Kis színpadon nagy regény - A nevető ember

2009. október 27.
Victor Hugo hatalmas regényének cselekménye még némi romantikus dagállyal is elmondható lenne terjedelmének huszadában. A többi esszésorozat a XVII-XVIII. század fordulójának (főképp angol) társadalmáról, amely magában foglalja A nevető ember születési ideje tudományosságának szerteágazó prezentálását is.
[p]Földrajz és mitológia, hajózás és meteorológia, nyelvészet és sebészet éppúgy kavarog a könyv lapjain, mint szenvedélyes, romantikus lélektan és főképp elementáris társadalmi felháborodás. A kompozíció mozgató és összetartó ereje, a történetet a tudományos(kodó) leírásokkal egybeforrasztó tüze abból a haragból fakad, amit az író a keveseknél fölhalmozódó, mérhetetlen gazdagság és hatalom, illetve a sokaságot sújtó nyomorúság, kiszolgáltatottság, megaláztatás fölött érez. Eltorzított hősét mindkét végletben megforgatja, hogy végül minden lelki támaszától kifosztva öngyilkosságba kergesse.[/p] [p]Az esszésort képtelenség színpadra állítani, a szélsőségesen romantikus, valószerűtlenül példázatszerű történetet pedig ma már bizonyára nem érdemes. Kivéve, ha olyan erős, eredeti alkotó teszi, mint Jeles András, aki bármihez nyúl is, mondja a magáét. A nevető emberből is bár olykor bosszantó, egészében lenyűgöző előadást tömörített be a szombathelyi Weöres Sándor Színház Márkus Emília Színpadnak nevezett emeleti termébe.[/p] [p]A kezdés szívszorító: a kulissza mögül a regény szövegét halljuk Németh Andor plasztikus fordításában, miközben látjuk a tengeri vihart. Ruhafogasra akasztott fehér lepedővel emelkednek-süllyednek a hajó utasai, a zenével együtt tökéletes az illúzió - rendezői varázslat.[/p] A Nevető Ember - próba fotó: Mészáros Zsolt
A Nevető Ember - próba / Mészáros Zsolt
[p]Később beszűrődik a XXI. század. Amikor a mutatványossá lett címszereplő szerelmével a Rómeó és Júliát szavalja, kintről ordenáré párkapcsolati civakodás töredékei szűrődnek be, később groteszk nemi szervekkel felszerelkezve jelennek meg az eszményi szerelmesek. Takács Dániel arcán átkötött madzag és bravúrosan használt, elfojtott hang jelzi a végzetes műtétet. Lévai Tímea a vak lány angyali ártatlanságát kajla, együgyű jámborsággá alakítja. Jeles András az artikulálatlan, retardált emberi hangok nagymestere. Ezúttal apró szimfóniákat szerkeszt nyekegésekből, nyögésekből, makogásokból főképp a hivatalosságok jellemzésére. A történet végét pedig lényegesen megváltoztatja. Lecsípi a nagy romantikus fordulatokat és poénokat. A kifacsarodott ízlésű, elkényeztetett hercegnő heves szerelmi vallomása után - melyet Varga Dóra remek távolságtartó iróniával ad elő - nem tudja meg, hogy az arisztokratává lett pojácát férjének szánják, és nem utálja meg kapásból és elvből. A nevető ember főrendi házban mondott forradalmi beszéde pedig nem közröhejbe, inkább közönybe fullad. S a történet nem a mindenben csalódott, kiábrándult hős vergődésével, rettentő lelki tusájával és teátrális önpusztásával ér véget, hanem a komédiások, mutatványosok kitiltásával Londonból. A jelenet alatt a bal felső sarokban kis kerek képernyőn közönyös-mechanikus pornójelenet folyik, körülbelül annyira erotikus, mint egy gőzgép dugattyúmozgása. A rideg érzéketlenség mindent elnyel. Végül még eléneklik Sir Walter Raleigh Színpad a világ című epigrammáját, élen a gyermekszörnyet játszó Baráth Ferenc kisfiúszopránjával: [q]... Az anyaméh: öltöző, hol hiányos / jelmezt húzunk a gyors komédiához. ... Sorunk a sír felé mókázva lábol, / s a legvégén - meghalunk igazából[/q].[/p] [p]Hugo elementáris szociális forradalmi pátosza helyett a mutatványos látszatlét csendes-torz fájdalma szól. De az gyönyörűen.[/p]
szerző: Gomba
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.