Jordán Tamás-2013.05.25.
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. szeptember 27-én ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással, 28 igennel megszavazta a Weöres Sándor Színház megalapítását. Fontosak ezek a számok, kifejezésre juttatják a képviselőkön keresztül Szombathely lakosainak kívánságát: jöjjön létre egy állandó társulattal rendelkező Színház.
Akik ezeket a sorokat olvassák, bizonyára tudják a most következő részleteket, az évtizedekkel később kutatók számára rögzítem csak dióhéjban a történteket.
Első játszóhely a HEMO (Helyőrségi Művelődési Otthon) volt, majd 2010. februárjától az MMIK (Megyei Művelődési és Ifjúsági központ) volt az ideiglenes játszóhely, 2011. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján vettük birtokba a Csodapalotát, az átépített HEMO-t.
A színház első előadása a nagyon sikeres 9700 volt, az átépített új színház Az ember tragédiájával nyitott.
2008 tavaszán állt össze a társulat. Alig volt változás a csapatban, a jelenlegi névsor a honlapunkon megtalálható.
Szerződtetéskor azt kértem a színészektől, hogy amíg Szombathelyen dolgoznak, legyenek szombathelyiek. Eleget tettek ennek a kívánságnak, sokukat lehet látni a város teraszain, az áruházakban, a benzinkúton, a Csótó környékén stb. Többen házat, lakást vettek itt, gyerekeik születtek, sokan gyökeret eresztettek a város talajába. Számtalan bemutatón, Thea-tér rendezvényen vagyunk túl. A díjak száma és minősége is jelentős. A színház erőteljes felkiáltó jelekkel belépett a magyar színházi élet fősodrába, önkéntes megállapítás: az egyik legjelentősebb vidéki színház vagyunk.
Az előadásaink, a színészek szem előtt vannak, havonta állítanak ki bizonyítványt magukról.
Szót kell ejtenem azokról is, akik nélkül nem menne ilyen jól a szekér. A háttérrel, a „tárak” működésével nagyon elégedettek lehetünk. Szégyenletesen kevés fizetésért, a színház iránt érzett és kimutatott szerelemmel tökéletes munkát végeznek valamennyien; a díszítők, a hang és a fény kezelői, az öltöztetők, a kelléktár, a fodrásztár, a műszaki vezetés, a művészeti ügykezelés (ügyelés, asszisztencia, súgók), a művészeti titkárság, a Thea-tér szervezője, a web felelőse, a jegyiroda munkatársai, a nagyon nehéz anyagi helyzettel birkózó gazdasági osztály, a portások, a takarítók, a gondnok. Nem sokat beszélünk róluk, de ebben a szakmai életemet összefoglaló sorozatban szükségét érzem, hogy leírjam; mélyen bennem van, hogy nélkülük nincs előadás, nincs színház.
2012-ben lejárt az 5 évre szóló igazgatói pályázatom, újra kellett indulnom. A végzett munkám sok döntéshozóban bizalmat érdemelt ki, kitüntető támogatását élveztem a színházat elkötelezetten szerető Hende Csaba miniszter úrnak és Szőcs Géza államtitkár úrnak. Folytathatom a megkezdett munkát, az új megbízatás 2017-ig szól.
Elég sok idő van hátra, messzire lehetne jutni a megkezdett úton. Azzal kezdtem az első bejelentkezéskor, hogy: nincs nap, hogy ne gondoljak arra, mit hogyan kellene csinálni Szombathelyen, ez lesz a sorozatom fő témája. Erre azonban csak a 6. napon kerül sor. Tehát elérkeztünk ehhez a pillanathoz.
Le kellett írni életem legfontosabb állomásait, hogy világossá tudjam tenni az indokát, eredetét a megszállottnak tűnő ambícióimnak. Az alkotó ember akadályt nem ismerő, minden nehézséget lebírni akaró gőgje működik bennem. Űz a vágy, hogy bebizonyíthassam, hogy a Színház nagyhatalom.
