Jordán Tamás-2013.05.22.
1980-1991. A „Legendás Kaposvár.” Életkor szerint a legtermékenyebb, legfontosabb időszakom. 37 évesen érkeztem, és 48 voltam, mikor távoztam. A legjobbkor a legjobb helyen. Ez az időszak már nincs annyira történeti távlatban, sokan emlékeznek rá. A rendszerváltás előtti évtized egy tündöklően működő színházban.
Az első évad úgy indult, hogy 1980. szeptember 14-én megszületett Adél. Kati néhány hónap után már próbált, időnkét megszoptatta az öltözőben hagyott gyereket. Adél, ahogy cserepedett, birtokba vette a színházat, mindenhova otthonosan totyogott be. Egyszer előadás közben megnyomta azt a gombot, ami elindította a vasfüggönyt. Az ügyelőnk reflexe mentette meg az előadást.
Az akkori színházat alkotó nevek ma is fényesen csillognak. A rendezők: Babarczy (igazgató), Ascher, Gothár, Ács, Gazdag. 1980-ban velünk együtt nyolc színész szerződött oda. Visszament a rövid nemzetis kitérő után Pogány-Koltai páros, leszerződtünk mi, Lázár-Jordán, jött friss diplomával a főiskoláról Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Eperjes Károly, Máté Gábor. Dramaturg volt Eörsi István, Spiró György. És már akkor a társulatban volt Csákányi Eszter, Lukáts Ador, Spindler Béla, Rajhona Ádám, Nagy Mari. Kicsit később csatlakozott a csapathoz Molnár Piroska, Kulka János, Helyey László, Németh Judit. És a társulat bővelkedett az akkor még nagyon fiatal tehetségekkel.
A fent soroltak közül senki sincs, aki ne úgy tartaná számon ezt az időszakot, mint szakmai életének legfontosabb éveit. Nem volt számunkra más, csak a színház. Éjjel nappal együtt voltunk, próbáltunk, játszottunk és előadás után a klub. Véget nem érő ugratások, szakmai viták, paródiák. Több előadásunk is ment évekkel később is a TV-ben, ma is érvényesnek tűnnek. A Marat halála volt a csúcs, megnyertük vele a BITEF-et, amely az egyik legrangosabb európai színházi fesztivál volt. Az Ács János rendezte Marat akkoriban a magyar színházi élet legjelentősebb alkotása volt. Egyikünk sem felejti el azokat az előadásokat (több ilyen is volt), amikor buszokkal jöttek Budapestről a nézők, és a tapsnál botladozva jártunk a színpadra hajított bokáig érő virágokban.
Még a 2. naphoz, a Huszonötödik Színházhoz tartozik az én József Attilával kapcsolatos történetem folytatása. A 75. születésnapra összeállított anyagból csináltunk Sebő Ferenccel egy estet, Szólt az ember címmel, melyet azóta is műsoron tartunk. 35 éve járjuk vele az országot, Szombathelyen is többször léptünk fel vele. Nem számoltuk, 250-300 előadásunk lehetett. Fehér György is készített velem egy József Attila összeállítást, 1980-ban sugározta a televízió, nagyon nagy szakmai visszhangja volt. Azóta többször ismételték, sokan látták országszerte. Ennek köszönhetem, hogy kialakult rólam egy hamis kép; általában azt hiszik az emberek, hogy én befelé forduló, búval bélelt, komor ember vagyok. Az ismerőseim tudják, hogy az ellenkezője igaz. Vidám vagyok, jókedvű és játékos.
1980-ban Spindler Bélától kaptam egy általam addig nem ismert anyagot. Ez József Attila Szabadötletek jegyzéke volt. Akkor még nem adták ki, csak szamizdatként lehetett hozzájutni. Elolvastam és döbbenetes hatással volt rám. Igazi katarzist éreztem, erős emóciókat váltott ki belőlem. Mikor a végére értem szabadnak és könnyűnek éreztem magam. Eldöntöttem, hogy megtanulom, hogy elmondhassam másoknak is. A kérdés az volt, hogy hol és hogyan. Ugyanis tele van trágársággal, ami a szöveget olvasva nem bántó, de a színpadon kimondva elfogadhatatlan.
És akkor megint időben jött a menetrendszerű szerencse. Bálint András 1986-ban pályázat útján megkapta a Radnóti Színház (akkor még Színpad) igazgatói székét. Ő tudta, hogy vágyom ezt elmondani és felajánlotta a színházát. A hely megvolt, de a hogyan még nem. És akkor eszembe jutott, hogy idegen nyelvű előadásokon a nézők fülhallgatókat kapnak, és azon keresztül hallják a tolmács szövegét. Hát ez az. Rajtam egy mikroport van felszerelve, halkan, a szöveg bensőséges hangvételéhez illő módon „motyogok”, és a közönség minden tagja úgy érzi, mintha személyesen csak neki, az ő fülébe mondanám a szöveget. Így az obszcén szavak is megszelídülnek, és a Szabadötletek jegyzéke olyan hatású, mint egy gyónás. Szakmai pályafutásom egyik csúcsa ez az est.
Rengeteg nagy szerepet játszottam Kaposváron, nagy rendezőkkel, nagy színészekkel.
Nem maradtak el az elismerések sem, film és televízió sokat foglalkoztatott. 1986-ban Érdemes Művész lettem. (Elfelejtettem dicsekedni a 2. fejezetben a Jászai-díjammal, ezt 1977-ben kaptam.)
Ha már a díjaknál tartunk: az akkori csapatból ma tíz Kossuth-díjas van. Teljesen érthetetlen, hogy akkori társulat egyik meghatározó színésze nem rendelkezik ezzel a kitüntetéssel. Hatalmas alakítások vannak mögötte, és számos jelentős filmfőszerep. Ő maga is 8 filmet rendezett. Sikereseket. Összesen 2 300 000 nézője volt ezeknek a filmeknek. Nincs magyarázat erre a mellőzésre. Koltai Róbertről van szó.
A 80-as évek vége felé Lázár Katival egyre nagyobb kedvvel dolgoztunk fiatalokkal. Sikeres előadásokat hoztunk létre. Ezekből kiemelkedik a Kati rendezte Bernarda Alba háza, ahol Bernardát én (!) játszottam. Ez a produkció elnyerte a Sidges-i (Spanyolország) fesztivál fődíját.
Olyan örömet jelentett nekünk a fiatalokkal végzett eredményes munka, hogy elhatároztuk, hogy színiiskolát alapítunk. Ezt akkor még csak Budapesten lehetett elképzelni, így elkezdünk helyet keresni. 1990-ben nagyszerű lehetőséghez jutottunk, esély nyílt arra, hogy megkapjuk a Fővárosi Tanács Klubját, hogy színházat és iskolát csinálhassunk. hatalmas lobbi indult el, ennek eredményeként született meg a Merlin Színház. Erről azonban majd a következő fejezetben.
Előző bejegyzés: