A szenvedély és a fájdalom könyve

Elkent angyal, bokacsontnál megrepedt láb, meglékelt dinnye és dagadt ananász, halálfej és madár, harsogó hatalmas betűkkel felmázolt szavak: AMOR, CALOR, DOLOR, RUMOR. Hangos üvöltés, nyüszítés és fájdalmas sírás hallatszik, amikor kinyitjuk a könyvet. Folyót sír egy asszony, szárnyat növeszt az állat, ajkát csücsöríti egy férfi, vonásai Diegot idézik. Ki másét? Diego Riveráét. Hozzá szól minden sor. Üvöltés, sírás, nyüszítés és sóhaj. Versek és levelek, gondolattöredékek. Frida Kahlo csodálatos képzettársításai. Nemcsak ecsettel, de szavakkal is fest, nyomában fájdalom nő. És szerelem. „Diego - írja: Semmi sem hasonlít a te kezeidhez/semmi a szemed/ zöldaranyához. Napokig tele van veled a testem,/ te vagy/ az éjszaka tükre, az erő-/szakos villámlás, a/nedves föld belseje. A hónaljad/ürege menedékem. Ujjbegyeim/véred érintik. (…)

Csodálatos, ahogyan megszólítja: csendes élet-adónak, világteremtőnek nevezi a férfit, mágiának, amit iránta érez. Szerelmi vallomása a mindenségről beszél, a világról és benne önmagáról. A széthullásról, a fájdalomról. Látjuk a képeit és érezzük minden sora mögött az erőt. Vágya és magányossága is felhangosodik. Vajákol, és varázsol egyszerre, minden szava a szívünkig ér és agyunkba fúródik. De nemcsak erről beszél, a képekről is szól, elmondja, miben látja a festészet értékét, emlékeket idéz. Soha senki nem tudhatja meg a végső igazságot, de közelebb juthat hozzá, ha olvassa is őt.

Frida Kahlo mindent Diego kedvéért csinált. Érte festett, neki írt, hozzá ment feleségül, tőle vált el, csak hogy újra hozzá mehessen. Élete történetét olvasva azt gondolhatnánk, úgy volt ő Diegoval, ahogyan azt A két Frida című képén megfestette, szívük egymáshoz volt kötve. Elszakíthatatlanul.

Rivera huszonegy évvel volt idősebb nála. Sokak szerint egy felfújt békához hasonlított, Frida mégis azonnal beleszeretett. A festő híres volt és tehetséges, és a korabeli krónikák szerint, imádták a nők. Lefeküdt a modelljeivel, flörtölt az utcán, a kávézókban, a világon mindenhol. Volt nős Frida előtt és Frida után is. Fridát azonban egészen különlegesen szerette. Festészetét a magáénál is jobbnak tartotta, gyötrelmes szerelmük elől néha talán kicsit túl messze szaladt. Diego élvezte a népszerűséget, szerette a szabad életet, fürdött a sikerben. Felesége otthonra vágyott, gyereket akart, családot, egyszerű életet az imádott Mexikóban. Esküvőjük napján Frida anyja egy elefánt és egy galamb nászának nevezte egybekelésüket, apja pedig azt súgta a férfi fülébe, vigyázzon a lányával, mert az maga az ördög.

