Így múlik el a szeretők dicsősége

2022. június 20.
Mindenkinek van egy Dés-képe. Egy hangulat, emlék, érzés, illat. Bármi előhívhatja. Tegyék a szívükre a kezüket, ezek a mi életünk dalai! Tele bizonytalansággal, éretlenséggel, kegyetlenséggel, és törékenységgel. Olyanok, mint bárkié. Botladozva, hadakozva, mint akit elsodort, felemelt és a mélybe taszított a szerelem.
Várakozással és szívdobogva érkeztem a Fő térre, mert Dést látni élőben mindig jó. A színészlemezek rongyosra hallgatva, bicajon fejhallgatóval csévéltem a vókmenen az Átutazót. De nemcsak az Udvaros-lemezt, de a Hallgass kicsit! – korongot is szanaszét hallgattam. Megrázó élményem, amikor az alig hároméves lányom a kocsi hátsó ülésén szemlesütve azt énekli: „Ragyognak a fák a fák s az Andrássy út”, és azt követeli, látni akarja azokat a fákat. Látta, megmutattuk neki, majd az Operett Színház előtt kis tépőzáras sportcipőjében belelépett a színésznő lábnyomába… Nálunk Dés családi szent. Szeretjük a dalait nem vitás. Apámtól örököltem a régi nótákat, a Férfi és Nő koncertekre meg az anyámmal jártam. Mert egyszer nem volt elég meghallgatni. Aztán persze láttuk A dzsungel könyvét, és A Pál utcai fiúkat a Weöres Sándor Színházban. Nem egyszer. De százszor. Jó, túlzok kicsit, tizenvalahányig számoltuk. Megrajzolja életünk vonalát. Talán a sorsunkét, bele a tenyerünkbe, jó mélyen. Kellenek ehhez persze elsősorban Bereményi és Geszti, meg Parti Nagy és Nemes István szövegei. Úgy kellenek, mint egy falat kenyér. Ahogy bejön a színpadra, viccesen odasúgom a barátnőmnek: úgy tudott bejönni, és röhögünk, mert hát persze, hogy mindenről egy nóta jut eszünkbe. A Vigyázz rám jól ismert taktusai azonnal könnyet csalnak a szemünkbe. Körülnézek, mind meghatódva állunk a színpad előtt, ugyanazok, akikkel korábban is együtt mosolyogtunk egy másik koncerten. Mind a kedvencünket várjuk. Dés el is fújja a nótánkat. Zseniális, ahogyan megszólal a szaxofon a kezei közt. Arra gondolok, talán, ha az Úristen tényleg tudna szaxofonozni, mégiscsak így csinálná, és nem úgy, mint Charlie Parker. Esterházyra gondolok, aki nézi mindezt, meg a Somlóra, akinek a dalára már persze el is bőgöm magam. És mind másra gondolunk. A veszteségeinkre, a múlt szerelmekre, a szakítások és válások, meg a sok hangos ajtócsapkodás pereg a szemünk előtt. Mert mi más lenne minden élet, mint egy valódi görög dráma. Sorsok és tragédiák. Elszalasztott lehetőségek, vér, verejték és fájdalom. Múló percek, egy pince, gyors ölelés, magára hagyottság, és valódi veszteség, egy betiltott dal: a Legyen úgy! Körülnézek, sokan felveszik, ahogyan a Dés zongorál. Sokat idézem ezt a nótát. Amikor először mutatta nekem egy fantasztikus ember, egy tanár, patakokban folytak a könnyeim. Lejátszottuk egy október 23-ki ünnepségen, a főiskolán. Soha nem felejtem el azt a napot. Megrendülten álltunk mind egy fényes könnyű élet után sóvárogva. Az ajtókeretnek dőlt a halál. Ezt a dalt egykor betiltották, nem csak úgy elindultak benne valakik valahová, de a háborúba. Soha nem lehetett tudni, visszatérnek – e valaha. Aztán jött a Nagy utazás, az Olyan szépek voltunk, és néhány új nóta az Éjféli járat című albumról. Dés László felkonferálja a egyik dalát, ezt feleségének írta. Arról szól, hogy az asszony tevékeny és telefonon ügyintéz, kávét főz a szerelőnek, nem tud teljes koncentrációval az urára figyelni. Így aztán a vákuumba került szerző, ihlet nélkül üti a zongorát, szállnak a füstkarikák, és kétségbeesetten kiabálja kérésével tele a szobát: csak az enyém légy! A sötétben hallgatom. Hová lett a nagy dráma. Az énekes nem egy férjezett asszonyt szeret, nem harminckét perces légyottokra vár, nem lohol a szerelme után a lakótelepek félhomályában, sehol a tíz kicsi bűnjel. A szívembe égett Dés László tíz ujjának tűznyoma. Ha azt akarom, hogy fájjon, a Katona Klári-dalok mellé ott vannak a Déséi. De ez az új nem biztos, hogy ott lesz. Ez a békés, kis pohos, röcögős hájat növesztett valaha volt szeretők dala. A nőnek már egy valamirevaló szeretője sincsen. Süt-főz, ügyintéz. És főleg kávét melegít. A hajdanvolt idők szeretői helyett már csak a szerelő csenget. Ha szerencsések vagyunk: mindig kétszer. Dés László koncert fotó: Ráadás Magazin
Dés László koncert / Ráadás Magazin
szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.