Sose halunk meg

2022. július 19.
A nyár a napon hasalás és a fűben fekvés ideje. Már akinek! Gondolnák és mondanák. És persze igazuk is lenne. Van, akinek összesen csak pár nap jut munka nélkül, másoknak szinte semmi. Mindegy mennyi a szabadidőnk, mindegy hol tudjuk azt eltölteni. A lényeg, hogy töltsük! Éljük meg! Élvezzük, amíg lehet!

A Kispál száma jut eszembe, hogyan üvöltöttük egy horvátországi teraszon hét éve, hogy: „Ha az életben nincs már több móka,/ meghalunk mintha nem volna…” és senki, de senki nem gondolt arra, hogy jönnek nyarak, amelyeket az erkélyen töltünk, vagy a négy fal közt, nem, nem megyünk a Balcsira, nemhogy az Akropoliszra. Maszkot húzva az óramutató járásával ellentétes irányban sétáltuk körbe a Csótót és örültünk minden percnek, amit a szabályok áthágásával jól tölthettünk el egy benzinkút mellett elviteles kávét kortyolva, vagy pokróc nélkül fűben fekve, míg aztán jött a lovasrendőr, hogy: „Szíveskedjenek elhagyni az objektumot!” Addig soha az életben nem nevezte így előtte senki a csepregi horgásztavat. Ezen is túl voltunk. Rettenetes veszteségek árán talán kikeveredtünk a pandémiából, és már jött is háború. Fertőd fotó: Ráadás Magazin

