ugrás a tartalomra

Szóról szóra – párbeszéd

premier: 2021. december 29.
[b]Vendégek:[/b] Benkő László és Vida Ferenc[br] [b]Vezérgondolat:[/b] Régi csibészek és a vándor

SZÓRÓL SZÓRA – PÁRBESZÉD

[p][b]Benkő László[/b] Szombathelyen született, Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes egyik alapítója. A zenekar jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben megjelent első szólóalbuma (Lexikon). 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. Napjainkban rendszeres vendégszereplője a Bulldózer együttes koncertjeinek. Benkő László a Weöres Sándor Színház zenei vezetője.[/p] [p][b]Vida Ferenc[/b] zenész, basszusgitáros, a cigarettamárkáról elnevezett szombathelyi Lord együttes megalapítója (1972) és több mint harminc éven át vezetője. A zenekar himnuszának is nevezett Vándor című dal a nyolcvanas évek elején született. A Lord 10. születésnapján az együttes vezetője kitüntetést vehetett át Szombathelyen, amely az egész zenekar munkájának elismerése volt. Számos sikerük közül kiemelkedik, hogy a Lord a 2003-as év életmű díjasa lett. Többszöri át-, illetve újjáalakulás után a zenekar és Vida Ferenc útjai öt évvel ezelőtt elváltak.[/p] [p][b]Közreműködnek:[/b] Lévai Tímea és Poppre Ádám, a Weöres Sándor Színház stúdiósai[/p] [p][b]Az est házigazdája:[/b] Burkon László újságíró[/p] [p][i]Belépő: 200 Ft[/i][/p]



szerző: wssz