Készül a La Mancha lovagja
Az olvasópróba másnapján a próbateremben találkoznak először a La Mancha lovagja színészei. A rendező Silló Sándornak, Servantesnek, a szélmalomharcos reneszánsz lovagnak, Szerémi Zoltán fakardjának ("hewlett fakard"), Alberti Zsófi sose túl sok mosolyának, a kincseket rejtő ládának (amely az előadásban majd fedeles kosárrá változik), és még ki tudja, minek köszönhetően sok inspiráló nevetés kíséri a születés első perceit. Ilyenkor még minden gomolyog, de talán ez a legizgalmasabb: amikor az instrukciókból, ötletekből egyszer csak összeáll, formát kap és értelmet nyer a szituáció, a jelenet; az előadás. Az emelvényes, lejtős és fekete díszletet egyelőre csak elképzelni lehet. Ez itt az első jelenet, túl az utcaszínházi előjátékon (hogyan-miképpen lesz ez az utca, majd meglátjuk), amikor az író és színész Cervantest a szolgájával együtt börtönbe veti, utcaszínházát fölszámolja a szent spanyol inkvizíció.
"Gyertek, érkezzünk meg", mondja Silló Sándor, és Cervantes-Szerémi Zoltán meg a szolgája, Szabó Tibor az inkvizíció századosának, Kristóf Rolandnak a kíséretében máris elindul a képzeletbeli lejtőn. A börtönben szedett-vedett, színes társaság fogadja őket: "Operazene, nyílik az ajtó, egycentis fénysugár - és beléptek. Elfordul veletek a díszlet, nincs visszaút". Közben Poppre Ádám a Gitáros szerepében halkan flamencót játszik, csak akkor némul el, amikor a pillanat dramaturgiája megkívánja. Silló Sándor arra kéri Szabó Tibort, hogy álljon kicsit közelebb Szerémi Zoltánhoz: "Az egyetlen biztos pont az életedben a kosarad meg a főnököd". Szerémi/Cervantes megpróbál kapcsolatba lépni az ugrásra-motozásra kész, prédaleső börtönlakókkal, akik az új kollégák mellett gyorsan a ládára is rávetik magukat. "Nem, egy pillanatig sem éreznek csalódást, amikor rájönnek, hogy a láda csupa értéktelen holmival, színházi jelmezekkel, kellékekkel van tele", mondja a rendező: "Azonnal belemennek a játékba, válogatni, öltözni kezdenek". Servantesnek persze az a végképp értéktelen paksaméta papír a világon a legértékesebb.
És észrevétlenül, de határozott kontúrokkal megkezdődik a kihallgatás, az előadás Wasserman-Leigh-Darion musicalje, a La Mancha lovagja. Az ember meg csak ámul, hogy mennyire rólunk van szó: a Don Quijote-musical már az első próbanap első óráiban mintha túlnőne szórakoztató önmagán. Silló Sándor a szünetben azt mondja, bízik benne, hogy tényleg így lesz: "Nem véletlen, hogy ennek a nem könnyű musicalnek az alapgondolata a 60-as évek végén vált először fontossá: a donquijotizmus számomra annyit tesz, hogy harc a költészetért. A társulat pedig megmenti ezt a gondolatot".
Vonatkozó cikk: