Helyek, korok, gondolatok

Bokányi Péter és Garas Kálmán a Savaria University Press segítségével Vas megye irodalmi emlékeiről írt, fotózott, szerkesztett hiánypótló kötetet. A szép kiállítású könyv érdekfeszítő olvasmány, de ajándék is lehet azoknak, akik csak ismerkedni szeretnének a megye irodalmi hagyományaival és helyeivel.

 

Vas megye irodalmi emlékeit, emlékhelyeit lajstromba venni, feldolgozni, megírni, aztán megfotózni megtisztelő, de nem könnyű feladat. Még akkor sem, ha a két szerző, a szövegeket író Bokányi Péter és a fotókat jegyző Garas Kálmán nem ma kezdtek el foglalkozni a műfajjal, és a témával. A kérdés mindig az, mi a cél valójában. Egyfajta monografikus igénnyel dolgoznak a szerzők, vagy inkább esszéista lényük és munkásságuk kerül előtérbe? Kinek szól a kötet? Az irodalomkedvelő érdeklődőnek? Egyáltalán a vasiaknak? Vagy az idelátogató idegennek, aki nem feltétlenül ténylegesen az irodalmi helyek végigjárásának szándékával forgatja a kötet oldalait, hanem Verne példájára karosszékben utazik? S a távolságot nem kilométerekben, hanem sorokban, szavakban méri?

Bármi is legyen a szándék, a „…végtére hazatérek …” című, Vas megye irodalmi emlékhelyei alcímű kötet, amelyet a Savaria University Press adott ki, végül is célba ér. Az írások és a fotók önmagukban is megállják a helyüket, egy kötetbe szerkesztve pedig felerősítik egymást. Nem egymás illusztrációjaként születtek meg persze, hanem önálló alkotásokként. A lista impozáns, és nyilván fel lehet tenni a kérdést, hogy mi maradt ki, maradt-e ki lényegi vonatkozás egyáltalán, de az is egyértelmű, hogy alkotók nem a teljességre törekedtek. Egyfajta, jó értelembe vett szubjektivizmus hatja át a kötetet, egyfajta felvállalt rokonszenv és szimpátia, alkotók, helyek és alkotások iránt. És azt gondolom jól is van ez így. Berzsenyi, Petőfi, Nagy László, Weöres, Bertha Bulcsú és még sokan mások sorolódnak fel az első, bevezetőnek szánt tanulmányban, esszében, tényleges utazásra csábítva az olvasót, s felvázolva azt a gazdagságot, amelyet a magyar irodalomtörténetben, irodalomföldrajzban (ha van ilyen), elvileg nem túl kitüntetett helyzetben lévő Vas megye mégiscsak fel tud vonultatni, voltaképpen meg is lepve kicsit az érdeklődőt. A nagy nevek mellett vannak váratlanok is, például Bezerédj Amália, vagy a Hidak című írás, amely szó szerint és képletesen Faluditól Weöresig vezet. De nem kevésbé érdekfeszítő a magyar nyelvújítás kőszegi gyökereiről értekező tanulmány sem, miközben meghatározó persze Ottlik jelenléte, aki csak néhány évet élt ugyan gyerekként Kőszegen, de Vas megye irodalomtörténetét jelentős mértékben átírta, átszabta munkássága, egészen pontosan az Iskola a határon. Aki valaha kötődött valamilyen módon az Életünk szerkesztőségéhez, annak egészen különleges olvasmány az Életünk helyei című írás, tele ellentmondással, anomáliával, hiszen a folyóirat maga is legenda, beleértve szerzőit is, miközben a költözések, helyek, egyfajta szomorúsággal töltik el az olvasót, hiszen mára az Életünk, illetve az egész magyar irodalmi folyóirat-kultúra egészen más szerepet tölt be, mint évtizedekkel ezelőtt.

Garas Kálmán fotói túlmutatnak az egyszerű illusztrációkon. Önmagukban is megállják a helyüket, de így együtt az esszékkel mégis más minőséget képviselnek. A kötet pillanatkép és hitvallás is egyszerre, mindezt látványos formában, kiállításban, színvonalas szerkesztői, tipográfiai megoldásokkal. Az olvasó egy óvatlan pillanatban még arra is gondol, hogy talán lehetne folytatás, hiszen lenne miről, lenne miért. Nyilván a szerzők szándéka, és a kiadó elszántsága is kell hozzá.

 

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.