Egy német sors Molnár Piroskával

Akkora visszhangja volt a Brunhilde Pomsellel forgatott dokumentumfilmnek, hogy az egész világ beleremegett. A német nő a második világháború idején a Propaganda minisztériumban dolgozott, Goebbels titkárnőjeként. Az ő történetének színpadi változatában Molnár Piroskát láthatta a szombathelyi közönség.

Ráncok szabdalta arc, vastag keretes szemüveg, és egy rendkívül energikus öregasszony beszél a fekete-fehér felvételen. Egyszer jól ápolt, színészi képességekkel megáldott férfiként, máskor őrjöngő törpeként, egy gnómként emlegeti egykori főnökét, a rettenetes háborús bűnöket elkövetett Goebbelst. Ez a megrázó dokumentumfilm (Christian Krönes, Olaf Müller, Roland Schrotthofer és Florian Weigensamer / Blackbox Film & Media Productions „A German Life”) adta az alapját Christopher Hampton Egy német sors című darabjának. A felvétel anyagából először megjelent a könyv (Goebbels titkárnője voltam), Thore D. Hansen tollából, amely magyarul is olvasható az Európa kiadó gondozásában.


Egy német sors - Molnár Piroska fotó: Orlai Produkció

Egy német sors - Molnár Piroska / Orlai Produkció

A Harmadik Birodalom propagandaminisztere mellett dolgozó Brunhilde visszaemlékezéseit hallgatja a közönség visszafojtott lélegzettel. A művészt kerekesszéken tolják be, egy óriási lámpa alá, egy kis asztalkán készíti sorsa feljegyzéseit. Néha megtörli a szemét, máskor belekortyol a teába. Molnár Piroska jelenléte fogva tart, egy pillanatra sem ereszt. Az undor, a részvét és a megvetés éppúgy hatalmába keríti a nézőt, mint a szánalom, a sajnálat, az esendő ember iránti együttérzés. Neki elhisszük, hogy az élet abszurditásán esetenként képtelenség felülemelkedni. 


Mit tehet egy fiatal lány, ha a vészkorszak idején zsidó barátnőjével indul kávézni, de közben „kénytelen” belépni a nemzetiszocialista pártba. Kénytelen? Nem volna muszáj, de ajánlott az új munkahelyén, a rádiónál. Mit tehet Eva Löwenthal, ha Pomsel a legjobb barátnője, elkíséri hát őt. Mi az erősebb kötelék, a látszólagos politikai elköteleződés vagy a barátság? Hányszor hangzik el a mondat a színész szájából, hogy nem tudtam róla, nem értettem, nem gondoltam, nem hittem el és nem vagyok bűnös. Hiteles, mert úgy érezzük, igaza van a lánynak, aki azt mondja, csak megtörténtek vele a dolgok. Fiatal volt akkoriban, szerelmes és szép. A Führernek integetni nem jelentett neki semmit. Egy pártra szavazni nem meggyőződésből, csupán csak mert az országban mindenki azt tette, nagy ostobaság, vallja, de akkor, amikor a döntés megszületett, még nem tűnt akkora bűnnek. Senki nem gondolta, hitte, látta, hogy a haláltáborok valóban léteznek, hogy a Harmadik Birodalom nem eszeveszett propaganda mentén megépült hatalmi gépezet, amely kiírtja a másként gondolkodókat és megsemmisít sokmillió ártatlan zsidó áldozatot.


Brunhilde Pomsel a kamera előtt vállalja múltbéli tettét. Hogy iratokat hamisított meg, hogy parancsra, munkaadója felszólítására legépelt olyan tényeket, amelyek átírták, és meghamisították a valóságot. Nem az igazságot mondta el, nem az igazságot írta le. Eljött azonban az ideje, hogy ezt most megtegye. A történet szereplője a jobb élet, a nagyobb kereset miatt cselekedte ezt, sokáig ismételgeti, hogy nem tudta, és nem tehetett róla, de a monodráma végén csak elhangzik a mondat: nem tudtuk, mert nem akartunk tudni róla. Frau Pomsel életében elvesztette zsidó származású szerelmét, ahogy a terhességét meg kényszerből szakították meg. Soha nem ment férjhez, gyermeke nem született. Jócskán túlélte azonban háborús bűnökért elítélt, vagy öngyilkosságba menekülő munkaadóit. És ő maga is vezekelt, hiszen 1945 és 50 között Buchenwaldban tartották fogva, ahol ugyanazok a zuhanyrózsák csüngtek alá a mennyezetről, ahol a haláltábor áldozatait meggyilkolták náci fogva tartóik. Egyszer azonban muszáj volt elmondania. Elmondania mindazt, ami vele történt. Vele és sokakkal Németországban és szerte a világon. Önhibáztatás? Kollektív bűntudat? Számonkérés, nyilvános gyónás? Egyik sem igazán, és talán mindegyik egyszerre.


Egy német sors - Molnár Piroska fotó: Orlai Produkció

Egy német sors - Molnár Piroska / Orlai Produkció

Az előadás előtt Molnár Piroskát kérdeztem arról, mit jelent neki ez a szerep.  Színész vagyok, ugyanolyan a felkészülés egy valóban élt szereplő megformálásakor, mint bármely más szerepnél – mondja.  Az embert persze jobban elgondolkoztatja egy ilyen sors. Felvetődik a kérdés, hogy én vajon mit tettem volna a helyében. Rákérdezek én is arra, vajon az idős hölgy, Brunhilde Pomsel hol védekezik, hol belebonyolódik a magyarázkodásba, a végén mégis azt mondja: Nem akartuk tudni! A filmben is ez hangzik el: Abban az értelemben, hogy ostoba voltam, bűnös vagyok. A színész elmond egy családi történetet, amikor anyósa zeneiskolai igazgatóként volt szemtanúja egy zsidó kislány elhurcolásának. Amikor Molnár Piroska megkérdezte tőle: Mama, miért nem csináltatok valamit? Azt válaszolta: De hát Piroskám, ez nem így ment akkoriban. Hányan feltehetik a kérdést – véli a színésznő, vajon miért nem tettek valamit, akkor mindig eszébe jut anyósa mondata: Nem tudjátok, hogy mi volt akkor, nem lehetett. Sokan bújtattak zsidókat, mind a saját életüket és a családjuk biztonságát is kockáztatták ezzel.


Máté Gábor rendezte az előadást, a színész nagy ajándéknak tartja, hogy monodrámában is játszhat, ritkán vállal ilyesmit, ez a felkészülés izgalmas kihívás volt. Ez az előadás a járvány ellenére a harmincadik bemutatónál jár. Megkérdezem, hogyan írták át a közelmúlt eseményei a jeleneteket. A borzalmas háború a közelünkben biztosan befolyással van a nézőkre. Molnár Piroska szerint, ha a nézők elgondolkoznak, észreveszik, hogy mennyire hasonlít egy – egy helyzet a közelmúlt eseményeire. Borzalmas, hogy a történelem megismétli önmagát. Érezzük, hogy ez már volt, már megtörtént valamikor majdnem pont így. Elgondolkodnak igen. Amikor azt kérdezem, ad- e bármiféle magyarázatot, értelmezést a darab, úgy válaszol, nem akartak didaktikusak lenni, a színésznő szerint igazi dráma egyébként is akkor van, amikor ahogy mondani szokás mindenkinek igaza van a saját maga szempontjából. Ez az előadás nem állítja a nézőt se ide se oda, mindenki maga válaszolhat csak arra, mit tett volna Brunhilde Pomsel helyében.


Molnár Piroska a legtöbb szerepet eljátszott színésznő, kétszázharmincnál is több figurát keltett életre pályája során, ahogy ő mondja nem állít fel sorrendet a szerepek közt. Mindig azt szereti a legjobban, amit épp játszik. Zólyomban forgatott egy szlovák filmet, játszott egy teltházzal futó előadásban a napokban, amelynek a bemutatója már a 190. volt. Úgy véli, amíg bírja, csinálja ezt a rendkívül feszített munkatempót. A televíziós forgatásokat is nagy kihívásnak tartja, szereti azokat a stábokat, akikkel együtt dolgozhat egy-egy produkció sikerén. Legutóbb a legjobb sorozat és a legjobb színésznőnek járó díjat is elhozták a Keresztanyuval. Elmeséli, fantasztikus érzés, amikor egy Bors néni előadásra eljön a család, és a gyerekek is elújságolják, hogy nézik őt a tévében. Megtiszteltetés a közel harmincéve színpadon tartott Bors néniért kapott elismerés, de a Róza mama szerepével kivívott népszerűség egyaránt. 


A Kőszegi Várszínházban tizenhét nyarat játszott végig Hollósi Frigyessel és másokkal. Most Jordán Tamással több darabban is játszik. Lelkesen meséli, hogy Pócza Zoltán a Várszínház igazgatója épp a negyvenedik születésnap miatt kereste telefonon. A kőszegi színház középkorú lett, filmet is készítenek róla. Ő is ad majd interjút. 

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.