ugrás a tartalomra

Szóról szóra – párbeszéd

premier: 2021. december 29.
[b]Vendégek:[/b] Dr. Szipőcs Jenő és Dr. Szipőcs Róbert[br] [b]Vezérszavak:[/b] Apáról fiúra

SZÓRÓL SZÓRA – PÁRBESZÉD

[p][b]Dr. Szipőcs Jenő[/b] szombathelyi körzeti orvos, majd üzemorvos, a járóbeteg szakrendelő igazgatója, jelenleg foglalkozásegészségügyi szakfőorvos, aranykorú teniszbajnok, a 80-as években egy „oroszországi” magyar építkezésen volt kiküldött szakfőorvos, ahol teniszpályát épített az ott dolgozóknak [/p] [p][b]Dr. Szipőcs Róbert[/b] villamosmérnök, az MTA KFKI kutatója, felismerésén alapuló speciális tükrök, az úgynevezett csörpölt tükrök (chipred mirrors) nemzetközi elismerést szereztek számára, mivel ezek gyökeresen megújítják az ultrarövid (femtoszekundumos) fényimpulzusok előállításának technikáját és alkalmazását, ugyanis az ilyen tükrök hasznos frekvenciatartománya jelentősen nagyobb, mint a prizmás kompresszoroké, és alkalmazásuk nem csökkenti a lézer stabilitását.[/p] [p][b]Közreműködik:[/b][br] [b]Kiss Barna kürtművész[/b][br] A Liszt Ferenc Zeneakadémián megszerzett diplomája után a Savaria Szimfonikus Zenekar tagja lett, ahol jelenleg is zenekari művészként és zenekari titkárként dolgozik. Rendszeresen szervez jótékonysági hangversenyeket.[br] [b]Kiss Márton Balázs[/b][br] Az 1992-ben született ifjú zongorista jelenleg a grazi Zeneművészeti Egyetem és a szombathelyi Bolyai János Gimnázium hallgatója. 2001-től rendszeresen vett részt hazai (Budapest, Székesfehérvár, Nyíregyháza) és európai (Ausztria, Brno, Bukarest, Usti nad Laben, Gorizia, Udine, München, Weimar) zongoraversenyeken, amelyeken a legkitüntetettebb helyezéseket érte el. Szólistaként több magyar és külföldi fesztiválon koncertezett vendégművészként, a legjelentősebbek közül említést érdemel a világhírű Nikolaus Harnoncourt irányítása melletti fellépése a bécsi UNO City kongresszusi termében. 2009 januárjában elnyerte a szombathelyi Rotary Club „Kiss Sándor” Művészeti díját és az Új Európa Alapítvány támogatását. [/p] [p][b]Az est házigazdája:[/b] Burkon László újságíró[/p] [p][i]Belépés díjtalan[/i][/p]



szerző: wssz