Szabó Tibor-2012.03.23.
2013. március 22.
Barátaim!
Egy botcsinálta blogíró búcsúzni készül. Nem szeretek írni, pláne sokat, emiatt nem egy jól induló levelezős kapcsolatom dugába dőlt. Szívesebben beszélgetek, bár amióta gyorsuló tempóban röpdös el fölöttem az idő vasfoga (szándékos a képzavar!), egyre kevesebbet mondok. És egyre kevesebb a türelmem azok iránt, akik sokat beszélnek.
Lehet, hogy a kedves érdeklődő azt remélte tőlem, hogy az elmúlt napokban a családomról írok, hiszen gyönyörű feleségem, és csodálatos gyermekeim vannak, vagy, ahol szintén nincs okom a panaszra, a munkámról számolok be nap mint nap. Szándékosan nem tettem. De nem azért, mintha bármi titkolnivalóm lenne, hanem úgy döntöttem, hogy inkább egy-egy gondolattöredéket járok körbe néhány rövid mondat erejéig.
Mit szólnak ehhez a márciushoz? Én nagyot csalódtam. Viszont csakazértis nem leszek depressziós! Mert a madarak sem vesznek tudomást erről a gyalázatról. Énekelnek, udvarolnak, az ő szívükben már tavasz van. :) Tárjuk ki mi is lelkünk kapuját, örüljünk az életnek, örüljünk egymásnak. És akkor talán minden könnyebb lesz. :)
Elnézést kérek ezért a blogvégi kis pátoszért, és remélem, hogy nagyon sok alkalmunk lesz élőben találkozni és elbeszélgetni, ha másról nem, hát az időjárásról. Az angolok például ezt olyan jól csinálják. :)
Szeretettel ölelek minden jószándékú embert!
Előző bejegyzés: