A Velemi Névtelen erotikus levelesládája

A jó vers arról ismerszik meg, hogy képtelenek vagyunk elzavarni őt a gondolatainkból. Ott zúg, dübög, zakatol a fejünkben, bemászik a bőrünk alá, ritmusára lépjük ki a távot, egy cetlire kanyarítva az asztalunk fölé tűzzük, és hagyjuk, hogy álomba ringasson minket. Megnyugtat és felpezsdít, ezt a jó érzést pedig meg akarjuk osztani valakivel. Belesuttogjuk az éjszakába, hangfájlt küldünk, dobozban adjuk át széles masnit kötve rá, hogy el ne szaladjon. A Velemi Névtelen versei felébresztik szunnyadó testünket. Tudnunk kell, hogyan érez, mitől nyúlik el lustán, és hogyan lúdbőrzik, lepi el égő vörös pír, egyetlen hibátlan mondattól. A testünk tudja, mi a jó neki. Lágy szellő, perzselő nap, friss vizű patak. Egyetlen gyengéd érintés. Hosszan figyel szemérmesen egy sarokba húzódva hangtalan. Ki tudja miért, de felszabadíthatja őt egyetlen jó mondat. Mondat, ami őróla magáról beszél. Szeplőkről meg hajlatokról, rosszul összeforrt sebekről, kis hegekről, ahová már soha nem nő többé szőr. 

A Velemi Névtelen különös és titkokkal terhelt alakja a magyar irodalomnak. Pimasz és pajzán verseiben kurtizánok és kocsmatündérek elevenednek meg. Pajzán dalocskái míves formanyelvről árulkodnak, a költemények szókimondó hangneme bizony zavarba ejtheti az olvasót. Hogy is volna lehetséges, hogy évszázadokon át az ismeretlenség rejtse régiónk tehetséges szülöttét? A Velemi Névtelen erotikus versei mögött kortárs költőt sejtett a szakma nagy része. Weöres Sándor Psychéjét és más előképeket láttak az ihletők között. Sokan a poézis változatosságát, a jó formaérzéket és a filozofikus hangnemet dicsérték. Mások a vágáns költészeti hagyományt és a szövegutánzatok hangsúlyozottságát vették észre.  A verseket 15. századinak vélték a filológusok, gyanúsan mainak meg a kortárs versbeszéd felől közelítők. A Velemi Névtelen versei és levelesládája valódi sikertörténet. A könyv megtréfálja a járatlanabb olvasót, ugrathatja kicsit, azt sugallva: eredeti írásművekkel és egy eddig nem ismert szerzővel lett gazdagabb irodalmunk. Pedig nem így van! Vagy mégis? A határmenti kis település rejtélyes poétája korunk hőse. Irodalomtörténész és műfordító, dramaturg és színházi ember. Egyetemi oktató, aki játékos verseivel halhatatlanná teszi Vas megye soha meg nem született költőjét, és ezzel a magyar irodalom térképére írja Velem nevét.

 

(Győrei Zsolt: A Velemi Névtelen versei és levelesládája, Syllabux, 2012.)

 

Kettőspontok - részlet

 Van kebel, mi apró-cseprő,
Ám a csücske friss szamóca,
Ha ízleled: felmered,
Majd’ megböki nyelvedet,
Lédús bogyó lesz a szeplő,
S fölizzik kedved kanóca.
Valljuk fennen: nincs baj itt!
Nem kell csupa csupor, korsó,
Harapjuk – mind cukorborsó –
Apró mellek bimbait!…

 

 

Czakó Kata balladája - részlet

 

Mint csúszós csopakit, kortyolom néha tisztán,

Mint fácánmadarat, zabálom őt a tálról.

S midőn az úton int új, izgató csata,

Fülembe nyög neve, liheg, buján viháncol:

Czakó Kata, enyém-se-volt Czakó Kata…

 

 

A nyoszolya dicsérete – részlet

 

Van úgy: az ember, hirtelen hevében,

Egy sziklaszirten töcsköl,

Avagy, ha éppen ott mered a pöcs föl,

Egy sombokor tövében.