Daisy, a magyar Oscar-díjas filmszínész felesége

„Itt a május, itt a tavasz és újra itt a korzó! Döntsük el ki a korzó királynője! Országos pályázatot hirdetünk, mert korzó nemcsak Budapesten van, hanem mindenütt, ahol szép lányok és asszonyok vannak!” Ezzel a felütéssel indította útjára kezdeményezését 1924 tavaszán a „Színházi élet” című képes újság. A felhívás nyomán a hetente megjelent szavazólap beküldésével lehetett a „Korzó szépeire” voksolni. Szeptemberben a szerkesztőség kénytelen volt lezárni a folyamatot, mert, ahogy írták – „különben akár még tíz évig összesíthettük volna a szavazatokat.” ”Nyugodtan állíthatjuk - folytatta a szerkesztő, - hogy kezdeményezésünk akkora port vert fel az országban, mint kevés más a magyar pályázatok történetében”. És valóban, az első héten még csak 17, de szeptemberben már 24 város hölgyeinek szépség sorrendje volt az újságban olvasható. A közel fél esztendő alatt a beérkezett szavazó lapok számát legfeljebb becsülni lehet, de abból, hogy csak az első öt budapesti helyezettre több mint harmincezer szavazat érkezett, bizton állítható, hogy a végszám meghaladta a 100 ezret.

            Szombathelyen az első három szépség a végső összesítés szerint összesen 1991 voksot kapott. A győztes Weisz Klári kisasszony Weisz Oszkár mérnök gyermeke, a második Kiskos Mária, a polgármester leánya, Destek István bankigazgató felesége, a bronz fokozat tulajdonosa pedig Kiss Olga, Kiss János nyomdász leánya lett. Benes (Gizella) Daisy, pedig a „Korzó szépe” pályázat győri győztese lett. Benes Pál festőművész leánya, a győri társasági élet ismert alakja, ma úgy mondanánk, a korabeli celebvilág egyik meghatározó arca volt. A Nagybányai művésztelepet is megjárt festőművészként induló édesapát az 1920-as években már a testvérével Győrben alapított „Benes pasztagyár” egyik tulajdonosaként ismerték.

Cégének legismertebb márkája a ”Kakas paszta” legendásan jól promotált áruként, a vásárlók körében igen népszerű termék volt.

            Benes Daisy kisasszony pedig „fürdött” a fényben. Amikor a Színházi Revű 1923-as szépségversenyének győzteseként megkérdezték: „Mivel tölti a napjait?” programjait így foglalta össze: „reggelenként lovagolni tanulok... délutánonként teniszezem... keresztrejtvényt fejtek... egyik nap barátaimnak előadást tartottam kedvenc hajviseletemről, a bubi frizuráról. A többi szabad időmben Ibsen és Surányi Miklós könyveit olvasom, és ha Conrad Veith filmet játszanak, akkor ott vagyok az Apollo moziban”. A gazdag atya tehetősségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy gyermekének, ahogy az újság írta: „Győr legszebb és legkedvesebb leányának” 1925 karácsonyára egy Alfa Romeo személygépkocsit adományozott.

            Benes Daisy aktív szereplője volt a győri amatőr színi előadásoknak. Ezek a műkedvelő darabok Szombathelyre is eljutottak. Ebben biztosan közrejátszottak a család kapcsolatai, hiszen Daisy édesanyja Éder Károly szabómester leányaként a vasi megyeszékhelyen született. Benes Daisyt mutató fényképeket Asbóth Mária, Farkas Géza fotóművész unokája, a családi hagyatékban találta. Farkas Géza a Knébel Jenő szombathelyi műtermében tanult, majd tudását a Müncheni Akadémián tökéletesítette. Bécsben és Londonban díjakat nyert fotográfus pályáját az első világháború frontszolgálata és a sebesülés sem törte meg. Hazatérve műtermet nyitott. Ő volt a fényképésze IV. Károly király visszatérési kísérlete szombathelyi eseményeinek és tőle származik a város Főterét ábrázoló legendás panoráma fotó. A sors hozta úgy, hogy ezeken és a fotográfiai magazinokban közölt díjazott képein kívül munkásságából alig maradt dokumentum. A Szombathelyt 1945 márciusában ért légitámadás ugyanis Király utcai Farkas műtermet porig rombolta. Eszközei és ott tárolt negatívjai mind megsemmisültek. A Benes Daisyt ábrázoló, csodával határos módon megmaradt képek egyike egy reklámfotó. Farkas Géza fényképészmester a kisasszony bájait tökéletes összhangba hozta a papa cégének legfőbb termékével. Mert ki más lehetett volna a „Kakas paszta” reklámarca, ha nem ő.     

