Puha kötés, kemény kötés – az Ünnepi Könyvhét margójára

A központi rendezvény Budapesten hagyományosan a Vörösmarty téren és a Duna korzón lesz június 9 és 12 között. Kiadók, írók, sátrak, dedikálás, számtalan új könyv, kötet, kiadvány, amit a kiadók erre az eseményre időzítettek. Minden adott ahhoz, hogy a kimaradt évet, éveket meg nem történtnek tekinthessük, s folytassuk ott, ahol annak idején abbahagytuk. De vajon tényleg ott folytatható minden? Nem feltétlenül csak a pandémia miatt, de az elmúlt években, évtizedben annyi minden megváltozott, hogy ugyanolyan aligha lesz már az egész. Némileg ide-oda ugrálva térben és időben, a teljesség igénye nélkül sorolnám az alábbiakat. Először is meghalt Esterházy Péter, s ettől minden más lett a magyar irodalomban. Kicsit a közéletben is, de azt most hagyjuk. Lehet Esterházyt szeretni, vagy nem szeretni, de meghatározó alakja, jelensége volt a magyar irodalomnak, megkerülhetetlen, igazodási pont. Az egyik oldalról minta, a másik oldalról elhatárolódás. Akik a helyére próbálnak lépni, azok a nemhogy a helyére, de a lába nyomába sem tudnak lépni. Igazából talán nem is próbálják. Nem mondják ki, még csak ki sem mondják, szégyellik talán, vagy csak szemérmesek, s úgy gondolják, majd csak észreveszi valaki a nagyságukat. Némileg sértetten néznek az égre, orrukat felhúzva, sűrűn nyilatkozva a királyi tévében, szakértve, Esterházy nevét ki sem ejtve. Az irodalomtudomány, a szakma pedig új irodalmi kánont próbál alkotni, kiejtve és beemelve bizonyos szerzőket, irodalmi iskolák tűnnek el, mintha soha nem léteztek volna, tanáregyéniségek, tudósok vonulnak vissza, jönnek új csókosok, kánonszakértőnek titulálva magukat, nem feltétlenül a szerzőknek, az olvasóknak, vagy általában az irodalomnak akarnak megfelelni, hanem valaki másnak.

Az olvasó, az édes, a drága és nyájas olvasó, akiért ez az egész ki lett találva, s működtetve pedig az isten sem tudja, mit gondol a lelke mélyén. Az biztos, hogy szokásai alaposan megváltoztak. Újabban, ha könyvet vásárol - ha vásárol -, előnybe részesíti a puha kötésű, kis formátumú, kétszáz, maximum kétszáznegyven oldalas köteteket, amik könnyedén beleférnek egy női táskába, bár abba Nádas Péter több ezer oldalas regényfolyamai is beleférnének. Metrón, buszon, vonaton olvas, ahol egy ilyen vastagságú, súlyú kötetet könnyű kézben tartani, valahogy úgy, mint a napozóágyon fekve, a nap és szemünk közé emelve az inkriminált kötetet, aminek megvan az a veszélye, hogyha elalszunk olvasás közben, a könyv, mint valami őszi falevél az arcunkba hull. Puha kötés, kétszáz oldal, sérülés nélkül megússzuk. Keménykötés, nyolcszáz oldal viszont nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoz.

És hát miről is szóljon ma az irodalom? A rengeteg új kötet között nézelődve leginkább traumákról, abúzusról, üldöztetésről, pusztulásról, nehéz gyerekkorról. Ez is egyfajta kánon, igaz teljesen más megközelítéssel, mint a korábbiak. Szóval várom a könyvhetet. A könyveket persze, a dedikálásokat, a megszólaló írókat, az interjúkat, az elemzéseket, a kritikákat és azt is, hogy a megmondó emberek, modernebb kifejezéssel a véleményformálók, az influenszerek (foglalkoznak-e egyáltalán influenszerek igazi irodalommal?), hogyan értékelik a megjelent műveket, szerzőiket és magát a folyamatot, amit nevezhetünk akár irodalmi folyamatnak is. Hogyan. Jobbról és balról. Vidékről és a pesti belvárosból. Szavazófülkéből. Múltból és jövőből. Csupa izgalom. Pedig csak olvasni szeretnénk. Jó könyveket. Mindegy ki írja. Író, írónő. Szépíró, szépírónő, netán szép írónő. A szép írót hagyjuk, messzire vezet, s máris benne vagyunk általa a dolgok sűrűjében.

A könyv, könyv. Lényege ebben foglaltatik. A könyv nem egyszerűen egy tárgy. Létforma. Annak megtestesülése. Életmód. Kultúra. Tanulság. Történelem. Remény. Jó könyv? Vannak persze ártalmas könyvek is, de a könyv már önmagában jó. Ha üres lapokból áll, az ötlet nem az enyém, akkor is. Ha valamennyi oldalát egy lapra, egymás fölé másolják, ez az ötlet sem az enyém, akkor is. Ha kétszáz oldal puhakötésben, akkor is. Ha kemény kötésben, két kötetben, ezerhatszáz oldal, akkor is. Ha elég a máglyán, akkor is. Ha éghetetlen anyagból készült, van már ilyen, akkor is. Ha könyvhét van, akkor is. Ha nincs, akkor is.

Ha már nem lesz könyv, nem lesz semmi sem. Értelmiségi siránkozás, széplelkek búsongása tudom, hiszen már néha most is úgy tűnik, hogy könyv nem lesz, nem van, csak volt. Szóval olvassunk könyveket. Amíg van mit.