Candide újratöltve, avagy be lehet-e járni egy este alatt a világot?

Túl vagyunk a Candide premierjén, amelyet pénteken este szép sikerrel mutatott be a színház társulata. A formabontó, látványos, elsősorban fiatal közönség számára maivá transzponált klasszikus regény színházi adaptációját Nagy Péter István rendezte. Őt kérdeztük a darabról, és az előadásról.

Milyen szempontok alapján döntött az idei évad összeállításakor, a művészeti tanács egyetértésével, hogy első rendezése a Candide lesz? Színpadi változatát ritkán játsszák, nem is igazán populáris, és nem túl gyakran olvasott maga a Voltaire regény sem.   

Nekem ez egy kedves középiskolai olvasmányom volt.  Nagyon izgalmas az egész eszmeisége, az ív, amit a Voltaire kifeszít. Kalandregény, filozófiai gúnyirat, és felnövéstörténet. Most pedig felnőtt fejjel azt gondolom, hogy izgalmas kiindulópontot kínál arra, hogy átfogóan lehessen ezen az anyagon keresztül a világ aktuális dolgairól beszélni. Minthogy elindult egy hosszú távú közös munka a társulattal, fontos volt számomra az is, hogy ezzel az előadással kicsit programszerűen is megfogalmazzam, mit jelent számomra a színház. Az elejétől világos volt, hogy saját Candide-adaptációt készítünk, amiben pontosan megőrizzük Voltaire szellemi alapvetéseit, de kortárs környezetbe helyeztük át a történetet.  A nagy egészen belül végigkövetjük Candide és Kunigunda személyes történetét. Ez számomra egy párhuzamos coming of age történet: egymás mellett látom, ahogy a naiv, ártatlan fiatalok elindulnak a boldogságkeresés útján, és hosszú és bonyolult tévelygés veszi kezdetét, amely során a világ flippergolyóként lökdösi őket ide-oda, végül mégis rátalálnak a saját önindította identitásukra. Kimondottan fiatalokra gondoltam az elejétől: idősebb gimnazisták, fiatal egyetemisták a valódi célcsoportja az előadásnak - az ő identitáskeresésük, útkeresésük, boldogságkeresésük könnyen közelíthető Candide és Kunigunda történetén keresztül.

Candide fotó: Mészáros Zsolt
Candide / Mészáros Zsolt

Mennyire maradt Voltaire ez a változat?

A szellemiségét szerintem teljes mértékben sikerült megőrizni. Ugyanakkor ez egy vadonatúj színpadi szöveg ősbemutatója.

Színpadtechnikai megoldások segítik ezt a fajta megközelítést?

Azt gondolom, Voltaire szövegének belső dinamikája közel áll ahhoz, amit ma egy fiatal tapasztal a világról, ahonnét hatalmas inger-áradat éri. Ha olvassa az ember a regényt, nem tölt sok időt a könyvvel. Egy szűk délután alatt elolvasható, pedig elképesztő mennyiségű cselekmény és fordulat sűrűsödik benne. A nehézség abban rejlett, hogy míg papíron a szerző elintézheti ezeket akár néhány mondatban, színpadon ez nem annyira egyszerű. A valódi kihívást tehát az jelentette: hogy lehet színpadon megmutatni, hogy az egész világot bejárja valaki. Ebben óriási segítség Schnabel Zita tere, amiben szimbolikusan és konkrét helyszínként is jelen van a központi elemet jelentő lakókocsi, illetve Pattantyús Dóri rendkívül széles skálát felvillantó jelmezei, amik képesek állandó mozgásban tartani és folyton megújítani a színpadi teret. Valamint Kondor Noémi, aki operatőrként vezeti végig a néző tekintetét az eseményeken.

Candide fotó: Mészáros Zsolt
Candide / Mészáros Zsolt

Húzás, válogatás, kiemelések, mi az, ami áldozatul esett az eredeti szövegből?

A gondolatiság maradt és néhány központi esemény. Például nagyjából ugyanonnan indulunk - itt is egy kissé diszfunkcionális család mostoha sorsú tagjaként kezdi a pályafutását Candide. Ugyanúgy, mint a regényben, a főhős szerelmes lesz Kunigundába. Amikor aztán ez a kapcsolat szemet szúr az apának, akkor kidobja őt a családból. Vagyis a kezdő epizód ugyanaz. És abban is sok hasonlóság van, ahová érkezünk végül. De a karakterekből is sokat megtartottunk: Pangloss mester, Martin, Jaques, Cacambo, Paquette, az öregasszony – persze elég komoly transzformáción estek át, de szépen vissza volnának vezethetők a regényhez. Háborúk, járványok, éhínség, jogtiprás, társadalmi fonákságok - Voltaire elég keményen felhelyezi a lécet társadalomkritikai vonalon, és mindig az embert vizsgálja. Az egyik utolsó kérdését, amire a regényben megpróbálnak választ találni Candide-ék például szószerint bent hagytuk: „Mégis mi végre teremtetett egy olyan furcsa állat, mint az ember?”

Menet közben „íródott” a szöveg?

Kifejezetten ehhez az előadáshoz csináltunk szövegkönyvet, nem egy klasszikus szövegből készül rendezői interpretáció. Közösen építettünk valamit, társalkotók dolgoztak együtt az előadáson, így a szövegen is, amit Vinnai Andrással és Bódi Zsófival hárman írtunk. A próbafolyamatot kutatómunka előzte meg, az egyes epizódok mögött olyan valódi történetek vannak, mint például Elizabeth Holmes szilícium-völgybeli csalása, Bidzina Ivanishvili grúziai fagyűjteménye, vagy Berdimuhamedow, a türkmén diktátor alakja. Szinte kollekciószerűen szembesülünk a világ lényegi visszásságaival a szegénységtől a háborúkon át a nemi egyenlőtlenségig, a klímakatasztrófától a diktatúrák térnyeréséig. Érzésem szerint mégis sikerült ezeket a témákat valódi színpadi helyzetekbe ágyazni. Valamennyi fikciós elemmel is dolgoztunk persze, az előadás  nyelve pedig néhol egészen bátor, szürrealitásba hajló álomszekvenciákkal is operál, vagy flashbackeken keresztül mesél el epizódokat, olykor ide-oda ugrálunk Candide történetében.

Candide fotó: Mészáros Zsolt
Candide / Mészáros Zsolt

A soltisos Szentivánéj néhány éve nagyon jó, látványos és formabontó előadás volt. Hasonlót látunk most is…

Minden próbafolyamat más. Én mindig rácsodálkozom, mennyit felejtek az előzőhöz képest, így aztán sokszor úgy érzem, mindent újra fel kell találni. Biztos vannak hasonlóságok. Például mindkét előadásnak a humanizmus a közepe és a játékkedv, akkor is, ha adott esetben kemény állításokat fogalmazunk meg, vagy akár ordítunk is egyet.

A színház művészeti tanácsába való felkérését miként értékeli?

Szabó Tiborral hosszú időre nyúlik vissza a kapcsolatunk, ő mindig kíváncsian jött soltisos előadásokra. Néztük egymás előadásait, nyitottan fordultunk egymás felé. Örültem, hogy felkér és örültem, hogy itt van Horváth Csaba, aki az egyetemen volt az osztályfőnököm. Vagy Sardar Tagirovsky, akit a barátomnak tartok. Ezekkel az emberekkel jó közösen gondolkodni. Most dolgozom először itt, van bennem bizonytalanság, de jó velük, és a társulattal is.

Folytatás?

Kíváncsi vagyok rá, hogy a közönség hogyan reagál. Számomra a színház kommunikáció. Kiteszünk valamit az asztalra, és várjuk, hogy mit szólnak hozzá. Sikerül-e elérni, hogy megmozdítson bennük valamit, provokálja-e őket így, vagy úgy. A legjobb az, hogy ebből a tapasztalatból nem sokára majd meg lehet saccolni, merre van a következő lépés. Ez most, úgy érzem, markáns első lépés.

Min dolgozik jelenleg más színházakban?

Bemutatóm van Komáromban, a Jókai színházzal és a Szkénével koprodukcióban, ez egy Don Juan adaptáció, amit Fekete Ádámmal közösen írtunk. A próbafolyamat januárig tartott, a covid miatt nem tudtuk bemutatni, ezért most van a premier. Van néhány repertoáron tartott darabom Pesten. A Don Carlos megy a Radnótiban, Az éhség a Trafóban, és készülök a 451 Fahrenheit regény adaptációjára is.  

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.