Candide újratöltve, avagy be lehet-e járni egy este alatt a világot?
Milyen szempontok alapján döntött az idei
évad összeállításakor, a művészeti tanács egyetértésével, hogy első rendezése a
Candide lesz? Színpadi változatát ritkán játsszák, nem is igazán populáris, és nem
túl gyakran olvasott maga a Voltaire regény sem.
Nekem ez egy kedves középiskolai olvasmányom volt. Nagyon izgalmas az egész eszmeisége, az ív,
amit a Voltaire kifeszít. Kalandregény, filozófiai gúnyirat, és
felnövéstörténet. Most pedig felnőtt fejjel azt gondolom, hogy izgalmas
kiindulópontot kínál arra, hogy átfogóan lehessen ezen az anyagon keresztül a
világ aktuális dolgairól beszélni. Minthogy elindult egy hosszú távú közös
munka a társulattal, fontos volt számomra az is, hogy ezzel az előadással
kicsit programszerűen is megfogalmazzam, mit jelent számomra a színház. Az
elejétől világos volt, hogy saját Candide-adaptációt készítünk, amiben pontosan
megőrizzük Voltaire szellemi alapvetéseit, de kortárs környezetbe helyeztük át
a történetet. A nagy egészen belül
végigkövetjük Candide és Kunigunda személyes történetét. Ez számomra egy
párhuzamos coming of age történet: egymás mellett látom, ahogy a naiv, ártatlan
fiatalok elindulnak a boldogságkeresés útján, és hosszú és bonyolult tévelygés
veszi kezdetét, amely során a világ flippergolyóként lökdösi őket ide-oda,
végül mégis rátalálnak a saját önindította identitásukra. Kimondottan fiatalokra
gondoltam az elejétől: idősebb gimnazisták, fiatal egyetemisták a valódi célcsoportja
az előadásnak - az ő identitáskeresésük, útkeresésük, boldogságkeresésük
könnyen közelíthető Candide és Kunigunda történetén keresztül.
Mennyire maradt Voltaire ez a változat?
A szellemiségét szerintem teljes mértékben sikerült
megőrizni. Ugyanakkor ez egy vadonatúj színpadi szöveg ősbemutatója.
Színpadtechnikai megoldások segítik ezt a
fajta megközelítést?
Azt gondolom, Voltaire szövegének belső dinamikája közel áll
ahhoz, amit ma egy fiatal tapasztal a világról, ahonnét hatalmas inger-áradat
éri. Ha olvassa az ember a regényt, nem tölt sok időt a könyvvel. Egy szűk
délután alatt elolvasható, pedig elképesztő mennyiségű cselekmény és fordulat
sűrűsödik benne. A nehézség abban rejlett, hogy míg papíron a szerző elintézheti
ezeket akár néhány mondatban, színpadon ez nem annyira egyszerű. A valódi kihívást
tehát az jelentette: hogy lehet színpadon megmutatni, hogy az egész világot
bejárja valaki. Ebben óriási segítség Schnabel Zita tere, amiben szimbolikusan
és konkrét helyszínként is jelen van a központi elemet jelentő lakókocsi,
illetve Pattantyús Dóri rendkívül széles skálát felvillantó jelmezei, amik
képesek állandó mozgásban tartani és folyton megújítani a színpadi teret.
Valamint Kondor Noémi, aki operatőrként vezeti végig a néző tekintetét az
eseményeken.
Húzás, válogatás, kiemelések, mi az, ami
áldozatul esett az eredeti szövegből?
A gondolatiság maradt és néhány központi esemény. Például
nagyjából ugyanonnan indulunk - itt is egy kissé diszfunkcionális család
mostoha sorsú tagjaként kezdi a pályafutását Candide. Ugyanúgy, mint a
regényben, a főhős szerelmes lesz Kunigundába. Amikor aztán ez a kapcsolat
szemet szúr az apának, akkor kidobja őt a családból. Vagyis a kezdő epizód
ugyanaz. És abban is sok hasonlóság van, ahová érkezünk végül. De a
karakterekből is sokat megtartottunk: Pangloss mester, Martin, Jaques, Cacambo,
Paquette, az öregasszony – persze elég komoly transzformáción estek át, de
szépen vissza volnának vezethetők a regényhez. Háborúk, járványok, éhínség, jogtiprás,
társadalmi fonákságok - Voltaire elég keményen felhelyezi a lécet
társadalomkritikai vonalon, és mindig az embert vizsgálja. Az egyik utolsó
kérdését, amire a regényben megpróbálnak választ találni Candide-ék például
szószerint bent hagytuk: „Mégis mi végre teremtetett egy olyan furcsa állat,
mint az ember?”
Menet közben „íródott” a szöveg?
Kifejezetten ehhez az előadáshoz csináltunk szövegkönyvet, nem
egy klasszikus szövegből készül rendezői interpretáció. Közösen építettünk
valamit, társalkotók dolgoztak együtt az előadáson, így a szövegen is, amit
Vinnai Andrással és Bódi Zsófival hárman írtunk. A próbafolyamatot kutatómunka előzte
meg, az egyes epizódok mögött olyan valódi történetek vannak, mint például
Elizabeth Holmes szilícium-völgybeli csalása, Bidzina Ivanishvili grúziai
fagyűjteménye, vagy Berdimuhamedow, a türkmén diktátor alakja. Szinte
kollekciószerűen szembesülünk a világ lényegi visszásságaival a szegénységtől a
háborúkon át a nemi egyenlőtlenségig, a klímakatasztrófától a diktatúrák
térnyeréséig. Érzésem szerint mégis sikerült ezeket a témákat valódi színpadi
helyzetekbe ágyazni. Valamennyi fikciós elemmel is dolgoztunk persze, az
előadás nyelve pedig néhol egészen
bátor, szürrealitásba hajló álomszekvenciákkal is operál, vagy flashbackeken
keresztül mesél el epizódokat, olykor ide-oda ugrálunk Candide történetében.
A soltisos Szentivánéj néhány éve nagyon jó,
látványos és formabontó előadás volt. Hasonlót látunk most is…
Minden próbafolyamat más. Én mindig rácsodálkozom, mennyit
felejtek az előzőhöz képest, így aztán sokszor úgy érzem, mindent újra fel kell
találni. Biztos vannak hasonlóságok. Például mindkét előadásnak a humanizmus a
közepe és a játékkedv, akkor is, ha adott esetben kemény állításokat
fogalmazunk meg, vagy akár ordítunk is egyet.
A színház művészeti tanácsába való felkérését
miként értékeli?
Szabó Tiborral hosszú időre nyúlik vissza a kapcsolatunk, ő
mindig kíváncsian jött soltisos előadásokra. Néztük egymás előadásait,
nyitottan fordultunk egymás felé. Örültem, hogy felkér és örültem, hogy itt van
Horváth Csaba, aki az egyetemen volt az osztályfőnököm. Vagy Sardar Tagirovsky,
akit a barátomnak tartok. Ezekkel az emberekkel jó közösen gondolkodni. Most
dolgozom először itt, van bennem bizonytalanság, de jó velük, és a társulattal
is.
Folytatás?
Kíváncsi vagyok rá, hogy a közönség hogyan reagál. Számomra
a színház kommunikáció. Kiteszünk valamit az asztalra, és várjuk, hogy mit szólnak
hozzá. Sikerül-e elérni, hogy megmozdítson bennük valamit, provokálja-e őket
így, vagy úgy. A legjobb az, hogy ebből a tapasztalatból nem sokára majd meg
lehet saccolni, merre van a következő lépés. Ez most, úgy érzem, markáns első
lépés.
Min dolgozik jelenleg más színházakban?
Bemutatóm van Komáromban, a Jókai színházzal és a Szkénével koprodukcióban,
ez egy Don Juan adaptáció, amit Fekete Ádámmal közösen írtunk. A próbafolyamat
januárig tartott, a covid miatt nem tudtuk bemutatni, ezért most van a premier.
Van néhány repertoáron tartott darabom Pesten. A Don Carlos megy a Radnótiban, Az éhség a Trafóban, és készülök a 451
Fahrenheit regény adaptációjára is.