ugrás a tartalomra

Lasszóval (l)azúrt

2012. február 28.
Hogy pontosan miért szép, arra persze nehéz válaszolni; de hogy nagy sikert hozott a Miért szép? címmel útnak indított Thea-tér-program, az biztos.

A Weöres Sándor Színház aulájában föltűnik Jordán Tamás, és minden erejét latba vetve húzza-vonja maga után a szó szerint megkötözött Nézőt. A jelenet hatásos, bár - ahogy maga a színház igazgatója is megjegyzi - tulajdonképpen már a bemutatója pillanatában okafogyottá válik: hiszen Bartek Péter Pál kiállításának megnyitójára egyáltalán nem kellett lasszóval fogni a közönséget. Sokan vagyunk, ráadásul ebben a pillanatban még semmit nem tudhatunk arról, hogy kb. két óra múlva csillogó szemű, elégedett vendégek gratulálnak majd Bartek Péternek, Oroszy Csabának, Mérei Tamásnak - és persze Jordán Tamásnak, szelíden követelve a folytatást. Ezen az estén a remények szerint újabb sorozatot indított útnak a színház a Krúdy Klubban. A Miért szép? a képzőművészetet, a zenét és az irodalmat ülteti egy asztalhoz, és ez az együttlét Jordán Tamás tervei szerint hangvételében mindig olyan lesz, mint egy otthoni vendégség.

A most először kipróbált koreográfia szerint előbb Oroszy Csaba megnyitja kollégája, a sárvári születésű, Szombathelyen élő Bartek Péter Pál kiállítását, amelyre a festőművész elsősorban (az ikon forrásvidékéhez visszavezető) családi portréit hozta el. Aztán be a Krúdy Klubba, ahol Oroszy Csaba riporteri szerepet ölt magára: most már nemcsak a tárlatnyitókon megszokott áradó szóképeivel pattintja fel a sárvári dióhéjat, hanem kérdéseivel is. Így haladunk a Sárvár-Budapest-Moszkva-Bécs-Szombathely-útvonalon, egészen Bartek Péter Pál műterméig, ahol Kaczmarski Ági forgatott (komoly és finom humorral teli) filmet. És itt kerülünk a legközelebb a titokhoz, pedig Oroszy Csaba kérdései nyomán nem hallunk másról, mint festékekről, olajkrétákról, színekről, ecsettípusokról, a lazúr és az esti ecsetmosás fontosságáról. Ez itt mesterség, munka, gyakorlat, rétegek és gesztusok, lakkozás és száradási idő; egészen a festő kézjegyéig.

Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója pontos könnyedséggel előbb arról beszél, hogy a ma klasszikusként ismert repertoár megszületésének idején még nem létezett a könnyű meg a komoly kategória a zenében: Attól, hogy Mozart, még lehet ugyanolyan szórakoztató, mint a Bon-Bon. Aztán Verdi-részleteket mutat (New Yorkban lett operarajongó), előbb a Traviatából, utóbb a Requiemből; dallamirányokra, ritmusváltásokra hívja föl a figyelmet (vö! festékek, rétegek). Aztán Jordán Tamás elmondja József Attilától az Elégiát.

És még egy kör: a műterem, Richard Strauss és a Hajnali részegség. Amikor a Kosztolányi-versben fölhangzó azúr váratlanul és megnyugtatóan összerímel a Bartek-lazúrral, az est is véget ér. A Miért szép? sorozat első beszélgetése azt a tanulságot hozta, hogy nemcsak a művészetre van igény, hanem a művészetről való beszédre is. A címben föltett kérdésre ezen az estén az a válasz érkezett, hogy tudás nélkül szépség sincsen. (A többi: az ikon-ablakon túl.)

 

szerző: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia)