Karneváli forgatag a megdermedt időben

Van abban valami sajátos, hogy a hatalmas, három méternél magasabb ruhaszobrok, amelyek a mai kor anyagainak felhasználásával, de a magyar hagyományból merítve készültek, olyan motívumokkal, mint a madár, a matyó minta, a rózsa, a szív vagy a mézeskalács, egy ősi római, vagy inkább egyiptomi istennő, Isis szentélyét állják körül, mintegy arra figyelmeztetve a betérőt, hogy tér és idő egysége megbonthatatlan, múlt, jelen és jövő menthetetlenül összefonódik, az emberiség hagyományainak, kultúrájának rétegei úgy simulnak egymásra, mint a hagyma héja, úgy bomlanak ki egymásból, mint a Matrjoska babák.

Elmerengve sétálunk a ruhaszobrok előtt és között, felnézünk rájuk, a szó valódi és átvitt értelmében, hiszen az anyagok, színek, motívumok kavalkádjában legfelül mégiscsak hagyományos, már-már élethű próbababák koronázzák meg a textilcsodákat. Az arcuk, a karjuk tartása androidokat idéz, kikapcsolt állapotban, pihenő módban vannak, de bármelyik pillanatban megmozdulhatnak, előrelépnek, megsuhogtatva merev vázakra feszített szoknyáikat, közelebb lépnek egymáshoz, bezárva körülöttünk a kört, amelynek közepén ott maradunk magányosan, tanácstalanul, s azt gondoljuk, úgysem számít, hiszen nem Baba Jaga, vagy a Vasorrú bába házát őrzik, csak a pillanatot, a megdermedt időt a maguk fenségességével, a maga fenségében. Vajon álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Jó lenne látni közöttük rómait, ölt testet váratlanul a gondolat, mert egy kicsit nehéz így mit kezdeni az Iseummal, hogy miért itt, miért pont most, de persze itt van a Képtár is a háttérben, a maga textilgyűjteményével, múltjával. Lehetne talán valami eligazító, értelmező tábla, több magyarázat, valami ideológia, habár az ideológiákból elegünk van, nincs is szükségünk igazából rájuk. Elég, ha tudjuk, hogy kiállítás a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének jóvoltából jött létre. Hogy a huszonöt látványos szobor ellenáll az időjárás viszontagságainak, hiszen jórészt fóliát, ponyvát vagy más újrahasznosított anyagot használtak a művészek díszítő elemként. A kiállítás kurátora: Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, a kiállító művészek pedig névsorban: Bányász Judit, Bodnár Enikő, Csegöldi Erika, Farkas Imola, Földi Kinga, Latin Anna, Marosi Kriszta, Molnár Mária Virág, Nádasdi Katalin, Nyíri Katalin, Szűcs Blanka. A kiállítás egyszer csak megnyílt, minden különösebb felhajtás, csinnadratta nélkül, egyszer csak varázsütésre ott termett az Iseumban. Mégiscsak köze van a mesékhez?

Egyébként minél többet időzünk az első pillanatban könnyen áttekinthetőnek tűnő ruhaszobor-parádé terében, annak több apró részletet, finomságot fedezünk fel. Vérző szívű Szűz Mária motívumot kicsiny fekete kereszttel, Sisit feketében, tiarás, aranyszínű királynőt, viselős fiatal nőt, matyóruhás énekesnőt, ironikus és komoly utalásokat arról, hogy ezek mégsem csak felöltöztetett próbababák, hanem műalkotások. Magángyűjteménybe nyilván soha nem kerülnek, jó lenne, ha máshol, más időben, más közönség is láthatná majd őket. Vagy így van jól? A pillanat valójában megismételhetetlen, és nem újraértelmezhető.