Frida kisgyerekként megküzdött a gyermekbénulással, emiatt egyik lába rövidebb volt, kamaszként egy borzalmas buszbalesetben roppant meg a gerince. Arra a napra egész életében emlékezett, megfestette, megírta, feldolgozni talán soha nem is tudta. Hogy is tudta volna! Egy kapaszkodó rúd fúródott át a testén, eltört a medencecsontja, az összetört lányra egy utas táskájából aranypor szóródott. A mentéskor egy bár biliárdasztalára fektették. A balesetet túlélte, hosszú hónapokig vasfűzőben feküdt. Képeit az ágyban festette, a mennyezeten tükör lógott, a hasánál támaszkodott az állvány. Az orvosok megállapították: soha nem lehet gyereke, de Frida gyereket akart. Zúzott medencecsontja nem bírta a súlyos terhet, a források szerint háromszor négyszer is elvetélt, de valójában soha nem adta fel az álmot, hogy kisbabája legyen. Számos képén örökíti meg a születés csodáját. Saját világrajövetelét ugyanúgy megfestette, ahogy a halott magzatát, attól sem riadt vissza, hogy meg nem született gyermekeként Diegot szoptassa egy festményen. Homlokára égve, harmadik szemként jelenik meg a férfi, máskor régi táblaképeket idézve polgári párként néznek ránk, a fotók tanúsága szerint forró szerelem kötötte össze őket. Robusztus férfit látunk, égnek álló hajjal mosolyog, a törékeny asszony átöleli, hozzábújik, vagy lehunyt szemmel megcsókolja. Egy hülye kis majmot dédelgetnek, Diego szemében gyengédség, felesége rá sem hederít a fotósra. Az elemzők úgy tekintenek Fridára, mint egy forradalmárra, aki kivívta a nők egyenjogúságát. A nőre, aki bajszosan, összenőtt szemöldökkel néz ránk, testét kifordítja, fájdalmát elénk tárja, vérzik, vetél, sír és szenved, alakja meglőtt szarvasé, össze-kaszabolt áldozat, gyönyörű menyasszony, vagy anyja virágzó mellét rágó nagyra nőtt gyermek. Pedig Frida Diegoért fájt. Érte volt minden ecsetvonás, érte hullt minden csepp, könny, és vér. Hozzá írt minden szót, még a sikoly is neki szólt, ami egy idegen öleléséből hangzott fel. Férfiruhába öltözve kényes úri hölgyekkel, hosszú indián szoknyáiban, virággal a hajában, hason fekve az ágyban, hogy csak egy szelet látszódott pucér derekából, így marad meg emlékeinkben.

Nem bírták, hát elváltak. Egy éven át kalandoztak egymás nélkül. Frida mindent eltűrt, elviselt, egyetlen dolgot nem volt képes az ő Diegojának megbocsátani, azt, hogy a férfi az asszony testvérébe is beleszeretett. Viszonyuk árnyékában megroppant, egyre többet ivott, boldogtalan volt és kiábrándult. Lefeküdt ugyan más férfiakkal, kapcsolatai között volt a híres fotográfus Muray Miklós, akihez egy évtizeden át kötötték gyengéd szálak, de a Mexikóban menedékjogot kérő Trockij is, aki nemcsak az asszony főztjéért, de a testéért is rajongott. Fridából ugyanis áradt az erotika. Fűzőit is színes ábrákkal díszítette, volt olyan, amelyiken sarló és kalapács vöröslött, másikon szívek és indázó virágok nyíltak. Élete végén teljesen összetört. Kerekesszékbe kényszerült, lábát amputálták, ugyan, de még a protézisét is díszessé tette. Piros cipői, rikító színű ruhái ma múzeumban tanúskodnak egyedi ízléséről.

Diegoval újra összeházasodtak, és bár nem tudtak elszakadni egymástól, halálukban mégis külön leltek nyugalomra. A férfi Frida halála után ugyanis újra nősült, de végrendeletében azt kérte, a festőnő hamvaival keverjék össze az övét. Az új asszony nem teljesítette akaratát. Frida azt írta napjójában: „Remélem,/ vidám lesz a búcsú, remélem/nem térek vissza soha – „

 

 

Frida Kahlo (1907-1954)

Coyoacánban született (Mexikó) festőművész, tanár

Férje: Diego Rivera festőművész (házasság: 1929 és 1940)

1930-33: Amerikában élnek, majd visszatérnek Mexikóba

Híres festő válik belőle, a képeiből több sikeres kiállítást szerveznek. Szülőháza ma múzeum. Életéről filmet forgattak Salma Hayek főszereplésével.

Képein többnyire saját magát festi, a vele történtekre reflektál. Tematizálja a női testet. Munkáin megjelenik a szenvedés számos fajtája. A női emancipáció, a szexuális függetlenség szimbólumává vált, számos festőművész példaképének tekinti.

Legismertebb képei: Amit a víz adott nekem (1938), Henry Ford kórház vagy A repülő ágy (1932), A két Frida (1939)