Kovács Gergely-2012.11.20.

Abban mégis biztos vagyok, hogyha teletűzdelném ezt a blogot mindenféle udvariaskodó mondatocskával, akkor egy idő után senkit sem érdekelne, így hát amennyire lehet, majd igyekszem pengeélen maradni. Magam sem tudom, ez pontosan mit jelent, inkább csak egy érzet. Talán már az is egyféle határfeszegetés hogy már az ötödik (?) sort írom, és még mindig nem mutatkoztam be. Kovács Gergely vagyok, friss diplomás színész. Százkilencven centiméter magas, hetvenhét kilogramm. Rákoscsaba-Újtelepen éltem idáig, ami Budapest egyik külvárosi kerületében van, és szerintem a leghülyébb nevű települések egyike.

Nagyon félek attól, ha valaki veszélyes magaslatra áll (erkélykorlát, ablakpárkány, várfal), mert rögtön elképzelem, ahogy az illető lezuhan. Nagyon pontosan... Lehet hogy azért, mert volt egy halálközeli élményem, amikor három métert csúsztam egy teljesen függőleges sziklafalon a csobánkai hegyekben. Nem pörgött le az életem a szemem előtt, viszont a koncentrációm hirtelen kiélesedett, és arra késztette a végtagjaimat, hogy minél szorosabban a falhoz tapadjanak, hátha elakadnak valami kiszögellésben. Megúsztam pár felszíni sérüléssel.

Fél éve olvasok egy könyvet, amiből egy nap maximum tíz oldalon tudom átrágni magam, de az is előfordul, hogy napokig nem veszem elő, mert vagy rettenetesen nyomott hangulatba kerülök, vagy bődületesen unom, de nagyon tetszik is. Szent küldetésem hogy befejezzem. Soha nem veszek a kezembe másik könyvet, amíg el nem olvastam az épp soron levőt. Fogva tartjuk egymást. Én húzom-vonom mindenhová szegényt, pedig van, hogy egy sort sem olvasok belőle, ő meg nem enged el, amíg a végére nem értem.

Szeretnék izmosabb és híresebb lenni, de inkább híresebb... Hiányzik egy fogam leghátul. Kihúzták a gyökérkezelés után. Ha lesz pénzem, tetetek oda egy műfogat, ami teljesen olyan lesz mintha igazi lenne. De nem ez a koronás megoldás, hanem az a fémszeges...