ugrás a tartalomra
A színházról
Sajtószemle
Galéria
Online jegyvásárlás
Online szabadbérlet vásárlás
Online ajándékkártya vásárlás
Támogatóink
Sajtószemle
Vízkereszt: hangsúlyos a testbeszédünk
A becsapások komédiája Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című (1600-ban írt) klasszikusa, amit Vízkereszt, vagy bánom is én címmel vitt színre Horváth Csaba rendező a WSSZ-ben, közösen a Forte Társulattal.
MEGÉRINTENI TILOS
„Férfinek nem elég öreg, gyereknek nem elég fiatal.” Malvolio jellemzi így Viola-Cesariót Olíviának (Nádasdy Ádám fordításában). Amikor a szombathelyi Vízkereszt…-előadásban elhangzik ez a mondat, a nézőnek déjà vu-érzése támad: nem egészen így, de hallottuk már ezt a kijelentést a Weöres Sándor Színházban ebben az évadban.
Shakespeare másképp - Vízkereszt, vagy bánom is én a Weöres Sándor Színházban
A hagyományos Shakespeare-feldolgozásokhoz szokott közönség számára kissé szokatlan, ám annál felejthetetlenebb élményt kínál a Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat közös produkciója, a Vízkereszt, vagy bánom is én. William Shakespeare komédiájában egy újfajta formanyelv, a fizikai színház elevenedik meg előttünk, sok-sok mozgással és zenével. A darabot Nádasdy Ádám fordította, Horváth Csaba rendezte.
Szeretni, szeretve lenni jó - A WSSZ nagyszínpadán az Ájlávjú című musical
Az idei teátrumi szezon első nagyszínházi bemutatója az Ájlávjú című világhírű musical a Weöres Sándor Színházban. Premier: október elseje. Nagy Cilit, Nagy-Bakonyi Boglárkát, Antal D. Csabát és Hajdú Péter Istvánt láthatjuk játszani, énekelni, táncolni. Zongora, hegedű, nagybőgő triója kíséri őket. A rendező Harangi Mária.
De hol van a paraszt? – Shakespeare a mellényzsebben a Weöres Sándor Színházban
A 2021-es év utolsó bemutatójára került sor a Weöres Sándor Színházban. A Shakespeare a mellényzsebben – Ez művészet? Kabaré! című előadás az év végéhez közeledve könnyed kikapcsolódást ígér. Kelemen Zoltán produkciója kuriózum, különböző kabaréjeleneteket gyúrt össze egységes történetté. A jelenre tett utalásokkal gazdagon átszőtt történet kellemes kikapcsolódás a hétköznapokból.
Az einstandon túl
Az einstandon túl
A produkció az elfoglalás fájdalmáról és az összekapaszkodás öröméről szól.
Bárcsak az igazság áradna!
Meglepő, de nagyon bejövős ötlet, hogy az előadás valójában már az aulában elkezdődik, kellően megalapozva a hangulatot. Nagyhatalmaktól körbevett aprócska, friss királyság ártatlan hercegnőjét már csak néhány mérföld és pár óra választja el sosem látott jövendőbelijével kötendő házasságától. De addig még mennyi minden történhet!
Ha szólit a szörny: ne meneküljetek!
Nincs az az életkor, ami a halál ellen kicsit is védettebbé tesz. Elengedni valakit, aki túl közel áll hozzád, legyél bármennyi idős, nem embernek való. Asszisztálni ahhoz, hogy van remény, amikor tudod, hogy nincs, és épp most múlik pontosan. Amennyire hétköznapi történet ez, annyira nehezen emészthető, pláne, ha egy 13 éves forma fiúnak kell azzal küzdeni, mi lesz az édesanyjával. Neki, egyedül, egy morózus nagymamával összezárva kell megbirkózia a reménytelenséggel
Ne lopj: életet, szabadságot, jövőt! – Pornó a Weöres Sándor Színházban
Végre a közönség elé kerülhetett Visky András: Pornó című egyszemélyes játéka a Weöres Sándor Színházban. A darabot a két évadnyi kihagyás után visszatérő Csonka Szilvia mutatta be, aki bebizonyította, nemcsak színésznőként, hanem rendezőként is megállja a helyét. Az előadás érdekessége, hogy környezetbarát, vagyis a díszletek és a kellékek újrahasznosított anyagokból készültek.
A DIKTATÚRA PORNOGRÁFIÁJA
Székbe ragaszt, nézném, lapoznám tovább és tovább ezt a történetet, maradnék még ebben az újrahasznosított elemekből összerakott, papírmaséba csomagolt, szörnyszülött világban. Mi lesz ezzel a gyermekien érzékeny nővel, tényleg ennyi?
Az évad 9 legígéretesebb vidéki előadása
A Kortárs Online ajánlója a most kezdődő évad vidéki bemutatóinak válogatása, melyek közül néhány előadás munkálatai, próbái akár többször is félbeszakadtak, majd újraindultak, és remélhetőleg most már végleg révbe érnek. Csonka Szilvia előadása, a Pornó is köztük van.
IV. Károly Szombathelyen – Az ígéret földje a Püspöki Palotában
Szentgotthárd után a szombathelyi közönség is láthatta Kovács Dániel Gábor: Az ígéret földje című drámáját a Püspöki Palotában Kelemen Zoltán rendezésében. A felolvasószínház a Weöres Sándor Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójával felejthetetlen élményt nyújtott.
Új évad, új szerelem a WS Színházban – fotók
Új évad, új szerelem – ennek jegyében rendezte meg nyilvános évadnyitóját a korszakváltó Weöres Sándor Színház a szombaton délután néhány órára Weöres T.É.R.-ré változtatott Fő téren.
Megyünk a kukába, mint megannyi szemeteszsák
Beckettről pálinkát kellene elnevezni. Törkölyt. Mint amikor lehajtasz egy kupica pálinkát, bánod a percet, hogy rákívántál. Égeti a torkod, beleborsódzol; egyszerre jó és rossz, hirtelen a fejedbe száll, miközben harap még egyet a gyomorszáj tájékán is.
Ilyen egy üvegpörgetés nélküli vetkőzős parti
Mintha beültem volna kedvenc online csatornám, a Cinego elé egy angol filmre: mindvégig otthonos érzés. Bár a darab – Abigail bulija – voltaképpen semmi egyébről nem szól, mint arról, hogy a megszokott hétköznapi helyzetekben a megszokott hétköznapi szerepeink mennyire közhelyesek. És mennyire közhelyesek, tapintatlanok és üresek tudunk lenni ezekben mi magunk.
Együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást kötött a Weöres Sándor Színház és Szentgotthárd Város Önkormányzata. Hangsúlyozzák elkötelezettségüket a magyar és az egyetemes kultúra, a művészetek, ezen belül a színjátszás és az irodalom értékeinek népszerűsítése iránt.
Erősebb megyei jelenlétre készül a WSSz
Együttműködési megállapodást írt alá tegnap a Weöres Sándor Színházban Szabó Tibor ügyvezető igazgató és Huszár Gábor, Szentgotthárd város polgármestere.
A JátsszMa Műhely első drámatábora
A WSSz vadonatúj JátsszMa Műhelye máris megszervezte színházi és személyiségfejlesztő táborát tizenéveseknek, együttműködésben a sepsiszentgyörgyi székhelyű Osonó Színházműhellyel.
Évadzáró sajtótájékoztató
Két hónap alatt sikerült a bérletesekkel szembeni restanciát törleszteni, bíznak benne, hogy a következő évad már normál rendben folyhat le, ezzel kezdte sajtótájékoztatóját Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója.
Tíz bemutatót tervez a következő évadban a Weöres Sándor Színház
Tíz premiert tervez a 2021/2022-es évadban a Weöres Sándor Színház, ötöt a bérletes előadások keretében, ötöt pedig bérleten kívül - közölte sajtótájékoztatón csütörtökön Szabó Tibor, a színház igazgatója.
1
2
3
4
5
6
7