Felettünk az ég boltozatja – egykori szabadtéri játszóhelyeink
Szeretünk a régi görögökre hivatkozni, ezúttal viszont a rómaiakra fogunk. Hiszen csupán néhány részletet tudunk colonia Claudia Savaria legióváros színházi kultúrájáról, ahol szórakoztatásul és „fórumként” szolgált a színház. Hivatásos aktorok komédiákkal, és a mai cirkuszi számokhoz hasonló attrakciókkal szórakoztatták a nagyérdeműt, az adott időszak politikai, katonai, gazdasági kérdéseit taglaló vitadrámákkal, mitikus tragédiákkal pedig különböző problémák tárgyalására teremtettek fórumot a város polgárai számára. Később, a középkorban is folytatódott a Kárpát-medencében a népszórakoztatás gyakorlata. Gyakrabban nyugatról és délről érkezett vándorlók jelentek meg a vásárokon, a sátoros ünnepeken, búcsúkon meg az egyház nagy ünnepein, akik birtokában voltak a színházcsinálás mesterségének, jelmezeikkel, maszkjaikkal, artista tehetségükkel távoli eseményekről, emberekről hoztak hírt és képet.
A jómódúak váraikba, palotáikba és kastélyaikba kötötték hosszabb-rövidebb időre biztos megélhetést biztosító juttatásokkal a legjobbnak mondott társulatokat, udvari szórakoztatókként. A liturgikus játékok meg a templomhoz és a kegyhelyekhez kapcsolódó helyi történetek dramatikus előadásai sok évszázadon keresztül jelentettek szoros kapcsolatot templom és színház között. 1900-tól a közönség és a színigazgatók is sürgették már egy új színház megépítését. Ki is jelölték a helyét: a Széll Kálmán utca végén, a Király és a Kőszegi utcák között, kihirdették a pályanyertest is: Márkus Géza volt az, akinek tervét 1907. április 25-én fogadta el a város. Márkus 1200 fős színházat tervezett, kiemelkedően biztonságos konstrukciót. Vasvármegye Törvényhatósága is jóváhagyta a színház fölépítését, de sosem lett a Széll Kálmán utca végén színház. Ott épült föl a Kovács Szálloda, a későbbi (s most zárva álló) Savaria Szálló. Az 500 főt befogadni képes nyári színkör a Brenner utcai Aréna-kertben készült el Trummer János tervei szerint, de csak 1909-re, s 1911. július 31-én a tűz martalékává lett.
A 20. század első évtizedének végétől immár állandó otthon nélkül, de azért zajlott a színházi élet Szombathelyen. Nyári és alkalmi játszóhelyeken, később a művelődési házakban a színházi működés nem szűnt meg. Ahogyan az utazó színtársulatok produkciói vagy vendégjátékok, a helyi műkedvelő, amatőr vagy félhivatásos együttesek előadásai, az iskolai előadások sem.
Forrás: Sirató Ildikó Szombathelyi színháztörténet