            Benes Daisy felnőtt életének alakulására színház iránti rajongása volt döntő hatással. De nevét ismertté Lukács Pál színművésszel, az első és mindmáig egyetlen magyar születésű Oscar-díjas filmszínésszel, való házasságkötése tette. A románc legendáját Julie Lang, Hollywood legismertebb film riporternője „Paul Lukas and the Three Red Roses” címen mesélte el.  Lukács Pál a „világ legszeretetreméltóbb csirkefogója” – kezdődik a történet – mindenkit ugrat, de haragudni nem lehet rá, mert tréfái sohasem bántóak. Minden magyar született házigazda, és Lukács Pali igazán nem kivétel a szabály alól. A mi jó Pálunk csak úgy tudja elviselni az életet, népszerűséget és jómódot, ha sok jó barát, víg társaság veszi körül, és boldogtalannak érezné magát, ha nem osztozhatna a mások örömében és bújában. Azt kell hinnem, hogy minden magyar romantikus is, és ő mint ilyen, nősülni sem tudott romantika nélkül. Budapesten a Vígszínházban G. B Shaw Nagy Katalin című darabjában Potemkint alakította. A nézőtéren esténként mindig az első sorban ült Benes Daisy, az ünnepelt gentryleány, aki le nem vette róla szemét. A két fiatal szempár találkozott és ebből a találkozásból szövődött a regényes szerelem. Lukács Ausztriába és Németországba utazott anélkül, hogy Daisyt megismerhette volna. Igazi magyar gavallériával azonban egy egész éven keresztül minden nap három vörös rózsát küldött szerelmének. Nem többet és nem kevesebbet. Egy év múlva „Pali" visszajött Pestre, a pályaudvarról Benesék lakására hajtatott, bemutatkozott Daisynek, megkérte a kezét és három nap múlva megtartották az esküvőt”.  Így szól a tündérmese, a valóság persze ennél azért prózaibb volt.  Egy olyan elfoglalt pesti színésznek, mint Lukács Pál az esküvőjét is fellépéseihez kellett igazítania. A pesti polgári szertatást eredetileg május 8-ra tervezték, majd két hetes csúszás után a „Világbajnok” című Zilahi darab vígszínházi premierjét követő napra, 1927. május 25-re tűzték ki. A bulvársajtó részletes beszámolókat közölt arról, hogy Sipőcz Jenő, Budapest főpolgármestere bár elvállalta az ifjú pár esketését, a tervezett időpontban mégsem tudott megjelenni. Mivel az újabb halasztást a fiatalok semmiképp sem akartak, „tartalék” anyakönyvvezetőt kellett állítani, akinek a tudósítások szerint „ez volt első hivatalos ténykedése, és bár méltóságteljesen, szívvel-lélekkel beszélt, minduntalan belesült a szövegébe”.

             Egy celeb esküvő napjainkban sem bonyolódik mellékzöngék nélkül. Így volt ez régen is.  1927 szeptemberében bűnvádi feljelentés érkezett Lukács Pál ellen . A Vígszínház népszerű művészét a Zirner és Társa ékszerkereskedő cég kezdeményezésére vonták eljárás alá. A „hitelezési csalás” ügyében benyújtott kereset azon alapult, hogy a színész, amikor Benes Daisyt a „dúsgazdag győri cipőkrémgyáros leányát” feleségül vette, nászajándék gyanánt egy 1200 pengő értékű aranyridikült ajándékozott. A budapesti Váci utcai ékszerüzlet azonban hiába küldte meg a számlát, majd több felszólítást, semmilyen választ sem kapott. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy bűncselekmény nem történt. Lukács Pál ismerősei és barátai körében pedig megütközést keltett az eljárás. Elmondták, hogy a kifizetés azért maradt el, mert Lukács Pálnak Adolph Zukor, a hollywoodi Paramount Stúdió elnökének hívására

Hollywood-i filmfelvételek miatt váratlanul Amerikába kellett utaznia. A számlát természetesen rendezni fogja. A fizetés elmaradását a művész amerikai útlevelének kiállítás körüli izgalmak okozhatták. A rendőrség első körben megtagadta az úti okmány kiadását. A színész ugyanis a rá váró filmszerep kedvéért bajuszt növesztett és ez okozta, hogy egy körözés alatt álló azonos nevű betörővel azonosították.

            Lukács Pál első hollywoodi szerepét a „Rachel” című némafilmben alakította. Sikerét a már hangosfilmként forgatott „Moszkvai lány”-ban, majd közel száz másik film szereplőjeként erősítette. Ahogy méltatói írják: „férfias megjelenése, lenyűgöző egyénisége, eleganciája révén a hős jellemszerepekben Paul Lukas néven” vált világhírűvé. Életrajzírói rendre megemlítik egyik legnagyobb sikerét, a George Cukor rendezte „Fiatal asszonyok”-at , amelyben partnerei Katharine Hepburn és Joan Bennett voltak. Ennek a szerepnek különlegessége, hogy Lukács egy Goethe-versre komponált Csajkovszkij-dalt is énekelt, amelynek szövegét ő fordította németről angolra. Többször forgatott Angliában. Játszott az Alfred Hitchcock rendezte „Londoni randevú” című krimiben. Európai útjai során rendszeresen látogatásokat tett Budapesten. Bette Davis partnereként szerepelt az „Őrség a Rajnán” című antifasiszta háborús drámában, amiért 1943-ban megkapta a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, majd a Golden Globe-ot, a New York-i filmkritikusok kitüntetését.

            Lukács Pál 1945-ben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság Amerikai Missziója Kulturális Osztályának tagjaként érkezett ismét Budapestre. Az egyik újság ekkor azzal gyanúsította meg, hogy ő adta az amerikai rendőrök kezére a Bad Gasteinben álnéven bujkáló Páger Antalt. 1948-tól azután sematikus kultúrpolitikába a Lukács Pál képviselte filmművészet már nem illett bele. Sem róla, sem feleségéről nem szóltak a hazai hírek. Benes Daisy 1960-ban még férje oldalán állva mosolygott a Paul Lukas csillagát a hollywoodi hírességek sétányán avató ünnepségén, és még nem volt 57 éves, amikor két évre rá Los Angelesben elhunyt.