Szerénytelen eszmefuttatás következik. Állítom, hogy Szombathelyen a Színház igenis képes jelentősen változtatni a környezete életén, értékesebbé, élhetőbbé tudja tenni a mindennapokat.
Az előző napok bejegyzéseiból kiolvasható, hogy nem mindennapi tőkével érkeztem ide. Mindazt, amit összegyűjtöttem az öt évtized alatt, betettem Szombathely szellemi bankjába, és mint egy mohó üzletember magas kamatokra számítok. Be szeretném zsebelni a busás hasznot, látni, érezni akarom, hogy a befektetés napról napra megtérül, a város élete, ha lassan is, de láthatóan változik.
Tisztában vagyok vele, hogy a blog tulajdonképpen palackposta. Nem lehet tudni, hogy hova jut el. Feltételezhetően elsősorban olyanokhoz, akiket nem kell semmiről győzködni, hiszen a mi honlapunkat olvassák, járnak hozzánk, a mi embereink.
Ennek ellenére szólok hozzájuk, Hozzátok. Segítségetek kérem, hogy az alábbi gondolatok minél több emberhez eljussanak.
Becslésem szerint legalább 2000 lakosa van a városnak, akik potenciális színházba járók, de még nem voltak nálunk. Olyanokról beszélek, azokat hívom potenciális színházba járóknak, akiknek az intelligenciája, pénztárcája, a társadalomban betöltött szerepe alapján elvárható lenne, hogy rendszeres látogatónk legyen.
„A lányomnak mondom, hogy a vejem is értsem belőle.” – szól a közismert mondás, és ez érvényes erre a helyzetre is. Vagyis nem azokhoz szólok elsősorban, akik ezekre a sorokra rábukkantak. Inkább segítségüket kérem, hogy az alábbi gondolatok valahogy sokakhoz eljusson. Ahhoz szeretnék beszélni, aki elvileg a mi emberünk lenne, azonban a színház nélküli városban úgy nőtt fel, úgy szocializálódott, hogy nem ébredt fel benne a színház iránti igény. Valahogy így szólnék hozzá: „Te lokálpatrióta vagy, mindened Szombathely. Szeretnéd, ha városod élhetőbb, szellemi izgalmakban gazdagabb lenne. Szeretnéd, ha Szombathelynek lenne megtartó ereje, hogy pezsgőbb lenne az élete. Nem gondolod, hogy ezért tenni is kellene valamit? Nem gondolod, hogy egy egymásról többet tudó közösség része legyél? Hogy a nem mindig izgalmas hétköznapjaidat időnként felváltsad egy-egy élményt és elgondolkodtatásra lehetőséget adó estére?”
Nem az a legfontosabb, hogy több bevételünk legyen, bár ez is nagy nyomatékkal rendelkező szempont. A legfontosabb nekem az, ami a korábbi bejegyzéseim alapján remélem világos. Együtt legyenek az emberek, találkozzanak, beszélgessenek egy mással, kössenek új ismeretségeket, ami alapja lehet az egyéni életek megváltoztatásának.
Szeptembertől gőzerővel újra indul a Thea-tér. Ez a fő terepe az én küzdelmeimnek. Itt van mindarra lehetőség, amire vágyom. Legyünk együtt, hallgassunk meg figyelemre méltó előadásokat, váljon a Krúdy Klub találkozóhellyé, ahol baráti összejöveteleket, névnapot, születésnapot lehet tartani. Egy HELY, mely akkor is nyitva van, ha nincs is esemény, mindig lehet találni ismerőst, akivel egy sör vagy egy kávé mellett el lehet beszélgetni. A színészeink nem megközelíthetetlen művészek. Sőt, ők is vágynak ismeretségi körük bővítésére.
Ön, akihez eljutottak ezek a sorok, segítsen nekünk. Legyen ez beszédtéma, jusson el, akihez csak lehet, ez az ambíció.
Sorok között ott van a csaknem szégyellni való, önző ambíció. A lehető legnagyobb szakmai diadalt szeretném elérni: fáradozásunk eredményeként egy szeretni való város imádni valóra változzon!
Előző bejegyzés: