Talán nem tűnik el hirtelen

2022. június 30.
Lehet-e még újat mondani József Attiláról? Ikonikus és legendás interpretációk után mi marad a mai generációknak? Vagy egyszerre és mindenkorra úgy, és akkor szólal meg a lelkünkben József Attila, ahogy az egykori, és mai színészóriások szembesítenek bennünket vele? Többek között erre keres választ, és ezzel szembesít az Osonó Színházműhely előadása.

Június utolsó hetében az Osonó Színházműhely tart, tartott drámatábort színházunkban. Június 29-én, szerdán este, a Márkus Emília teremben, belső körben, a színház munkatársainak és a táborozóknak mutatták be József Attila estjüket. Nem vagyok, csak mások látnak (színházi kísérlet József Attilával) címmel. A költőt Mucha Oszkár személyesítette meg, az előadás rendezője Fazakas Misi. Első ízben február 21-én Budapesten, az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központban került sor József Attila szövegeiből készült előadás bemutatójára. Azóta harminckét alkalommal adták elő a darabot az ország, illetve a Kárpát-medence különféle településein. Az előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok, hogy a nézőkkel közösen megszülethessen egy személyes találkozás József Attilával. Az előadás egyik célja, hogy közösen fedezzük fel újra a költő verseit, a szövegeiből áramló érzésvilágot, gondolatait, amelyek lehetőséget kínálnak az önmagunkkal való találkozásra. Az előadásban József Attila versei mellett elhangzanak részletek az általa írt önéletrajzból, illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is, utána pedig egy interaktív közönségtalálkozóra kerül sor.

Mucha Oszkár és Fazakas Misi fotó: internet
Mucha Oszkár és Fazakas Misi / internet

Ennyi a száraz beszámoló, a többi pedig maga a visszaadhatatlan, és utánozhatatlan és szövegben leképezhetetlen varázslat. Mucha Oszkár elképesztő tehetséggel, erővel, szemtelenül és megindítóan rajzolja elénk József Attila alakját, gondolatait, sorait, rímeit, szavait. Felbontja és átértelmezi a verseket, a szövegeket, hangsúlyokkal, szünetekkel játszik, göcögős nevetéssel beszél halálról, elmúlásról, a semmi ágán üldögélésről, értetlenkedve és mégis értőn ismételgeti nekünk nézőknek, hogy „miért pont én”, azaz miért pont ő, József Attila? Ahogy megszólal, és amit mond, úgy és azt még nem halottuk József Attilától. Holott nem mond mást értelemszerűen, csak az ő szavait, mondatait. Egy bőrönd az összes kelléke, amelyet magával hurcol, miközben hol leül a nézők által alkotta körbe, hol felpattan, húzza, tolja, kipakolja a sorsát, az életét elénk. Aminek nagyon kellene fájnia. Mégis a néha cinkosan, cinikusan, gúnyosan, magán is mulatva elkacarássza, azt ami nagyon fáj. Látszólag értetlenül, de nagyon is értve persze. És értjük mi is. Nem akarjuk, nem akarnánk, de nincsen más választásunk, értenünk kell. Hogy ki volt József Attila, és mit akart mondani nekünk. A tengernyi szenvedésen, a magányon, az anya elvesztésén, hiányán, a számtalan szuicid gondolaton, az őrület hol halványabb, hol erősebb árnyalatán, amely egy bőröndből előkerülő fekete színű pörgettyűn sejlik át, amelyet ha megfújunk, forog és magába szippant mindent, mégis diadalittasan hangzik el újra és újra az öntudat őszinte, néha kivagyi megnyilvánulása, költő vagyok, én vagyok a legjobb, én vagyok József Attila.

József Attila fotó: internet
József Attila / internet

A nézőtéren, vagy inkább a nézők szó szerinti körében érzékelhető a döbbenet. Az ámulat. Le vagyunk nyűgözve, a könnyeinket se szégyelljük, s azt sem szégyelljük elismerni, hogy lehet, eddig fogalmunk sem volt József Attiláról. Az előadás végén, a sajátos helyzetből fakadóan nemcsak a színházban megszokott tapssal, de szóban is megköszönjük az élményt. S kérdezhetünk is persze, kérdezünk is, de egyet nem merünk megkérdezni, ki lesz a következő költő, aki majd sorra kerül?

S hogy a középen hagyott bőröndöt tele szenvedéssel és zsenialitással, el meri-e vinni magával valaki?

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.