Szívemre tetovált lábnyom

2022. július 11.
Elegem lett! Mondtam a gyereknek, hogy nekem is kell egy ilyen szpotifáj. Olyan zenéket akarok hallgatni, mint amilyeneket a barátnőm kocsijában bömböltettünk Kőszegig, hogy aztán egy konszolidált konferencián vegyünk részt. Hazáig aztán újra sikoltoztuk a Girl, just wanna have fun-t, meg a Summer of’ 69-et.
Neki persze van. Adele meg Ariana Grande van rajta, és mindenféle ismertlen banda, előadó, magyar és angol nyelven énekelnek. Némelyiket ismerem, de többnyire fogalmam sincs, miféle zenekarok ezek. Táncol a folyosón, nyomja a szöveget angolul én meg lapítok, nem merem mondani, hogy borzalmas, rettenetes, kapcsolja már le. De látja rajtam, röhögve közli, hogy Anya, csinálok neked egy Spotify-fiókot. Mondd, mit szeretnél. Kezdetnek beteszi a Cyndi Laupert, meg egy tonna Madonnát, Stinget és vár. Várja, hogy mondjam a dalokat. Dalolászok, meg halandzsázva mondom a címeket. Barry White-ot, kicsim, Aretha Franklint, meg Streisandot. Jó, tudom oké Pressert, jöhet az LGT, meg kik azok az olaszok, akiket a tanszéki esteken üvöltöttetek az éjszakába? Mondom, hát a Celentano, meg Fabrizio De André, és a Romina Power. Betűzd, mondja, de már majd megszakad a röhögéstől. Anya, bocs, de hogy lehet, hogy te csak olyan zenéket hallgatsz, amit ember nem ismer. Jó, jó a Cserháti még rendben van, meg a HS7, de az a de André, meg a Que reste-t-il de nos amours, micsoda, a kalapos férfi? Fekete- fehér kép a jutubon? Micsoda a Somethin’ Stupid-ot nem a Sinatra énekli a lányával? A Nicole Kidman? Mi van? Hát ő nem színésznő? A Katona Klári-daloknál már elveszti a fonalat, de szolgalelkűen gépeli a betűket, jó, oké, megvan. Mik ezek? Anya, te hol élsz? Aztán este tortasütés közben hatalmasat bulizok a konyhában, keverem a habot, mascarpone, öt tojás, sül a piskóta, mosom az áfonyát. Anyámnak csinálom, el is bőgöm magam, amikor Zalatnay kiabálja, hogy Nem várok holnapig, meg hogy Az arcomat a fénybe fordítom. Látom őt, fiatalon, ahogy pakolja a mosógépet, mossa a padlót, beleszív a cigarettába, keveri a rántást. Minden dalba kicsit belehalok. Megidézi a gyerekkorom, a rég volt szerelmeket, az estéket, amikor kocogni jártam, a hajnali bicajozást, a legjobb munkahelyemre. Imádom ezt a szpotifájt. Elképzelem, mi szólna nagyanyám okostelóján, a nagybátyámén, életem szerelméjén és persze apámén, aki már a felhőkről lábat lógatva hallgatja. Santana, persze meg Black Sabbath, White Snake, meg esetleg Charlie. De LGT például lenne, meg néhány olyan nóta, amit én is szeretek. Lennének átfedések. Ahogy a lányoméval is. Aki szemfülesen belecsemészett a listámba egy Adele-t meg egy Ariana Grandét. Jesszus, léptetem. De nem. Lenyalom az ujjamról a csokis mascarponekrémet és rázendítek a Hellora. Elvégre a gyerek szereti. Családi mosolyalbum. Apáról fiúra száll.
szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.