Volt egyszer egy Derkovits
Szombathelyen született, sokgyermekes családban nőtt fel. Édesapja asztalosmester volt és fiának is ezt az életet szánta. Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, feltehetően azért, hogy megszabaduljon a rákényszerített munkájától. Bal könyökén és alsó karján nehéz, roncsolt sebet kap. Mire a szantinécek rátalálnak, tüdeje áthűl a nagy hidegben. Először vidékre, majd Bécsbe kerül, kórházba. Bal karját amputálni akarják. Nem engedi. Úgy érzi, még szüksége lesz rá, palettát tart majd vele. Bal karja a gondos ápolás mellett is béna marad a hidegben egész életére kiható tüdőbajt kapott.
1916-ban visszatér Magyarországra és felköltözött Budapestre. Hadirokkantként, némi segélyből és asztalosmunkából tartotta fenn magát. 1917 januárjától a kor legmodernebb szemléletű magántanodájában, a Haris közi Képzőművészeti szabadiskolában tanul. Abban az évben a Lónyai utcai Iparrajziskolában esti aktrajzolásra járt, majd Teplánszky Sándor Akácfa utcai szabadiskolájába képezte magát. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az iskola egyik modelljével, Dombai Viktóriával. Habár a kiállítások lassan ismertté tették a nevét a műértők között, a mindennapi megélhetés nem lett könnyebb a fiatal házaspárnak. 1923. június 2-án Derkovits Gyula feleségével, hajóval Bécsbe utazott. Kint a Pestről hozott pénz hamar elfogyott és alig egy hónap múltán tartalékaik kifogytak. Hoselitz Ernő gyártulajdonos azonban segítségükre sietett és a közel két évig szerény megélhetést biztosított a nekik.
1927 szeptemberében az Ernst Múzeum csoportos tárlatán már 41 művel képviseltette magát. A Bécsben készült képek mellett már itthon készített friss alkotásai is helyet kaptak a tárlaton. A hazai művek két nagy téma köré csoportosulnak az egyik az utca, a nagyváros feszültségét zaklatottságát, a másik pedig a belső intimitást sugárzó képei, melyek otthon belső békéjéről, feleségével való életéről mesélnek. Habár többen próbáltak segíteni, hol képvásárlással, hol adománnyal, Derkovits nem volt hajlandó a számára megalázó adományokat elfogadni, így 1931. augusztus 19-én a házaspárt kilakoltatták. Erről az eseményről tanúskodik a "Végzés" c. festmény is. Képeit a 600 pengős tartozás fejében lefoglalják, őt magát pedig 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik.
A kilakoltatott házaspár egy ideig a festő feleségének testvéréhez költözik. Korábbi képeinek lefoglalása ellenére újabb gyűjteményes kiállítással akart a közönség elé lépni. A pénztelenség még arra is rávette, hogy feleségéhez hasonlóan modellként próbáljon pénzt szerezni. A képzőművészeti Főiskolán Vaszary János eltanácsolta, helyette inkább egy évig havonta ötpengős segélyt küldetett neki. 1934 februárjában a Nemzeti Szalonban megnyílt kiállításon négy képét mutatja be. Ugyanebben a hónapban a Műcsarnokban rendezett Nemzeti Képzőművészeti kiállításon a Dunai homokszállítók c. művét állítja ki. Életének utolsó napjain két festményen dolgozott: a mai napig lappangó Fázó asszonyon, és az Anya c. képen. Derkovits Gyula 1934. június 18-án felesége karjaiban halt meg.