Fertőd / Ráadás Magazin
Kávé Fertődön fotó: Ráadás Magazin
Kávé Fertődön / Ráadás Magazin
Nyakunkon a félelem, a rettegés, a szomorúság, az infláció, árak az égben. A médiában pedig azt harsogják, muszáj élveznünk a nyár minden percét, pillanatát, mert ki tudja, meddig élhetjük a mindennapjainkat szabadon. Szeretünk pedig strandolni. Fürdőkben, és tavak partján, a Duna mentén, vagy még messzebb. Legjobb persze a sós párában, a tengernél. Semmihez nem fogható az utazás izgalma. Ha nem telik rá, kiülünk a kertbe, sétálunk a városban, leülünk a padra és hallgatjuk az utcazenészt. Esténként megtelnek a terek, vannak is programok bőven. Fogyasztunk lángost, fagyit és persze kultúrát minden mennyiségben. Nézem, mit olvasnak a strandon. Magazint és kötelező olvasmányt, furcsa könyveket. Puhafedeles limonádét. Fogynak is az effélék. Könyvesboltos barátnőm szerint a tuti recept, ha a címben szerepel, hogy Toszkána. Reggeli Toszkánában, ebéd, esetleg vacsora. Egy nő írt egy ilyen sorozatot. Vagy tizenakárhányat, és mind bestseller. Vannak aztán a krimisek. A skandináv irtó menő. És ott vannak a keresztrejtvények. Üres alma, nagyváros B-vel, Klára becézve. Nemcsak az idősek imádják. A fiatalok például kártyáznak, vagy rúgják a bőrt. Szigligeten divatos a frizbi. Kicsit félek is, ha többen hajigálják, épp úgy a vízben a jó kemény bőrlabdákkal. Ezek épphogy maréknyiak, jó erősen megküldve feldagad a fejem, képzelem, de bírom a strandot. Fröcsi az árnyékban, hekk, kis saláta… Emlegetem a kukoricás bácsit, meg az olcsó folyós tekerőst, de ilyen már nincs. Kézműves kávé van és mindenmentes tortilla. De megesszük, megvesszük, ha tehetjük. Ha egyetlenegyszer is, de kell ez. Szükség van egy kevéske napfényre, élvezetre, finomságra. Gyengédség a testnek. És igen, a léleknek is. Bámulom a hajót, a hattyút, a követ, a stéget, a mólót, a fákat és mindent. Iszonyatosan reménytelenül próbálom beszívni a nyár minden pillanatát. Azt akarom, hogy megmaradjon a fürdőruhám pántja. A bőrömön kis fehér csík. Hogy megnézhessem a ködös novemberi estéken, hogy igen, most iszonyú az év végi hajrá, de júliusban napoztam. A strandon üvöltött az egyik kereskedelmi rádió bemondójának hangja, hirdette, hogy náluk csak igazi mai sláger megy. Rimánkodtam, hogy legyen már valami, ami nem mai. Mert bizony ezeket nem is tudom beazonosítani. Annyira egyformán nyivákolnak, hogy egyre hevesebben ver a szívem, aztán megnyugtatom magam, jó ez, hisz nemsokára megint indul a verkli, csúsznak az utak, már négykor sötét lesz. Nem látok az orromig, a fél város rekreációs övezetnek lett kikiáltva, mehetek sétálni a gyerekkel elemlámpát kapcsolva a mobilon. De addig még van idő. Esetleg elmehetnénk messzebb is, hátha nem lesz baj, lesz rá pénz. És ott is sok a jó program. A németek felvonulnak, az olaszok zászlót dobnak az égig, a görögök isteni szirtakijától meg libabőrös leszek. Nem bírok ellenállni a soknyelvű turisták áradatának, az idegen ízeknek és szagoknak, és igen, imádom nézni a sok embert. Azt a rengeteg különféle csodálatos férfit és nőt, a sikoltozó gyerekeket, a csillogó kirakatot, a hatalmas eget. Sokan szabadtéri koncertekre és színházi előadásokra vágynak. Nemrég hallottam, előfordul, hogy azt kérdezik a nézők hónuk alatt a pokróccal: „Tessék mondani, a nézőteret mikor fedik le?” A szervezők meg mondják: „Soha.” Nem tervezzük. Ha jön a monszun, tartunk esőnapot. Hozza a szél a bandába verődött fiatalok nevetését, saját lejátszójukon ismeretlen zenekarok nótája szól. Kertmoziba mehetünk, ahol fényes asztalokon váza néhány szál virág és hűsítő koktél műanyagpohárban. Szabadtéri mozi a Zsinagóga udvarán fotó: Ráadás Magazin
Szabadtéri mozi a Zsinagóga udvarán / Ráadás Magazin
Toszkána minden mennyiségben fotó: Ráadás Magazin
Toszkána minden mennyiségben / Ráadás Magazin
Ha szerencsénk van, jó a film. De tulajdonképpen kit is érdekel, mi fut a vásznon. Maga az élmény csodás. Felettünk az ég boltozatja. A szabadság enyhe mámorát éljük át. A szavakat loptam. Szépek. Igazak. Ha ajánlani lehet, kortárs irodalmat mondanék. Olvassanak azt. De jók a klasszikusok is. Camus Közönyében épp ilyen hőség van, meg Garcia Marquez könyveiben is, és jók a naplók. Igen színészek is írtak ilyet. Hú, mennyi kalandos, filmre kívánkozó élet. Aztán ott van az a sok szép dal, a komolyzene, meg a komolytalan. Fertődön az Esterházy-kávézóban például Haydnt hallgattunk. Amikor a tizenéves lányok habos kávéjukat szürcsölve azt mondják, bent üljünk le, mert baromi szép a környezet, és megnyugtat minket ez a zene… akkor egyáltalán nem gondolok arra, hogy bármi is elveszett volna. Egy apuka ordít, hogy: „Venci, ki van itt? Hát a papa!” A rádió racsít, a kávé drága, de végül is jó hideg a fröccs! Van nálam könyv, füles, telefon, este meg jegyem van a kertmoziba. Ki gondol ilyenkor arra, hogy az életben nincs már több. Móka. És hogy meghalunk. Én biztos, hogy: NEM. "Őshonos" balatoni hekk fotó: Ráadás Magazin
"Őshonos" balatoni hekk / Ráadás Magazin

szerző: Ráadás Magazin
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.