Kelemen Zoltán-2013.02.16.
2013. február 15.
Elérkeztek a búcsú percei, blogkarrierem utolsó utáni pillanatai. A klinikai bloghalál állapotában a megpihenni készülő alkotó még visszatekint rövid, de izgalmas blogéletére, hogy büszkén, teljes lelki békében hajtsa örök álomra blogfejét. Ahogyan a fák, a blogok is állva halnak meg. Ne sirassatok, ne sirassátok, jönnek új idők új blogjai, amúgy pedig a közeledő tavaszi szél vizet áraszt. Talán nem árvizet.
Gondoljatok néha a szomorú mondatokkal is mosolyt fakasztó, ironikus megjegyzéseivel is könnycseppeket csalogató blogolóra, aki boldog volt, hogy közöttetek írhatta édes-savanyú mártásként funkcionáló naplóját. Kész a leltár, ha mégis tartozom valamivel valakinek, kérlek fizessétek ki helyettem a számlát, szíveteket pedig ne mérgezze indulat. Talán egyszer feltámadok (esetleg reinkarnálódom, kinek, hogy tetszik), és új blogokkal hálálom meg bajtársiasságotokat.
Utolsó bejegyzésem őszinte, és lírai ajándék Nektek. Köszönöm, hogy végig velem voltatok a héten.
De most sürgősen menjetek haza!!!!!!
AZ ÉN SZABADSÁGOM
Mikor makacs ellenszélben a saját utam járom,
de nem sodor le onnan, ez a szabadságom.
Mikor ravasz ellenfényben nagyra nő az árnyék,
de nem hal meg a sötétben az eredeti szándék.
Mikor csak magamtól függ minden vállalásom,
s a felelősség enyém, ez a szabadságom.
Mikor nem a hatalomról, pénzről szól a játék,
S a játszótársam arra kér: Ez őszinte volt, játssz még!
Mikor nem fékezi önkény szelíd szárnyalásom,
de él a belső törvény, ez a szabadságom.
Mikor nem más mondja meg, nekem mi az érték,
de nem ítélek, tetteimben ott a zsinórmérték.
Mikor megtűri a nyomdafesték ezt a vallomásom,
és elmondhatom mit gondolok, ez a szabadságom
Előző bejegyzés: