Szabó Róbert Endre-2013.03.30.
"A félelmetes felleg a tenger felől érkezett, a tavaszi Niszán tizennegyedik napján, estefelé.” persze, hogy a mester és margaritából van.
.…
egyszer – még a grafikai stúdióban dolgoztam – kint álltunk a kollégámmal egy igen hosszú nap végén a gangon. előtte lévő nap hajnalban fejeztünk be egy anyagot, aztán nyomda, gépindulás, majd vissza. nagyon fáradtak voltunk. felnézett az égre, ami ugyancsak teljesen borús szürke volt, és azt kérdezte: „hanyas panton-szürke?” szakmai ártalom.
…
de a legszebb vihart olaszországban éltem át. rómától… igen, már megint. mondtam, hogy mennyire szeretem, nem? szóval rómától kb. ötven kilométerre kempingeztünk a lago dibracciano partján. egy délután, amikor éppen indultunk a városba kocsival, gyönyörű vihar kerekedett. a tónak azon a partján, ahol mi voltuk, még sütött a nap, de a másik oldalról olyan sötétség közeledett, mintha éjszaka lett volna. és ettől olyanok voltak a fények, mintha egybevilágított filmstúdióban lennénk. csak álltunk a stégen, és bámultunk. azt is elfelejtettük szinte, hogy hová indultunk.
....
huhh… alig bírtam este gitározni. mármint fájt a kezem. annak is az időjárás az oka. a hűvös, párás idő. néhány évvel ezelőtt, kötzong (bocs, kötelező zongora.) vizsgára készültem, és veszettül gyakorolva próbáltam behozni a lemaradást. egy héten keresztül minden nap órákat ültem a hangszernél. a végére kaptam egy izomgyulladást mindkét alkaromban (még jó, hogy nem ínhüvely…). a főiskolán meg egy kettest. hetekig jártam utána kezelésre, és bekötött kézzel játszottam egy koncertünkön. mit milyen koncert? tudod, volt akkor az a zenekarom. meséltem már. nagyon szerettem. csak aztán, amikor ideköltöztem, megszűnt. jajj, hiányzik! itt meg éppen a portugált próbálják. egyből eszembe jut a zenéje, ami az egyik ihletadója volt az együttes alapításának. illetve arról az albumról ez a szám.
….
egy régi blogbejegyzésem ugrott be most. nagypéntek, meg az égbolt, meg a régi idők miatt. idemásolom, hogy ne kelljen keresgélned, jó? 2009-es.
.....
„tegnap beszélgettem Istennnel. a fő téren ültem délután, még sütött a nap a házak felső ablakaira, néhány repülő járt magasan - kb. 26 ezer láb magasan :o) -, a kondenzcsík aranysárgán ragyogott a lemenő nap fényében... :oP volt három foszlány felhő is, a szín dettó ugyanaz, a háttér gyönyörű azúr. mondtam is magamban, milyen jót festettünk megint, Andris.
....
szóval ülök a padon, éppen bevettem két köptetőt, mert még mindig nem vagyok túl jól, aztán rágyújtottam; az is segít (nem, az pí....t, mondaná Juca). néztem az embereket, sokan voltak, nagyon sok gyerek, főleg kettő és öt éves között, rohangáltak, meg mászkáltak a szökőkúton, meg etették a galambokat, persze főleg a nagymamák, és nevettek, főleg a gyerekek, szőke loknikkal, meg ragyogó kék szemekkel.
és egyszer csak leült mellém a padra, és megszólalt. nem ijedtem meg, mert megismerem a hangját. a cigifüst nem zavarta, sosem szokta. jókedve volt, mint nekem. nem értem persze, hogy tud ennyi meló között jókedvű lenni... arról beszéltünk, hogy most itt kell lennem. "szokjam meg ezt a várost?" azt mondta, igen, de, ha menni kell, akkor sem vesztek semmit... "kedves hely, nem?" - kérdezte. az. megnyugtató volt. végül is vele jöttem ide, ha menni kell, vele megyek. aztán még szóba került az új vírus is, gondolom, a sok gyerekről
jutott eszembe, akik kigombolt kabátban szaladgáltak... :o) nem mondott semmit, nevetett.
aztán hirtelen elindult, mire észrevettem, már a magnóliafánál járt. "vigyázz magadra, kérlek!" - mondtam neki. bólintott, és elment a meki felé...
én is elindultam haza. közben besötétedett.”
ja, Andris, ha olvasod, Isten éltessen!…megyek.
csók
r.
Előző bejegyzés: