Vass Szilárd-2012.11.30.
Manapság annyira leköt a családom – ők az életem értelme -, hogy nem igazán ismernek engem az emberek. Több mint tíz éve járok kórházba bohócdoktorként, és ez alatt az idő alatt jó néhány gyerek életét tettem könnyebbé. És ez komoly. Én komolyan gondolom a bohóckodást.
Nimród: - Apa, gyere, játszunk!
Apa: - Kincsem, nagyon fáradt vagyok, egész nap dolgozom, hadd pihenjek egy kicsit.
Nimród: - Mit dolgozol?
Apa: - Bohóckodtam, és este még megyek játszani.
Viktor: - Apa, te most viccelsz.
Apa: - Én?! Soha nem szoktam viccelni!
Viktor: - De! De szoktál!
Apa: - Dehogyis!
Viktor: - De!
Apa: - Isten őrizz!
Viktor: - Most is viccelsz!
Apa: - Na jó, viccelek.
Viktor: - Apa, még!
Lili: - Apa, az milyen busz?
Apa: - Távolsági busz.
Lili: - Az hova megy?
Apa: - Más városokba Szombathelyen kívül.
Lili: - De hova?
Apa: - Például Budapestre, Győrbe… sok helyre mehet, attól függ, melyik busz.
Lili: - De ez a busz hová megy?
Apa: - Lili, nem figyeltem, mi volt rá kiírva.
Lili: - Na jó, majd megkérdezem Anyát.
Apa: - Ezt Anya se fogja tudni.
Lili: - De, ő mindig jobban tudja a dolgokat.
Apa: - Miért, mit tud még Anya jobban?
Lili: - Hát, hogy mi lesz a vacsora, milyen ruhát vegyünk fel…
Apa: - És akkor én mit tudok?
Lili: - Te? Te… te bohóckodni tudsz.
Előző bejegyzés: