Gondolatok, stúdiósként 4. rész

Zajlik az élet a szeptemberben elindult diákstúdióban. A két csoportban dolgozó középiskolások élménydús foglalkozásairól időnként maguk a résztvevők osztják meg gondolataikat. Most Szabó Blanka Judit írását közöljük.

A színház

Emlékszem a legelső élményemre a színházzal. A szüleim időről időre esténként kiöltöztek, kivétel nélkül szerdánként, mindig azonos időben távoztak és onnantól rá voltam bízva a testvéreimre. Ha az álarcok egy éjszakára elragadták őket tőlem, legközelebb csak reggel találkoztunk, én pedig minden darab címét megkérdeztem, majd mindenféle történetet képzeltem el hozzájuk.

Talán 7 éves lehettem, amikor egyik délután anyukám elém állt és azt mondta a nagymamám helyett elmehetek velük egy előadásra, ha szeretnék. Azelőtt sosem mehettem el iskolaidőben ilyen későn sehova. Kíváncsian vártam, hogy milyen ez a hely, ahol Édesapám kilép a hétköznapok szürkeségéből, Édesanyukám jól szórakozik, Nagymamám bölcselkedik - ugyanazon a darabon.

Nem emlékszem az útra, arra sem, hogy mi volt rajtam és kik ültek mellettem a nézőtéren. Én csak az érzésben vagyok biztos. Ha visszaidézem a pontos díszletet és a fiatal jó vágású színészt álbajusszal, máig ott lapul bennem a vágy, hogy átéljem újra a mű varázsát. Természetesen egyáltalán nem a történet fogott meg ennyire, hisz gyerekként semmit nem értettem meg belőle. Csak a számomra igazán fontos dolgokat.

Színház… Olyan jól hangzik. Hétköznapi névnek tűnhet, mégis öltönyben érkeznek oda az urak, a hölgyek pedig előkelő szoknyába és legszebb ékszereikben. A varázslat pedig odabent történik.

A színpadon és a nézőtéren sötét van, mégis ezer színben pompázik minden. Csönd, de mégis ezer kérdés zakatol a fejemben. Nem mozdulok, mégis az élet minden apró örömét és tragédiáját átélem. Ahol senki sem az ellenségem, senki nem a barátom, de a következő percben már ki is derül ki ő nekem valójában.

A Játék a kastélyban című mulatságos történet ragadtatott el ennyire. Annyira, hogy azóta megszűnhetetlenül érzem a köteléket e Szent helyhez.

A Játsszma stúdió által heti kétszer én magam teremthetek világokat. Egy szó, mozdulat a színpadon és máris valami újat tanultam magamról az életről. És én ebben élek igazán. Mert életem során, pillanatokat halmozok fel ilyen élményekből. A színházcsinálásból. Teremtek, majd egyetlen pillanat után el is pusztítom művemet. És nemcsak a Stúdió adta inspiráció és a heti két alkalomból áll össze ez az érzés.

Az Ádámok és Évák ünnepén a nagyszínpadon egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz és ezért nagyon hálás vagyok. Erőt adott. A sok próba, befektetett munka mind értelmet nyert amikor fent állhattam és megmutathattam valamit magamból másoknak. Nekem különösen emberpróbáló feladat volt, hiszen az előtt sohasem énekeltem még senki előtt. Külön öröm volt számomra, hogy kiderült, le tudtam győzni a korlátaimat. Kitűztünk magunknak egy célt és megvalósítottuk a csapattal. Lehet, hogy nem fog minden ember elméjében tudatosulni miként volt jelen a csoda az életében, de ott lesz. És akárhogy is él nem tudja elkerülni az elkerülhetetlent.

A színházat az emberi kapcsolatok tartják össze és a szív rejtett vagy épp felszínes érzései tartják életben. Én pedig szüntelenül azon szeretnék dolgozni, hogy az ünnepi ruhán át a nézők szívéig elérhessek. És persze nem csak az épületen belül. Hanem életem minden napján. Mind ezen dolgozunk a JátsszMa Diákstúdió egy remek csapatával. Remélem, sikerül elérni a célunkat.

 

Szabó Blanka Judit

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.