"Mi ez a síri csend?"
Vagy inkább hogyan nem!? Római tintára magyar humort: Ovidius szombathelyi átváltozása augusztus 17-én startolt a Megyeháza udvarán.
Nagy valószínűséggel nyugtázhatjuk, hogy a karneváli színdarab rendezőjének, Andrew Heflernek nem kellett az istenekhez fohászkodnia ihletért. Az is biztos, hogy csöppet sem beszélhetünk mindennapi darabról, tény, hogy még sokáig fájt a szánk (legalábbis nekem) a kétórás mosolygástól, és való igaz, hogy Ovidius felköthetné a gatyáját, ha persze még élne (vagy nadrágja lett volna).
A XIII. Savaria Történelmi Karnevál színházi darabja, Ovidius: Átváltozások című munkája alapján készült, a Weöres Sándor Színház társulatának improvizációi alapján. Az utóbbiból pedig nagykanállal kapott a közönség, vagyis ki tudja mi volt előre megírva, vagy éppen akkor, az adott helyzethez igazítva? Egy tucat kérdőjel villódzik ilyenkor a néző szeme előtt, amik jól beleégették magukat a retinákba. A történet darab a darabban, mi több, az is egy darabban játszódik, kicsit kaotikus, kicsit oda-vissza, faragatlanul korunkbeli, természetesen az antik utóíztől eltekintve.
A nyitóképben éppen az Élni Borzasztó Zrt. temetkezési reklámfilm próbaforgatásán járunk, itt kapunk egyértelmű választ arra, hogy ez nem az a "száraz" Ovidius-költemény, amiben a római és hellén átváltozás- mítoszokra van kiélezve a sztori. Ez valami új, spéci amerikai vagy Made in Hungary? Valahogy mindkettő. Itt nem csupán a színészek vizsgáznak a nézők előtt, hanem fordítva is, a „lágy fagy" és „kiolt" jelenetektől pedig mindenki egy kicsit a darab részévé válik.
A színpad egyszerű, a jelmezekkel egyetemben, mégis annyira eleven a történet, hogy még az érintőképernyős telefonok és fekete sportcipők is jól mutatnak ókori környezetben. Az adaptáció három Ovidius történetet dolgoz fel. Az első Iphis meséje, ami egy szegény görög család hazugságán alapszik. A szülők, leginkább az apa, fiút várt az áldott állapotban lévő feleségétől, az asszony mégis lányt hozott a világra. Telethusa eltitkolja Ligdus elől, hogy lányuk van, így a férfi hosszú évek múlva - éppen most, hogy uszodába vitte... - tudja meg, hogy hazugságban élt. Alberti Zsófi és Endrődy Krisztián remekül játssza a két karaktert, a rendező, Orosz Róbert mégis úgy véli, a hangjuk nem megfelelő hozzá. Nagy Cili és Szabó Győző ugrik be szinkronizálni - innen kezdődik zűrzavar. Elcsúszik a hang, késik a testbeszéd, szenzációs, poénos részek váltják egymást. Valahogy eltűnik a tréfa mögött a valós történet, hirtelen másra sem lehet figyelni, mint a mimikára és a szójátékra.
A cselekményt Vlahovics Edit Junóként és Vass Szilárd Jupiterként fentről, az ablakpárkányra könyökölve, vagyis a "fellegekből" követi.
Második nekifutásra egy árnyas liget a helyszín, ahol Io-ra szemet vet Jupiter, aki ugyebár Juno férje. Ez őt cseppet sem zavarja, és elcsábítja a lányt. Io próbálja kicselezni az istent, de Jupiter eléri a célját, majd Juno haragjától tartva a lányt tehénné változtatja. Próbaként Orosz Róbert jupitereskedik, majd átadja a stafétát Szabó Győzőnek, Győző innentől már profin adja a főisten jellemét. Miazhogy! Akár az időből is képes lefaragni, nem kell neki hosszú monológ, kettő, de akár egy perc alatt is képes(ek) eljátszani a történetet. Így a színpadon láthatatlanul benyomják az FF, mint gyors előretekerés gombot, és a magnószalag nyikorgására szinte rekordidő alatt végeznek a jelenettel. (Stopperrel lett hitelesítve az eset!)
Zárszóként egy római Rómeó és Júlia eset elevenedik meg, Pyramus és Thisbe alakjában. Itt a színészekből létrejövő fal - ami az ezt megelőző hosszú castingot tekintve fontos szerepnek minősül - választja el egymástól a két szerelmest. Legyen a képkeret a lyuk!- javasolta Jordán Tamás, aki az egész előadás alatt kezében szorongatta becses emlékét. Ezen keresztül tudnak csak a fiatalok beszélgetni egymással, ahol tisztázzák: a szülőktől távol, az éj leple alatt találkoznak. Pár pillanattal később már Kovács Gergely félmeztelenül csatangol Pyramusként egy temetőben, de Thisbé, vagyisNagy Cili ér előbb a helyszínre, mégis menekülőre kell fognia: (papír)oroszlán van a közelben. A lány elveszíti a véres kendőjét, így a szerelme azt hiszi meghalt, Pyramus ezért egy nagyjából kétméteres lándzsával (az interakció csúcsaként nézői segítséggel) megöli magát, aztán az antik Júlia is követi szerelmét a halálba. Az oroszlán szerepébe a Vígszínház igazgatónője, Eszenyi Enikő bújt, akiről kiderült, nem is az igazi Eszenyi, csak hasonmása a művésznőnek. Szabó Győzőt hosszú perceken át kell nyugtatgatni, higgye már el, nem az igazi Eszenyiről van szó. (Valójában persze tényleg ő volt.)
Átváltozások - ahogy a címe is mutatja, senki ne számítson arra, amire gondolt, helyette mindenre lehet, ami még csak eszébe sem jutna. Mert az lesz, az utóbbi, vagy ki tudja, nem garantált, hogy mindegyik előadás pontosan ugyanúgy lesz bemutatva. Átváltozik a történet, a színészek, változik minden.
Így az értékelés nem is lehetne más, mint csillagos ötös... Lágy fagy...Kiolt!...
„Új alakokká vált testekről indít a lelkem
szólani; isteneink! (hisz ez is mind általatok
lett), adjatok ihletet, és a világ eredő idejétől
végig, az én koromig legyetek vezetői dalomnak."
(Publius Ovidius Naso: Metamorphoses)
Vonatkozó cikk:
Szabó Győző és Eszenyi egyszemélyes karneválszínházi beugrója