Nem hallod? Üvöltök!- a mi Hamletünk
Háy János Paraszthamlet- átirata az igazi magyar valóságról rántja le a leplet, és dobja elénk fogyasztható formában. Hallgatni arany, de meddig? A 21. század fricskája a Weöres Sándor Színházban.
Könnyfakasztó és nevettető, fájdalmasan gyönyörű az a világ, ami a Háy-alakokon át kirajzolódik. Egy eldugott kis magyar faluban vagyunk, ahol kulturális programot kellene szervezni az elnyert támogatásból, de hát sokkal jobban kéne a pénz a folyékony kenyérre és a babgulyára. Nem baj, már úgy is más időket élünk, az elvtársat is uramnak szólítjuk, rendezzünk hát Hamletet!- határozzák el.
Ahogy írják át Shakespeare darabját a színpadon,- merthogy az új idők már nem szólhatnak gyilkosságról, és apa-fia harcáról,- a való életben úgy osszák magukra a szerepeket. Soós Péter rendezése nem ugrasztja ki teljesen a nyulat a bokorból, kerülgeti, olykor neki is megy, de nem szedi szét, vetkőzteti meztelenre. Pedig lehetne… Néha mintha a szavak és a mögöttes tartalom sokkal erősebb lenne annál, ami láttatva van. Ennek ellenére értjük, túlontúl is, hisz a miénk, minden darabja egy szeletje annak a bő húsz évnek, ami a rendszerváltás óta eltelt. Ügynöklistástul, Nagy Magyarországostul, és hallgatásostul. Mert a magyar ember csak tűr, de nem beszél… A magyar ember törleszti azt a kölcsönt, amit nem is maga vett fel, de nem beszél… Legalábbis nem annyit, amennyit kellene.
Háy- hősei is ilyenek: az iskolaigazgató hallgat, nehogy kirúgják a székéből, az elvtárs azt mondja, nem is volt besúgó, csak úgy tett, a falusi parasztok pedig inkább bemennek a kocsmába, addig se kell körülnézni. A kivételek ugye erősítik a szabályt, ez esetben Hamlet (Endrődy Krisztián) a magányos hős, de a történelem már bebizonyította, ők előbb- utóbb elbuknak… Más nem, divatos szóval, elmebetegnek vagy pszichiátriai esetnek titulálják. Ha már itt tartunk, nem inkább az egyébként bravúrosat alakító Varga Dóra sántikáló Gabikáját kellene pszichológushoz küldeni? Miért nem akarunk egyenesen járni?
A Rák Jóska, dán királyfi egy hatalmas kiáltás a világba: tessék, vegyétek már észre, itt ez a (kicsi ) ország a Kárpát-medence közepén, kibírtunk már törököt és oroszt, átéltünk már kommunizmust és egy (ál) rendszerváltást, és még mindig ugyanott tartunk… Az akták lakat alatt, a magyar zászló összetekerve a sarokban, és próbálunk minél láthatatlanabbak maradni.
Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge?
Vonatkozó cikk: