Vass Szilárd-2012.11.27.
Georges Feydeau: Kézről kézre című darabját próbálom éppen. Egy olyan figura vagyok, aki reménytelenül szerelmes a legnagyobb nőcsábász feleségébe. Azon gondolkodom, miközben próbálom Belgence motivációit megfejteni, hogy az az állapot, amit szerelemnek hívunk, milyen elképesztő – és persze külső szemmel nézve sokszor vicces – cselekedetekre vesz rá minket. Évek óta a nyakára járok (már Belgence) a házaspárnak, mint a férj legjobb barátja, csak azért, hogy a feleségét láthassam nap, mint nap. Közben meg lehet, hogy tényleg barátomként szeretem a pasit. Vagy inkább megölném, hogy enyém lehessen a nő? Egyáltalán, ha valaki házas emberként beleszeret egy másik nőbe, azt szerelemnek hívhatjuk? Szerintem a szerelem tiszta, önzetlen érzés. Ha belekeveredik a hazugság, a csalás… nem tudom. Főhősünk, Renaux csalja feleségét. Lebukik. Elválik. Aztán rádöbben, hogy szereti a feleségét. A szeretőjével ellentétben. Akkor melyik volt a szerelem…?
Lili: - Apa, mit írsz?
Apa: - A szerelemről írok éppen.
Nimród: - Hogy ki kibe szerelmes?
Lili: - A Nimród szokott csajozni!
Nimród: - Igen, a Hannával, meg a Fannival, meg a Luca-Lottival szoktam csajozni.
Lili: - Én sok fiúba vagyok szerelmes… a Bálint, és még a… ööö…
Apa: - Nem baj, ha csak egy fiúd van.
Lili: - Jó.
Viktor: - Én tudod kibe vagyok szerelmes? Anyába, meg a Lilibe vagyok szerelmes…
Apa: - És szerintetek mi az a szerelem?
Lili: - Hát hogy valakibe beleszerettünk.
Nimród: - Igen, hogy szerelmesek lettünk.
Apa: - És az milyen, amikor valaki szerelmes?
Lili: - Hát, jó.
Előző bejegyzés: