban

SZTV, 2011.11.08.

A szombathelyi társulat Reginald Rose híres darabját viszi színpadra, Silló Sándor rendezésében. Jordán Tamás színházigazgató terve az volt, hogy az évad elején mutatják be a közönségcsalogató előadást, melynek különlegessége, hogy csak férfi színészek játszák.

Boldog fületésnapot - Színházszerda Szerémi Zoltánnal és Nagy Cilivel

Vaskarika, 2011.12.01.

November 30-án a Cafe Frei színpadán Szerémi Zoltánnal beszélgetett Nagy Cili. Főként a Weöres Sándor Színház öt hét alatt színpadra állított Chicago című zenés-táncos darabjának kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést a színházrajongók.

Kutya és gazdája: életre szóló páros - színházszerda Horváth Lászlóval, a Kutyapark kutyatanoda vezetőjével

Vaskarika, 2012.01.26.

Mindenki azt szeretné, ha az ő kutyája lenne a legokosabb, legügyesebb, legengedelmesebb. A nevelés jól indul, ám a kezdeti felbuzdulás után jönnek a nehézségek. Kedvencünk nem akar szót fogadni, sőt, időnként még a füle botját sem mozdítja. Mit tegyünk ilyenkor? Hatásos a büntetés?

Fönn a hó, lenn az eső

Vas Népe, 2012.01.28.

Miközben a Weöres Sándor Színház emeleti kamaratermében zajlik a színház elfoglalása, lenn, a nagyteremben tombolnak az elemek: a Zarándokének premier után műsoron a Szentivánéji álom. Ott Jeles András, itt Mohácsi János. Nézőként is fel kell kötnünk a felkötendőket.

Ha Rák Jóska dán királyfit játszik

Vas Népe, 2012. 02. 02.

Már a cím sejtetni engedi, hogy jóval több ez fordításnál: a Rák Jóska, dán királyfi vérbeli Háy János-tragikomédia; akkor is, ha az alapötletet Ivo Bresan Paraszthamletje adta.

Koltai Róbert életének talán legjobb szerepében

nyugat.hu, 2012.02.24.

A Napló-szilánkokkal gyanítom, a legzseniálisabb Móricz-dráma született. Külön szerencsénk, hogy Koltai Róbert a szombathelyi színházban tartotta országos premierjét, így ráadásként még Móricz unokájával is találkozhattunk.

Vámos Miklós Szombathelyen járt

frisss.hu, 2012.02.28.

Vámos Miklós volt a vendége a Weöres Sándor Színház hétfői, Kötelező Olvasmány estjének.

Vámos Miklós esete a szovjet inkubátorral

nyugat.hu, 2012.02.28.

El nem hagyná… oldalán most is hanyagul, nyitva felejtve fityeg a tömött táska, ahogy mackósan színpadra lép. Kezdődhet a lehetetlen „vámosi” küldetés, ezúttal Szombathelyen, Kedves kollégák című kötete ürügyén. Dr. Iker Jánossal és Jordán Tamással cseveg.

Pukkermukker POSZT-ra megy - a Szentivánéj sikere

nyugat.hu, 2012.03.07.

Lehetne persze „könnyebb” darabokat is játszani – lamentált Jordán -, de ha nincs Jeles vagy Mohácsi-rendezés, akkor nincs a szombathelyi társulatban Trokán vagy Kiss Mari sem, ugyanis a színészek szakmai kihívásokra is vágynak…

Augusztusi karnevál - Évezrednyi komédia

Népszabadság, 2012.08.10.

Egy több mint kétezer éves mű, Ovidius Átváltozásokja szolgál alapul a szombathelyi Weöres Sándor Színház Karneválszínházának legújabb premierjéhez.

Évadnyitó ülés a Weöres Sándor Színházban: nem egy könnyű műfaj

alon.hu, 2012.08.27.

Jordán Tamás talán még a színházalapításnál is nagyobb fába vágja a fejszéjét. Puskás Tivadar néha nem ért egyet önmagával, de a színészeket többször is megnevettette.

Évadnyitó a WS színházba: Jordán Tamás második igazgatói ciklusát kezdte meg Szombathelyen

Vas Népe, 2012.08.27.

Boldog új évet! Sőt: Boldog új öt évet! Hétfőn megkezdődött a 2012/13-as évad a Weöres Sándor Színházban, ahol a második ötéves igazgatói ciklusát megkezdő Jordán Tamás mellett dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a társulatot.

A Szabó Tibor–Bálint Éva színészházaspárnál jártunk babanézőben

Vas Népe, 2012.09.16.

Szabó Dorka Panna érkezésével kiegyenlítődtek az erőviszonyok: a család immár női és férfiszakasszal büszkélkedhet.

Így kell ezt csinálni - Játék a kastélyban

nyugat.hu, 2012.09.28.

Molnár Ferenc után azon gondolkodom, mennyire nehéz nem csak egy színdarabot, de egy kritikát is frappánsan elkezdeni. Legyek hatásvadász, vagy kezdjem szimplán?